„ACÉL A SZÍV!”
Az Eger következik
Idegenben, az Eszterházy SC otthonában küzd meg a bajnoki pontokért szombaton este hat órától akadémiánk felnőtt csapata.
Szépen alakult felnőtt csapatunk számára az EHF Kupa selejtezőjének második köre, ugyanis akadémiánk kettős sikerrel, összesítésben 43 góllal bizonyult jobbnak a svájci bajnok Spono Eagles gárdájánál, így magabiztosan jutott be a nemzetközi kupasorozat következő körébe. Az előttünk álló hétvégén azonban már a K&H női kézilabda ligában vár újabb feladat György László tanítványaira, mivel szombaton este hat órától Egerben, az Eszterházy SC ellen lépnek pályára kézilabdázóink.
Az egriek újoncok az idei bajnokságban, eddig hét meccsüket rendre elveszítették, így jelenleg szerzett pont nélkül állnak a K&H női kézilabda liga tabelláján. Sajnos nem sokkal szebb a mieink mérlege sem, hiszen az első hat fordulóban mindössze egyetlen győzelmet tudott csak felmutatni együttesünk, igaz a Kohász sorsolása rettentően nehéz volt, az első hat helyezettből már öttel találkozott, s bár felvillanásai voltak, a bravúr sajnos egyik meccsen sem jött össze a mieinknek.
Az Eger ellen viszont esélyesként lép pályára csapatunk, melynek vezetőedzője azonban ennek ellenére sem számít könnyű meccsre, ám György László természetesen abban bízik, hogy sikerül elhozni a nagyon fontos bajnoki pontokat a sereghajtó otthonából.
- Újonc csapat lesz az ellenfelünk, s ahogy néztük őket, fokozottan oda kell figyelnünk rájuk szombaton, mert hiába kaptak ki eddig minden meccsükön, okoztak nagyon kellemetlen perceket ellenfeleiknek. Támadójátékukban nagyon sok a betörés, az egy-egy elleni játékot erőltetik, s emellett a beállót is igyekeznek sokszor megjátszani, védekezésben pedig agresszívan, kilenc-tíz méterre is kijönnek. Nekünk nagyon fontos, hogy azt a tempót, azt a lendületet és azt a felfogást, amit a svájciak elleni kupapárharcban megtaláltunk, azt át tudjuk menteni a szombati mérkőzésünkre, s ha ez sikerül, akkor nem lehet probléma és győztesen tudjuk elhagyni a pályát. Nagyon fontos számunkra az a mérkőzés, keményen készültünk az edzéseken, jó lenne, ha az EHF Kupa után végre a bajnokságban is érne minket sikerélmény, s feljebb tudnánk kúszni a tabellán.
További hírek
Harmadszor az MTK ellen
2022. ápr. 02.Megtartaná hibátlan idei mérlegét az MTK ellen akadémiánk felnőtt együttese a bajnokság újabb fordulójában.
Nagyszerű győzelmet arattak
2022. ápr. 01. #DKKA utánpótlásA leány serdülő III. osztályban játszó csapatunk itthon tartotta a pontokat a Siófok KC ellen.
Minden eredményből jutott
2022. már. 28. #DKKA utánpótlásAkadémiánk több csapata is pályára lépett a hétvégén
Hajrásiker az Érd ellen
2022. már. 26.A második félidőre feljavult a védekezésünk és kapusteljesítményünk is, így sikerült 32-29-es győzelmet aratni az Érd elleni bajnoki bajnokin.
Fontos pontokra hajtunk
2022. már. 25.Nehéz hatvan perc vár felnőtt együttesünkre az Érd ellen, de hazai környezetben be kell gyűjteni a győzelmet szombaton délután öt órától.