„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

A Siófok következik a kupában

2018. nov. 13.
  • Facebook

Támadásban kell elsősorban javulnia együttesünknek ahhoz, hogy legyen esélye a remek erőkből álló Siófok elleni kupamérkőzésen.

Nem úgy sikerült akadémiánk felnőtt csapatának legutóbbi mérkőzése, ahogy azt a gárda vezetői, játékosi és drukkerei remélték, ugyanis a mieink 26-18-as vereséget szenvedtek hazai környezetben a spanyol Bera Bera elleni EHF Kupa találkozón. Sokáig nem lehetett búslakodni azonban a fájdalmas vereség miatt, ugyanis szerdán talán még keményebb feladat vár csapatunkra, mely este hat órától a Siófok együttese ellen lép pályára a Magyar Kupa negyedik fordulójában. Ugyan az összecsapást a Dunaújvárosi sportcsarnokban játsszák le a felek, a nyáron kiválóan megerősített Siófok számít az esélyesnek, igaz ez nem jelenti azt, hogy a mieink eleve feltett kezekkel lépnének pályára a Balaton-partiak ellen.

A két gárda a bajnokság második fordulójában találkozott már egymással, s akkor a vendég Siófokiak jó hajrájuknak köszönhetően 26-20-as sikerrel távoztak a sportcsarnokból. Ahhoz, hogy ezúttal még szorosabb meccset játsszanak a mieink vetélytársukkal, muszáj lesz kijavítaniuk azokat a hibákat, melyeket a spanyolok elleni nemzetközi kupatalálkozón elkövettek. Tisztában van ezzel együttesünk szakvezetője, György László is, aki szerint nagyon komoly bravúrt jelentene a továbbjutást érő győzelem megszerzése.

"Egyáltalán nem mi vagyunk a holnapi találkozó esélyesei, a Siófok jelenleg más célokért küzd, ugyanakkor egy meccsen bármi megtörténhet, így természetesen sportemberként nem lehet más a célunk, csak az, hogy kimegyünk a pályára, s megpróbáljuk legyőzni ellenfelünket. Ez persze nagyon nehéz feladatnak ígérkezik, mert a Siófoknál minden poszton kiváló játékosok szerepelnek, így tőlünk a maximumra lesz szükség a szoros eredményhez. A Bera Bera elleni szombati meccsen sajnos kihagytunk 18 ziccert, s emellett volt 17 technikai hibánk, ez összesen 35 olyan támadás, melynél magunkat fosztottuk meg a gólszerzés lehetőségétől. Mondanom sem kell, hogy ez a Siófok ellen sem fog beleférni a játékunkba, vagyis a helyzetek hatékonyabb kihasználása mellett mindenképpen csökkentenünk kell a hibáink számát is" – árulta el György László, akitől megtudtuk, hogy szűk nyolc hónappal térdsérülés után végre ismét a meccskeretben lesz együttesünk kiváló balátlövője, Monori Orsolya is, ám az még kérdéses, hogy a 21 éves átlövő mennyi szerepet kap majd a találkozón.

További hírek

Győzelem a 4.fordulóban a fiatalok ellen

Győzelem a 4.fordulóban a fiatalok ellen

2020. szep. 16.

Végig vezetve nyert a szerdai zárt kapus bajnoki mérkőzésen a DKKA kézilabda-együttese a Boglári Akadémia-­SZISE ellen. Igaz, az utolsó perc izgalmasra sikeredett.

Újabb fontos találkozó Rácalmáson

Újabb fontos találkozó Rácalmáson

2020. szep. 16.

A Siófok elleni, papírforma-vereség után szerdán 18 órától Rácalmáson ismét egy olyan mérkőzés vár a Dunaújvárosi Kohász KA kézilabdacsapatára, amit bármi áron, de meg kell nyerni a Boglári Akadémia-SZISE ellen.

Tragédia: Saci elvesztette élete meccsét

Tragédia: Saci elvesztette élete meccsét

2020. szep. 15.

Az egész ország sportszerető közvéleményét lesújtotta a hétfő késő esti hír: 28 éves korában elhunyt a dunaújvárosi születésű Selmeci Sarolta, a német másodosztályú TG Nürtingen kézilabdázója, aki 19 éves koráig Dunaújvárosban játszott. Korábbi edzője nyilatkozott a DUOL-nak.

Kikaptunk, de élmény volt Siófokon játszani

Kikaptunk, de élmény volt Siófokon játszani

2020. szep. 13.

Senki sem gondolta volna a siófoki Kiss Szilárd sportcsarnokból távozó dunaújvárosi játékosokról, hogy valójában kikaptak. Mindenki mosolygott és gratuláltak egymásnak játékosaink. A feldobott hangulat indokolt volt!!!

Kezdődik! Felnőtt bajnokságokban állnak helyt fiataljaink

Kezdődik! Felnőtt bajnokságokban állnak helyt fiataljaink

2020. szep. 12. #DKKA utánpótlás

A mérkőzéseket szombaton és vasárnap is a városi sportcsarnokban rendezik meg zárt kapuk mögött.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat