„ACÉL A SZÍV!”
Kisvárdán folytatjuk a bajnokságot
Idegenben, a még veretlen Kisvárda otthonában lép pályára felnőtt együttesünk szombaton este hat órától.
Finoman szólva sem volt eddig könnyű akadémiánk felnőtt csapatának bajnoki sorsolása, ugyanis együttesünk a közvetlen élmezőny három együttese ellen is pályára lépett az első fordulóban, s a Fradi, a Siófok és a Győr elleni összecsapásokon kívül még a Vác és a Békéscsaba otthonában is megmérették magukat György László tanítványai. A folytatás sem ígérkezik azonban könnyebbnek, mivel szombaton este hat órától az ötödik Kisvárda ellen lépnek pályára kézilabdázóink, s a helyzetet tovább nehezíti, hogy ezúttal idegenben kell bizonyítania Szekerczés Lucáéknak.
Együttesünk hétvégi vetélytársa az idei szezonban még veretlen, ugyanis négy lejátszott találkozóján két győzelmet és két döntetlent számlál, s biztosak lehetünk abban, hogy a legutóbbi meccsén tizenkét légiós játékossal felálló házigazdák nem most szeretnék elveszíteni veretlenségüket. Tisztában van a szombati mérkőzés nehézségével szakvezetőnk, György László is, aki ezzel együtt azt várja tanítványaitól, hogy az első perctől az utolsóig a maximumot nyújtsák a jó erőkből álló Kisvárda otthonában.
- Messzire is utazunk, az ellenfélnél sok a külföldi játékos, tehát ez akár egy nemzetközi meccs is lehetne, de a viccet félretéve a Kisvárda tavalyhoz mindenféleképpen erősödött s ez látszik az eddigi eredményein is. Minden poszton két jó és meghatározó játékossal rendelkeznek, szóval nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, ráadásul ezúttal idegenben lépünk pályára, ami szintén nehezíti a helyzetet. Ahogy eddigi meccseinkre, úgy erre is tisztességgel felkészülünk, s bár nagyon nehéz az előttünk álló feladat, azért nem megoldhatatlan, szóval megpróbálunk meglepetést okozni. Nem könnyíti meg azért a helyzetünket, hogy az állandó sérültjeink (Micijevic, Monori, Erdősi) mellett többen is maródiak, így Tomasevics, Szekerczés és Szalai sem száz százalékos, de van, felkészülünk, s a lehető legtöbbet akarjuk kihozni magunkat szombaton is, majd meglátjuk, hogy ez mire lesz elég.
Jó hír azon szurkolóinknak akik nem tudják elkísérni a csapatunkat, hogy partnerünk, a Sportstream.hu stábja a mérkőzést élőben műsorára tűzte, így Szirmai György kommentálásával online is figyelemmel lehet kísérni a Kohász lányok szereplését.
Hajrá Kohász!
További hírek
Remek győzelem az Alba FKC ellen
2020. jan. 10.Nagyot hajrázva, négygólos hátrányból fordítva aratott 23-22-es győzelmet Székesfehérváron akadémiánk felnőtt együttese.
Megyei rangadó előtt
2020. jan. 09.A tizedik helyezett Alba Fehérvár KC otthonában folytatja a K&H női kézilabda liga küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese.
Busz a Vác elleni mérkőzésre
2020. jan. 06.Szurkolói információ a január 17-i szekszárdi találkozónkkal kapcsolatban.
Nem borult a papírforma
2020. jan. 05.Bő húsz percig jól tartotta magát együttesünk a címvédő otthonában, ám a támadásban elkövetett hibák miatt végül 30-19-es vereséget szenvedtünk a Győr elleni bajnokin.
Nehéz évkezdet!
2020. jan. 04.Az idei szezonban még hibátlan címvédő ellen kezdjük a 2020-as esztendőt!