„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

A Siófok következik

2018. szep. 07.
  • Facebook

A nyáron alaposan megerősített Siófok látogat szombaton este hat órától a Dunaújvárosi Sportcsarnokba.

A Vác elleni ötgólos vereséggel kezdte meg a bajnoki szezon küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese, s a folytatás sem ígérkezik könnyűnek, mivel szombaton este hat órától a nyáron rettentően megerősített Siófok látogat a Dunaújvárosi Sportcsarnokba. Együttesünk hétvégi ellenfele alaposan bevásárolt az idei szezonra, remek légiósokkal erősítette meg keretét, s ennek a több volt dunaújvárosi játékossal felálló Debrecen itta meg a levét az első fordulóban, hiszen a Balaton-parti egylet kiütéses, 35-18-as sikert aratott a Loki elleni siófoki bajnokin.

Tisztában van a kihívás komolyságával György László, akadémiánk felnőtt együttesének vezetőedzője is, aki szerint a Siófok a találkozó esélyese, ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy ne tennének meg mindent azért, hogy jó eredményt érjenek el a szombat este hat órakor kezdődő összecsapáson.

- Felkészülünk tisztességgel, becsülettel, elmondtam a lányoknak, hogy csak akkor van esélyünk ezen a mérkőzésen, ha az első perctől az utolsóig önkívületi állapotban kézilabdázunk, s a tudásunk maximumát nyújtjuk támadásban és védekezésben egyaránt. Félnivalónk nincs, felszabadultan játszhatunk, s az a fontos, hogy amire képesek vagyunk, azt fegyelmezetten megvalósítsuk, ezt mindenkitől el is várom a szombati találkozón. Ismerjük ellenfelünk nyári mérkőzéseit, ismerjük a játékerejüket, most a Siófoknak más céljai vannak, mint nekünk, s ennek megfelelően igazoltak is a nyáron. Nekünk azonban nem elsősorban velük kell foglalkoznunk, hanem saját magunkkal, a saját játékunkkal, s benne van az is, hogy kikapunk, de úgy kell lejönnünk a pályáról szombaton, hogy mindent elkövettünk a győzelemért, s mindenki szemébe bele tudunk nézni. Az biztos, hogy a Vác elleni mérkőzéshez képest csökkentenünk kell a technikai hibáink számát, ezt igyekeztünk szem előtt is tartani a héten, remélhetőleg ebben is tudunk majd javulni az első mérkőzéshez képest.

György László elmondta még, hogy a sérültekre, Erdősi Ildikóra, Monori Orsolyára és Camila Micijevicre továbbra sem számíthat a hétvégi találkozós, s Katarina Tomasevics sem gyógyult még fel betegségéből, így a váci meccshez hasonlóan ezúttal is csak magyar játékossal áll fel együttesünk a Siófok ellen.

További hírek

Hibátlanul elsők

Hibátlanul elsők

2019. máj. 10. #DKKA utánpótlás

Mind a húsz mérkőzésüket megnyerték akadémistáink az ifjúsági bajnokság harmadosztályában.

Hajrávereség Debrecenben

Hajrávereség Debrecenben

2019. máj. 09.

Óriásit küzdött együttesünk Debrecenben, de hiába vezetett a mérkőzés nagy részében, az utolsó másodpercben kapott góllal 21-20-as vereséget szenvedett.

Debrecenbe látogatunk

Debrecenbe látogatunk

2019. máj. 08.

A hatodik helyezett Debrecen otthonában lép pályára csütörtökön este hat órától akadémiánk felnőtt együttese.

Sportolni jó!

Sportolni jó!

2019. máj. 05. #DKKA utánpótlás

A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia kézisei is csatlakoznak a magyar sport napjához.

Vereség a hibák ára

Vereség a hibák ára

2019. máj. 04.

Kétgólos, 26-24-es vereséget szenvedett akadémiánk felnőtt csapata a Budaörs elleni hazai bajnokin.

  • további hírek

Következő mérkőzés

LU18 I. osztály-Nyugat

DKKA
szep. 03.
14:00
Győri Audi ETO KC
Győri Audi ETO
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-03T14:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat