„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Nemzetközi feladatok előtt

2018. nov. 09.
  • Facebook

Az EHF Kupa selejtezőjének harmadik körében a spanyol bajnok Super Amara Bera Bera lesz együttesünk ellenfele szombaton délután a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.

A nem túl kedvező bajnoki nyitányt követően végre visszatalált a győzelem útjára felnőtt együttesünk, mely amellett, hogy az Eger és az MTK elleni bajnokiját is simán nyerte, kettős győzelemmel jutott tovább a svájci Spono Eagles csapatán is az EHF Kupa selejtezőjének második körében. György László tanítványaira a hétvégén azonban lényegesen nehezebb feladat vár, ugyanis a nemzetközi kupasorozat selejtezőjének harmadik fordulójában a spanyol bajnok Super Amara Bera Bera együttese ellen kell bizonyítania felnőtt együttesünknek.

A szombat délután öt órakor kezdődő dunaújvárosi odavágó előtt nehéz megjósolni az esélyeket. Az biztos, hogy a mieink szombati vendége több spanyol válogatott mellett négy brazil, egy argentin és egy kubai játékost tud csapatában, s jelenleg a második helyen áll hazája bajnokságában úgy, hogy eddig lejátszott nyolc meccséből hatot megnyert, s egy döntetlen mellett egy alkalommal szenvedett vereséget. a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia szakvezetője, György László azonban nem a foglalkozik az esélyekkel, vezetőedzőnk számára most az a legfontosabb, hogy a lehető legjobban felkészüljenek ellenfelükből, s maximális fegyelemmel hajtsák végre a kigondolt taktikát a párharc szombati felvonásán.

- Nem szeretnék most az esélyekkel, a remélt eredménnyel foglalkozni, mert az biztos, hogy a továbbjutás sorsa jövő hét vasárnap idegenben dől majd el. Az biztos, hogy egy nagyon nehéz párharc vár ránk, szóval mindkét mérkőzésen jó teljesítményt kell nyújtanunk ahhoz, hogy legyőzzük a spanyolokat. A Bera Bera játékosai kiválóak az egy-egy elleni párharcokban, a labda nélküli mozgásokat is nagyon jól csinálják, szóval a védekezésünknek még stabilabbnak kell lennie, mint az elmúlt időszakban. Fontos lesz az is, hogy milyen lesz a beálló körüli védekezésünk, illetve a támadójátékunknál minimálisra kell csökkenteni a technikai hibák számát, mert a rendkívül gyors spanyolok ezeket azonnal megbüntetik, s mivel a középkezdésből is azonnal rohannak a vendégek, ezért a visszarendeződésünkre is oda kell figyelnünk. Minden pozícióban jó játékosokkal rendelkeznek, szerdán a Granollers ellen nyertek 28-27-re, jelenleg ez a legjobb felvételünk, ami van róluk, igyekszünk maximálisan felkészülni belőlük, s a lehető legjobb formánkat mutatni a szombati odavágón.

További hírek

Közel voltunk a bravúrhoz

Közel voltunk a bravúrhoz

2022. ápr. 13.

Óriási küzdelemben, az utolsó másodpercekben kapott góllal szenvedtünk 22-21-es vereséget a Debrecen elleni hazai bajnokin, a látottak alapján legalább egy pontot érdemelt volna csapatunk.

Hazai csata a Debrecen ellen

Hazai csata a Debrecen ellen

2022. ápr. 12.

A tabella harmadik helyén álló DVSC ellen is jó meccset játszana akadémiánk felnőtt együttese az NB I-es pontvadászat hétközi fordulójában.

Győzelem a megyei rangadón

Győzelem a megyei rangadón

2022. ápr. 09.

Hiába a visszafogott kezdés, magabiztos, 29-26-os győzelemnek örülhetett akadémiánk felnőtt együttese az Alba FKC elleni székesfehérvári bajnokin.

Mindenkitől kicsit több kell

Mindenkitől kicsit több kell

2022. ápr. 08.

Kulcsjátékosai nélkül várja az Alba FKC elleni megyei rangadót akadémiánk felnőtt együttese szombaton este hat órától.

Hiába a nagy hajrá

Hiába a nagy hajrá

2022. ápr. 03.

Kétgólos, 32-30-as vereséget szenvedett akadémiánk felnőtt együttese az MTK elleni fővárosi bajnokin.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat