„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Vereség nagy csatában

2018. szep. 08.
  • Facebook

A kiváló légiósokkal felálló Siófok 26-20-as sikert aratott akadémiánk vendégeként a sportcsarnokban ma este.

A nyáron több világklasszissal megerősített, az első fordulóban a Debrecent 35-18-ra kiütő Siófok ellen folytatta a bajnoki küzdelmeket ma este hat órától akadémiánk felnőtt együttese. György László vezetőedző a mérkőzés előtt azt mondta, csak akkor van esély a jó eredmény elérésére, ha játékosai az első pillanattól az utolsóig a maximumot hozzák ki magukból, ám a papírforma alapján azért egyértelműen a Balaton-parti gárda volt a meccs esélyese.

Az elszántságra nem is lehetett panasz a mieink részéről, óriási elánnal vetették magukat harcba kézilabdázóink, s ez főleg a védekezésre volt igaz, mert játékosaink igyekeztek rengeteget faultolni, hogy megakadályozzák a vendégek kiválóságait a gólszerzésben. Ez persze nem mindig sikerült, Kobetic és Minko ellen többször sem volt ellenszer, ám a túloldalon Szalai, Szekerczés és Ferenczy is betalált, így a szűk tíz perc elteltével tartani tudta a lépést ellenfelével a Kohász (3-3). A nagy rohanásban mindkét oldalon akadtak hibák, a játékvezetők sem álltak mindig a helyzet magaslatán, de sokkal fontosabb volt hazai szempontból az, hogy György László tanítványai óriási akarattal küzdöttek, s akkor sem estek kétségbe, mikor a 18. percben először lépett meg kettővel a Siófok, mert Csapó védéseinek, valamint Sirián és Szekerczés góljainak köszönhetően újra egalizáltak (8-8). A félidő hajrájában először a vendégek kértek időt, s volt is rá okuk, mert a továbbra is kiválóan védekező hazaiak a 22. percben végre magukhoz ragadták a vezetést,sőt, lett volna lehetőségük arra is, hogy kettővel "meglógjanak", ám a norvég válogatott Solberg helyett beállt román válogatott Dedu két hetest is védett, sajnos elúszott ez a lehetőség. A szünetre így is 12-12-es döntetlennel vonultak a felek, s ez akkor is adott okot a bizakodásra, ha tudtuk, inkább a Siófokban maradt még tartalék.

A második felvonás elején sajnos egy kicsit az öltözőben ragadtak a mieink, egy újabb kihagyott ziccer után két labdát is eladtak, s ezt egy ilyen szintű csapat ellen sajnos nem lehet büntetlenül megtenni. Most sem lehetett, mert pillanatok alatt hárommal elhúzott a Siófok, jött is a hazai időkérés, majd két dunaújvárosi gól, s a 38. percben ismét feljött egyre a Kohász (15-16). Kézilabdázóink továbbra is nagyon keményen küzdöttek, ám a vendégek Aoustin és Minko találataival újra megléptek hárommal, ezt az előnyt tulajdonképpen biztosan tartani is tudták az 50. percig (18-21). A hajrában sajnos egyre inkább kiütközött a két csapat közti tudáskülönbség, támadásban és védekezésben is fogyott a szufla hazai oldalon, Kobetic is egyre többször jutott el tiszta lövőhelyzetig, s ennek rendre középkezdés lett a "jutalma". Az utolsó tíz percben a mieink egy, míg a vendégek négy újabb gólt szereztek, így a Siófok végül 26-20-as sikert aratott a végig remekül küzdő, ám a második felvonásban többet hibázó Kohász ellen.

György László: - Óriásit harcoltunk ma egy kiváló erőkből álló csapat ellen, amiért jár az elismerés a lányoknak. A hat gól jelenleg sajnos reális különbség a két csapat között, az ugyanakkor bosszantó volt, hogy a heteseinket és az emberelőnyeinket sem tudtuk jól kihasználni.

DKKA – Siófok KC 20-26 (12-12)

DKKA: Csapó – Grosch 1, Szekerczés 6 (4), Cifra, Sirián 3, Ferenczy 1, Kazai 2. Csere: Vártok (kapus), Szalai 2, Klujber 4 (1), Nick, Dombi 1, Bouti, Molnár B., Mihály. Vezetőedző: György László.

Siófok KC: Solberg – Böhme 2, González 2, Nze-Minko 9 (3), Drabik 1, Kobetic 7 (1), Aoustin 3. Csere: Dedu (kapus), Janjusevic 1, Hmirova, Jezics 1, Sárosi. Vezetőedző: Tor Odvar Moen.

Főoldali kép: Dunaujvaros Online (Sándor Judit felvétele)

További hírek

Fővárosi évnyitó előtt

Fővárosi évnyitó előtt

2022. jan. 14.

A Vasas otthonában folytatja az NB I-es pontvadászat küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese szombaton este hat órától.

Két edzőmeccs is jutott péntekre

Két edzőmeccs is jutott péntekre

2022. jan. 07.

A felnőttek mellett az ifjúsági csapatunk is felkészülési mérkőzésekkel igyekezett visszarázódni a dolgos hétköznapokba

Takács Cecília kölcsönben folytatja

Takács Cecília kölcsönben folytatja

2022. jan. 05.

Fiatal irányítónknak több kérője is akadt, ám végül úgy döntött, egy másik NB I-es csapat segítségére lesz.

Országos döntő került a fa alá!

Országos döntő került a fa alá!

2021. dec. 29. #DKKA utánpótlás

Kiskunhalasra utaztak a V-VI. korcsoportos kézilabda Diákolimpia elődöntőjére a dunaújvárosi Rudas középiskolásai.

A DKKA-ból a válogatottba

A DKKA-ból a válogatottba

2021. dec. 19. #DKKA utánpótlás

Junior és ifjúsági korosztályból is meghívót kaptak játékosaink

  • további hírek

Következő mérkőzés

K&H női liga
DVSC SCHAEFFLER
DVSC
máj. 10.
18:00

DKKA
Hódos Imre Rendezvénycsarnok Debrecen
2025-05-10T18:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat