„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Saját magunkkal kell foglalkoznunk

2018. okt. 11.
  • Facebook

Elsősorban saját játékával foglalkozik, s a győzelemért utazik a Spono Eagles elleni EHF Kupa-mérkőzésre akadémiánk felnőtt együttese.

A nem túl szívderítő bajnoki rajtot követően a nemzetközi kupában vár újabb feladat akadémiánk felnőtt csapatára, mely szombaton délután öt órától a svájci Spono Eagles otthonában kezdi meg szereplését az EHF Kupa küzdelmeiben. A sorozat második selejtezőkörének odavágója előtt nagyon elszántan készülnek kézilabdázóink, s mint azt a együttesünk szakvezetője és csapatkapitánya elmondta, egyértelműen az a céljuk, hogy az elmúlt hetek rosszabb eredményei után végre egy kis sikerélményhez jussanak, vagyis a céljuk az, hogy győztesen hagyják el a pályát szombaton este.

György László: - Egy dán, egy német, egy bosnyák és egy szlovén légióssal áll fel a hétvégi kupameccsre ellenfelünk, melyet elemezve megállapíthattuk, hogy értik a kézilabdát, s nagyon gyors játékot játszanak, s az eddigi eredményeik alapján úgy véljük, hogy rengeteget futnak a mérkőzéseiken. Többszörös svájci bajnokok, az előző fordulóban könnyedén győzték le koszovói ellenfelüket, az első meccsen 35-14-re, míg a másodikon 36-14-re nyertek idegenben, így kettős győzelemmel jutottak tovább a második körbe. Nem vár ránk könnyű mérkőzés, senki ne gondolja azt, hogy azért, mert egy svájci csapatról van szó, ezért hátradőlve, könnyedén túljutunk rajtuk. Szombaton kora reggel indulunk, öttől lejátsszuk a meccset, mely előtt azért túl sok videó nem áll rendelkezésünkre, ám igyekszünk így is a lehető legjobban felkészülni ellenfelünkből. Lelkileg most egy kicsit gödörben vagyunk, az elmúlt hetek bajnoki eredményei azért megviselték a lányokat, de megpróbálunk túllépni ezen, s a lehető legjobban megoldani az előttünk álló kupafeladatokat. az bebizonyosodott az elmúlt hetekben, hogy nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy egy tízperces rövidzárlattal előnyt adjunk ellenfeleinknek, ezért azt várom, hogy szombaton az első perctől az utolsóig nagy odafigyeléssel, fegyelmezetten játszunk majd. Ugyan két mérkőzésről van szó, vagyis a továbbjutás Dunaújvárosban dől majd el, ám mi meg szeretnénk nyerni már a svájci összecsapást is.

Szalai Babett: - Nem a legjobb előjelekkel vágunk neki ennek a szombat meccsnek, de most félre kell tenni mindent, ki kell törölni magunkból a közelmúlt eredményeit, s azon kell dolgoznunk, hogy végre pozitív élményekkel gazdagodjunk. A svájciak jelenleg vezetik a bajnokságot, s bár a legutóbbi meccsükön kikaptak, ez nem sokat jelent a szombati mérkőzés előtt. Amit láttunk belőlük, abból nem igazán megállapítható, hogy mennyire jók, de mint minden meccsre, úgy erre is igyekszünk maximálisan felkészülni. Nekünk most elsősorban saját magunkkal kell foglalkoznunk, azzal, hogy ne legyenek olyan kihagyásaink, mint például Kisvárdán, oda kell figyelnünk a védekezésre, fegyelmezetten kell támadnunk, de kicsit rendet kell raknunk a fejünkben is, hogy igenis képesek vagyunk arra, hogy jól játsszunk és győzni tudunk idegenben is.

 

További hírek

Élő: DKKA U19 - RINYAMENTI KC (NBI/B)

Élő: DKKA U19 - RINYAMENTI KC (NBI/B)

2020. feb. 07. #DKKA utánpótlás

Élő közvetítésünket az alábbi linken láthatják.

DKKA - FTC hasznos szurkolói információk

DKKA - FTC hasznos szurkolói információk

2020. feb. 07.

Előzetes jegyértékesítés és szurkolói busz az FTC elleni szekszárdi mérkőzés kapcsán.

A Siófok már nagy falat volt

A Siófok már nagy falat volt

2020. feb. 06.

Nem tudta megnehezíteni akadéminák felnőtt csapata a házigazda Siófok dolgát a két gárda ma esti bajnokiján.

Parádés győzelem

Parádés győzelem

2020. feb. 05.

Remek játékkal aratott 28-26-os sikert az Érd vendégeként akadémiánk felnőtt együttese.

Három korosztályos csapatunk szerepelt a Főnix Kupán

Három korosztályos csapatunk szerepelt a Főnix Kupán

2020. feb. 05. #DKKA utánpótlás

Hosszú hagyománya van már a debreceni kézilabdakupának, ahol lány és fiú csapatok részvételével tizenkét helyszínen közel 1500 gyerek pattogtatta a labdát.

  • további hírek

Következő mérkőzés

LU18 I. osztály-Nyugat

DKKA
szep. 03.
14:00
Győri Audi ETO KC
Győri Audi ETO
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-03T14:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat