„ACÉL A SZÍV!”
Az első hazai sikerre várva
Az MTK elleni mérkőzéssel folytatja a K&H női kézilabda liga küzdelmeit szombaton este hat órától akadémiánk felnőtt együttese.
Három bajnoki vereség után aratott végre ismét győzelmet a K&H női kézilabda liga legutóbbi fordulójában akadémiánk felnőtt együttese, mely az Eger otthonából hozta el a két pontot, s idei második sikerével feljött a tabella tizedik helyére. A feljebb zárkózást szombaton folytathatja tovább együttesünk, mely este hat órától a Dunaújvárosi Sportcsarnokban látja vendégül az MTK gárdáját. A tabella kilencedik helyén álló fővárosiak lényegesen nehezebb ellenfélnek ígérkeznek azonban, mint az egriek voltak, hiszen az idei szezonban megszorongatták már a Debrecen, valamint az Érd együttesét is, míg az Eger és a Mosonmagyaróvár ellen győzni tudtak, s ötödik pontjukat két fordulóval ezelőtt a Budaörs otthonában tudták megszerezni.
Holnapi ellenfelünknél elsősorban az átlövők játékára kell odafigyelnie a mieinknek, hiszen Karnik Szabina, valamint Termány Rita is rendkívül eredményes az idei szezonban, s tisztában van ezzel vezetőedzőnk, György László is, aki bízik abban, hogy végre hazai pályán is megszerezzük első győzelmünket az idei pontvadászatban.
- Örültünk az egri győzelemnek, jót tett az önbizalmunknak, de azt látni kell, hogy az MTK teljesen más átlövősorral érkezik majd Dunaújvárosba. Erre mindenképpen fel kell majd készülnünk, fontos lesz, hogy a védelmünk szerkezetén tudjunk erősíteni, illetve nagy szükségünk lesz a jó kapusteljesítményre is ahhoz, hogy legyőzzük a fővárosiakat. Támadásban nem szabad kapkodnunk, oda kell figyelnünk a helyzetek kialakítására és érétkesítésére, s a szezon kezdete óta nagy hangsúlyt fektetünk az állóképességünkre, ezért bízom abban is, hogy a mérkőzés végéig tudjuk tartani a lerohanásunkat.
További hírek
Hazai csata az ETO ellen
2022. feb. 02.A világ egyik legjobb csapatát látja vendégül akadémiánk felnőtt együttese a bajnokságban szerdán este hat órától.
Sorsoltak a női Magyar Kupában
2022. feb. 01.A Magyar Kézilabda Szövetségben kisorsolták a női Magyar Kupa negyeddöntőinek párosítását.
Hajrávereség Kisvárdán
2022. jan. 30.Bár egészen az 55. percig volt esélye a pontszerzésre, végül 29-26-os vereséget szenvedett felnőtt együttesünk a Kisvárda otthonában lejátszott bajnoki találkozón.
Harmadik hely az Országos diákolimpián!
2022. jan. 30. #DKKA utánpótlásA háromnapos tornán kizárólag a két NEKA kézisekre épülő csapat tudta legyőzni a Rudasos lányokat!
Fontos pontokat szerezhetnek
2022. jan. 30.Kisvárdán folytatja a bajnoki küzdelmeket a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese vasárnap este hat órától.
2015-16 EHF Kupagyőztes




