„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

A Fradi következik

2018. szep. 18.
  • Facebook

A tavalyi bajnokság ezüstérmese ellen lép pályára együttesünk a K&H női kézilabda liga hétközi fordulójában.

Nagyon fontos mérkőzést nyert a mögöttünk hagyott hétvégén csapatunk, mely Békéscsabán szerezte meg első pontjait a K&H női kézilabda liga idei kiírásában. A 30-23-as sikert követően azonban nem pihenhettek túl sokat játékosaink, hétfőn már munkába álltak, hogy felkészüljenek az előttük álló újabb feladatokra, melyek egyáltalán nem tűnnek egyszerűnek, ugyanis a héten a bajnokság két legjobbja, a Ferencváros és a Győr ellen lépnek pályára Szekerczés Lucáék. A mieink először a fővárosi zöld-fehérek ellen húznak szerelést a szerda este hat órától a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, méghozzá egy olyan mérkőzésen, melynek egyértelműen az ellenfél az esélyese.

Holnapi ellenfelünk remek formában várja a találkozót, eddigi négy mérkőzését átlagban tizenkét góllal nyerte meg, így jelenleg a második helyen áll a bajnokságban úgy, hogy csak gólaránnyal szorul a listavezető Győr mögé. Tisztában van a szerdai mérkőzés nehézségével együttesünk vezetőedzője, György László is, aki szerint a játék minden elemében a maximumot kell nyújtaniuk ahhoz, hogy színvonalas, jó meccset játsszanak a Fradival.

- Legutóbb Békéscsabán fegyelmezetten játszottunk, megvolt bennünk a kellő motiváció és agresszivitás, s erre lesz szükségünk holnap este is. Nincs sok időnk a felkészülésre, de igyekszünk maximálisan készen állni a találkozóra, melyen a régóta sérült játékosaink, Monori Orsolya, Erdősi Ildikó és Camila Micijevic biztos nem lép pályára, s erősen kérdéses Klujber Katrin szereplése is. A két együttesnek mások a céljai, ugyanakkor ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy eleve feltartott kezekkel lépnénk pályára. Az első perctől az utolsóig küzdenünk kell, bármi is az eredmény, a megfelelő kapusteljesítmény és a kemény védekezés mellett nagyon fontos lesz az, hogy a támadásaink befejezésére odafigyeljünk, mert a Fradi rengeteg gólt szerez gyors lerohanásokból, s ezeket csak úgy tudjuk a legjobban megakadályozni, ha eredményesen fejezzük be a támadásainkat.

További hírek

Gólzápor és vereség

Gólzápor és vereség

2022. okt. 12.

Hiába a harmincegy lőtt gól, nem volt esélye a szoros meccsre akadémiánk felnőtt együttesének a Mosonmagyaróvár elleni bajnokin.

Mosonmagyaróvárra látogatunk

Mosonmagyaróvárra látogatunk

2022. okt. 11.

A bajnoki tabellán éppen a mieink mögött álló Mosonmagyaróvár vendégeként lépnek pályára kézilabdázóink szerdán este hat órától.

Új érkezőt köszönthetünk

Új érkezőt köszönthetünk

2022. okt. 11.

Farkas Kata személyében egy fiatal, ám rutinnal felvértezett játékos csatlakozik a keretünkhöz.

Izgalmas, fordulatos csatában hazai győzelem

Izgalmas, fordulatos csatában hazai győzelem

2022. szep. 24.

Rettentően hullámzó játékot, de fontos mérkőzésen kétgólos hazai sikert hozott akadémiánk felnőtt együttesének MTK elleni mérkőzése a sportcsarnokban ma délután.

Újra itthon a Kohász

Újra itthon a Kohász

2022. szep. 23.

Az MTK elleni hazai összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután négy órától

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga
Moyra-Budaörs Handball
Budaörs
szep. 27.
17:00

DKKA
Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand Budaörs
2025-09-27T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat