„ACÉL A SZÍV!”
Biztos győzelem
29-16-os sikert aratott a kínai B válogatott ellen akadémiánk felnőtt együttese.
A válogatott edzőtáborozása alatti szünetben sem tétlenkedik akadémiánk felnőtt együttese, mely a hazánkban edzőtáborozó kínai B válogatott ellen lépett pályára ma délután öt órától a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. György László ezúttal nélkülözte válogatott játékosait, Katarina Tomasevicset, Kazai Anitát, Szalai Babettet és Szekerczés Lucát, ugyanakkor a B-keretbe behívott játékosok ma már visszatértek együttesünkhöz, így ők szerepet is kaphattak az edzőmérkőzésen.
Melyen hamar kiderült, hogy még így is elég nagy a különbség a csapatok között, s ugyan az első percek rohanásába igen sok hiba csúszott, az első tíz perc után azért elkezdett nőni a két gárda közti különbség (4-3). A vendégek láthatóan nem tudtak mit kezdeni a mieink védekezésével, Vártok Ramóna is jól védett, míg az ellenfél kapuja előtt a Kohász fiatal jobbszélsője, Mihály Petra ficánkolt leginkább, ezt az első felvonásban szerzett hét gólja is jelezte. A kínaiak a félidő utolsó percében szerezték meg negyedik góljukat, ám erre is volt még válasza a mieinknek, így a szünetre 13-4-es hazai előnnyel vonultak a felek.
A térfélcserét követően is folyamatosan cserélgette játékosait György László vezetőedző, s a nagy előny tudatában már kissé könnyedebben védekeztek ugyan a mieink, ám ennek ellenére is növelni tudták vezetésüket (22-8). Az utolsó húsz percben már csak az volt a kérdés, hogy milyen arányban nyeri a meccset együttesünk, s bár a védekezésbe több hiba is becsúszott ebben az időszakban, a Kohász végül simán, 29-16-ra nyerte a találkozót.
György László: - Gyakorlásnak jó volt a mai mérkőzés, az első félidőben jól működött a védekezésünk. Meg tudtuk egy kicsit törni az edzések monotonitását, lehetőséget kapott mindenki a játékra, erre is jó volt ez a találkozó.
DKKA – Kína B 29-16 (13-4)
DKKA: Vártok – Mihály 7, Ferenczy, Dombi 1, Bouti 1, Nick 3, Molnár 2. Csere: Csapó (kapus), Klujber 5, Cifra, Sirián 6, Fodor 1, Grosch 3, Jovovic. Vezetőedző: György László.
További hírek
Támadásban nem ment a Kohásznak
2023. feb. 18.Sajnos nem tudta megtörni rossz sorozatát akadémiánk felnőtt együttese, mely a kétgólos, 22-20-as vereséget szenvedett az Alba FKC elleni hazai összecsapáson.
Itthon javíthatnak akadémistáink
2023. feb. 17.Az Alba FKC elleni megyei rangadóval folytatja a bajnokság küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.
Debreceni továbbjutás a kupában
2023. feb. 15.Negyed óráig tudta tartani a lépést a házigazda DVSC gárdájával akadémiánk felnőtt csapata a Magyar Kupa negyedik fordulójában.
Kupacsata előtt az akadémisták
2023. feb. 14.Debrecenben, a Magyar Kupa negyedik fordulójában lép pályára akadémiánk felnőtt csapata szerdán délután öt órától.
Kár az első félidőért
2023. feb. 11.Komoly hátrányba került az első félidőben, így hiába hajrázott nagyot, végül vereséget szenvedett akadémiánk felnőtt együttese Békéscsabán.