„ACÉL A SZÍV!”
Spanyol ellenfél a kupában
A spanyol Super Amara Bera Bera lesz akadémiánk felnőtt csapatának ellenfele az EHF Kupa selejtezőjének harmadik fordulójában.
Nagyon simán, kettős győzelemmel jutott tovább akadémiánk felnőtt csapata svájci Spono Eagles elleni párharcból az EHF Kupa selejtezőjének második fordulójában. A sorozat harmadik selejtezőkörének sorsolását ma délelőtt tizenegy órától tartották meg az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) bécsi székházában, s itt a második kalapból, tehát nem kiemeltként várta ellenfelét akadémiánk felnőtt együttese. A Fortuna végül egy spanyol együttest hozott a mieink útjába, ugyanis a harmadik selejtezőkörben a Super Amara Bera Bera csapata lesz a mieink ellenfele.
A spanyol csapat idén a Bajnokok Ligája selejtezőjében kezdte meg nemzetközi kupaszereplését, s bár az olasz Salerno ellen 40-20-as győzelmet arattott, a német Bietigheim már túl nagy falatnak bizonyult számára, s 33-27-es veresége után az EHF Kupa selejtezőjében folytathatta a nemzetközi küzdelmeket a spanyol bajnokság jelenlegi harmadik helyezettje. A csoportkörbe jutásért vívott párharc első mérkőzésére Dunaújvárosban kerül sor november 10-én, vagy 11-én, míg a visszavágót Spanyolországban rendezik meg egy héttel később.
További hírek
Átgázolt a BL-második a Kohászon
2023. szep. 03.Még a szoros meccsre sem volt esélye a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesének a bajnoki nyitányon a Ferencváros vendégeként.
Bajnoki rajt a Fradi ellen
2023. szep. 02.A Bajnokok Ligája és a magyar bajnokság legutóbbi ezüstérmese, a Ferencváros otthonában vág neki a 2023/2024-es bajnoki szezonnak a DKKA felnőtt együttese szombaton este.
Sallai Nikolett is a csapatunkat erősíti jövőre
2023. jún. 09.Lassan véglegessé válik a játékoskeretünk a következő szezonra.
Dunaújvárosban lett bronzérmes a Loki
2023. máj. 27.Csak időszakosan tudta megnehezíteni a Debrecen dolgát akadémiánk felnőtt együttese az idei bajnoki szezon utolsó mérkőzésén.
Hazai szezonzáró előtt
2023. máj. 26.A bronzéremre hajtó DVSC elleni hazai összecsapással zárja a 2022/2023-as szezon küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese, szombaton délután öt órától.