„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Fél lábbal a következő körben!

2018. okt. 13.
  • Facebook

Nagyon sima, 35-21-es győzelmet aratott akadémiánk felnőtt csapata az EHF Kupa második selejtezőkörének odavágóján a svájci Spono Eagles vendégeként.

Idegenben, a svájci bajnok Spono Eagles elleni találkozóval kezdte meg nemzetközi kupaszereplését ma délután öt órától a akadémiánk felnőtt csapata. Az EHF Kupa második selejtezőkörének odavágójára a győzelem reményében utazott el György László együttese, vezetőedzőnk azonban nem számított könnyű mérkőzésre a sokat futó és gyors játékot játszó vendéglátókkal szemben.

A kezdés mindenesetre a hazaiak számára alakult jobban, hiszen már az első támadásából megszerezte a vezetést az Eagles gárdája, s a Kohász egyenlítő találatára egészen a negyedik percig várni kellett. Ezt követően azonban még kétszer visszavette a vezetést a házigazda, de Klujber, Ferenczy rendre egalizált, majd a 9. percben Szekerczés végre a mieinket juttatta előnyhöz (3-4). Erre ugyan még volt válasza a hazaiaknak, ám a következő három találatot György László tanítványai szerezték, s a 11. percben már 7-4-es dunaújvárosi előnyt mutatott az eredményjelző. A vendéglátók igyekeztek persze felzárkózni, s két gyors góllal minimálisra csökkentették hátrányukat, ám erre egy újabb 3-0-s rohammal feleltek a mieink, így nem sokkal az első játékrés derekát követően már 10-6-ra megléptek ellenfelüktől. Nem jött jól, hogy Nick kiállítása alatt megfelezte a két csapat közti különbséget a házigazda, ám ahogy kiegészültek a mieink ismét a kezükbe vették az irányítást, s Szekerczés, Klujber és Szalai góljaival 14-9-re meglógtak vetélytársuktól. A dunaújvárosi előnyt Molnár Beatrix növelte tovább, s bár a félidő hajrájában kétszer is betaláltak a svájciak, a szünetre magabiztos, 16-11-es vezetéssel vonulhattak kézilabdázóink.

Ugyan a második felvonást ismét a hazaiak kezdték góllal, a folytatásban állva hagyta ellenfelét a Kohász, mely támadásban és védekezésben is magasan a svájciak fölé nőtt. Tomasevics sorban szedte le a labdákat, míg az ellenfél kapuja előtt nem tudtak hibázni a mieink, akik egymás után hat gólt szereztek, s a 36. percben már megvolt a "tíz közte" (12-22). A vendéglátók a 41. percben törték meg hosszú gólcsendjüket, ám ez sem sokat számított, mert a Kohász továbbra is könnyedén szerezte újabb és újabb találatait (13-27). Talán a tetemes előny miatt, de a játékrész derekához közeledve csökkent a koncentráció, több hiba is csúszott a mieink játékába, így György László a 45. percben magához is hívta tanítványait. A mérkőzés hajrájához közeledve többször is emberhátrányba került a Kohász, ám előnye így sem csökkent jelentősen, ráadásul az utolsó percek nagy rohanásából is jól jöttek ki a mieink, akik végül 35-21-es győzelmet arattak, így finoman szólva is kedvező előjelekkel várhatják a jövő hét szombati visszavágót, melynek a Dunaújvárosi Sportcsarnok ad majd otthont.

György László: - A repülőtérről egyből a csarnokba jöttünk, volt egy fél órás sétánk, majd bemelegítettünk és nekiálltunk a meccsnek, melynek első tíz percében még alkalmazkodnunk kellett a svájciak nyitott védekezéséhez, ám ahogy ezt megtettük, sikerült biztosabb előnyhöz jutnunk, melyet a félidő végéig megtartottunk. A fordulás után nagyon jól reagáltunk a hazaiak támadójátékra, még feszesebbé vált a védekezésünk, sikerült könnyű gólokat szerezve elhúzni tíz góllal, s innentől már felszabadultan kézilabdázhattunk. A hazaiak azonban a nagy különbség ellenére is végig hajtottak, szóval nem engedhettünk ki, de ma a hozzáállással és az akarattal is maximálisan elégedett lehettem. Örülünk a győzelemnek, nagyon kellett nekünk ez a sikerélmény.

Spono Eagles – DKKA 21-35 (11-16)

Gólszerzőink: Szekerczés 10, Klujber 6, Molnár 6, Szalai 4, Bouti 3, Kazai 2, Dombi 2, Ferenczy 1, Nick 1.

További hírek

Öt ifjúsági játékosunk is behívót kapott

Öt ifjúsági játékosunk is behívót kapott

2021. okt. 19. #DKKA utánpótlás

Október 4. és 7. között került megrendezésre az ifjúsági válogatott összetartása.

Ezúttal a Siófok örülhetett

Ezúttal a Siófok örülhetett

2021. okt. 16.

Hiába a jó első félidő, a második harminc percben támadásban és védekezésben is sok volt a hiba, így hazai pályán szenvedett 32-26-os vereséget a Siófoktól akadémiánk felnőtt csapata.

Itthon is legyőznék a Siófokot

Itthon is legyőznék a Siófokot

2021. okt. 15.

Kemény védekezéssel állítanák meg a Siófok rohanós játékát akadémistáink a két gárda szombat délutáni dunaújvárosi bajnokiján.

A korosztálya legtehetségesebbjei között!

A korosztálya legtehetségesebbjei között!

2021. okt. 14. #DKKA utánpótlás

Köteles Mira nemrégiben az MKSZ Komplex Tehetség Táborának válogató eseményén vett részt, és került be a legjobbak közé.

Mit nyújthat Neked az Akadémia?

Mit nyújthat Neked az Akadémia?

2021. okt. 12. #DKKA utánpótlás

Bulath Anitát, aki immáron szakmai igazgatóként árgus szemekkel figyeli az Akadémiára érkező fiatalokat, illetve két kulcsjátékosunkat, Szalai Babettet és Kazai Anitát kérdeztük

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat