„ACÉL A SZÍV!”
A védekezés dicsérete
Mindössze 21 gólt engedélyezett az MTK-nak, így magabiztos győzelemnek örülhetett akadémiánk felnőtt csapata a sportcsarnokban ma este.
Hazai pályán, az MTK elleni mérkőzéssel folytatta a K&H női kézilabda liga küzdelmeit ma este hat órától akadémiánk felnőtt csapata. A találkozó rendkívül fontos volt a mieink számára, hiszen az idei szezonban még nem sikerült bajnoki győzelemnek örülni a sportcsarnokban, de György László vezetőedző abban bízott, hogy stabil, kemény védekezéssel, valamint megfontolt, taktikus támadójátékkal itthon tartja a két bajnoki pontot együttesünk.
A kezdés nem is alakult rosszul, mert hiába szerezte a meccs első gólját a két-fehér alakulat, a 2. perc végén már hazai előnyt mutatott az eredményjelző. A második és a harmadik dunaújvárosi találatra ugyan még tudott válaszolni a vendégcsapat, s bár Szalai Babett sérülés miatt igen korán kivált a játékból, a folytatásban már egyértelműen az történt a pályán, amit a mieink elterveztek. Védekezésben mindenképpen, mert a mieink sokat faultoltak, még lövés előtt igyekeztek megállítani az MTK bombázóit, míg a túloldalon ugyan csúsztak be hibák, mégis sikerült egy 4-0-s etappal leszakítani a vendégeket, így nem volt véletlen, hogy Golovin Vlagyimir már a 14. percben kikérte első idejét (7-3). Úgy tűnt, hogy a rövid pauza alatt rendezi is sorait az MTK, mely gyorsan lőtt két gólt, s támadhatott azért is, hogy minimálisra csökkentse hátrányát, ám a jó védekezés és Tomasevics védése, valamint Kazai és Nick fontos góljai kihúzták a csávából a Kohászt, mely a 21. percig tartotta két-háromgólos előnyét (9-7). Ekkor György László hívta magához tanítványait, méghozzá eredménnyel, mert a hajrát nagyon megnyomták a mieink, s Grosch, Ferenczy, illetve az ekkor már hibázni képtelen Szekerczés találataival egyre inkább elhúztak ellenfelüktől, s a félidei szünethez érve már megnyugtató, 16-10-es fórnak örülhettünk.
A térfélcserét követően Kazai révén növelte tovább előnyét a Kohász, s bár a vendégek mindent elkövettek azért, hogy felzárkózzanak, az MTK-nak ezúttal csak felvillanásai voltak, tartósan nem tudott a mieink fölé kerekedni. A második felvonás elején ezzel együtt több tiszta ziccert is elhibáztak a mieink, s ennek köszönhetően sikerült feljönnie ötre a Golovin-csapatnak, ám ennél tovább nem jutott a fővárosi egylet, mert Dombi első és Szekerczés nyolcadik találata után ismét nyugodtabban figyelhettük a játékot (22-15). A játékrész derekán mindkét oldalon becsúszott pár hiba, kissé kapkodóvá vált a játék, s György László ezt a 48. percben elégelte meg, s egy újabb időkéréssel igyekezett felhívni játékosai figyelmét a véghajrá fontosságára (22-16). Az utolsó bő tíz percben már fáradni látszott a vendégcsapat, egyre több volt a rossz, előkészítetlen lövés, így Szekerczésék nemcsak tartották vezetésüket, hanem még növelni is tudták azt, s végül teljesen megérdemelt, 28-21-es győzelmet aratva szerezték meg a két bajnoki pontot, amivel megelőzték mai ellenfelüket, s feljöttek a tabella kilencedik helyére.
György László: - Ma a győzelem volt a legfontosabb, s mivel ezt sikerült megszereznünk, természetesen jó lehet a kedvünk. Úgy gondolom, hogy a jó védekezésünk nagyban befolyásolta a mérkőzés képét, elsősorban ez kellett a biztos győzelemhez, ami még értékesebb úgy, hogy kulcsjátékosunk, Szalai Babett már a meccs elején kivált a csapatból, s bár egyelőre úgy tűnik, hogy nem súlyos a térdsérülése, nem akartuk kockáztatni a játékát.
DKKA – MTK 28-21 (16-10)
DKKA: Tomasevics – Kazai 3, Ferenczy 2, Nick 2, Cifra, Szekerczés 10, Klujber 1. Csere: Csapó (kapus), Szalai, Sirián 1, Bouti, Grosch 5, Dombi 3, Molnár 1, Jovovic, Mihály. Vezetőedző: György László.
Főoldali kép forrása: dunaujvaros.com (Ónodi Zoltán felvétele)
További hírek
Visszatér a fiatal jobbszélső
2021. máj. 17.A dunaújvárosi nevelésű Kukucska Viktória a Boglári Akadémia-SZISE együttesétől tér vissza akadémiánkhoz.
A döntőbe jutásért játszunk
2021. máj. 17.Tetemes, tizennyolc gólos előnyből várjuk a Vasas elleni Liga Kupa-elődöntő ma délutáni visszavágóját.
Szoros vereség idegenben
2021. máj. 14.Hiába vezetett az első félidő után még három góllal, 28-25-ös vereséget szenvedett Mosonmagyaróváron akadémiánk felnőtt együttese.
Tovább fejlődhetnek a felnőttek között
2021. máj. 14.Fodor Neszta, Husti Hanna, illetve Takács Cecília is marad akadémiánk felnőtt együttesénél.
Dunaújvárosban maradnak kapusaink is!
2021. máj. 13.Hlogyik Petra és Wéninger Alexa is akadémiánk felnőtt együttesének tagjaként vág neki a 2021/2022-es szezonnak.