„ACÉL A SZÍV!”
Búcsú győzelemmel
Fordulatos meccsen, nagy csatában aratott egygólos győzelmet akadémiánk felnőtt együttese a Super Amara Bera Bera otthonában.
Az egy héttel ezelőtt elszenvedett nyolcgólos hazai vereség után ma déli tizenkét órától a spanyol bajnok Super Amara Bera Bera otthonában lépett pályára akadémiánk felnőtt csapata az EHF Kupa harmadik selejtezőkörének visszavágóján. A mieink helyzete finoman szólva sem volt egyszerű, hiszen a Siófok elleni MK-meccs hajrájában megsérült Klujber Katrin nem tarthatott a csapattal Spanyolországba, ám György László vezetőedző ezzel is bízott abban, hogy sikerül legyőzniük ellenfelüket a párharc második találkozóján.
A kezdésre nem is lehetett komolyabb panasz, már ami a védekezést illeti, mert keményen, az ütközéseket felvállalva igyekezett megóvni kapuját a góltól a Kohász, mely Szekerczés büntetőjével meg is szerezte a vezetést. A folytatásban azonban egymás után három technikai hibát is elkövettek a mieink, s ezt két gyors góllal büntette a Bera Bera (2-1). A mieink hosszabb gólcsendjét Szekerczés törte meg a 9. percben, majd Tomasevics védései után Sirián tudott duplázni rövid időn belül, így a 14. percben már kettővel állt jobban ellenfelénél együttesünk (2-4). A rendkívül erőszakosan védekező spanyolok mellett nem volt könnyű helyzetbe kerülni, ráadásul a hazaiak egyre többször találták meg a rést a dunaújvárosi falon is, így a 20. perchez érve ismét egált mutatott az eredményjelző (6-6). Tovább nehezítette a mieink helyzetét, hogy sorozatban három kiállítás miatt kellett előbb szimpla, majd kettős hátrányban játszani, így a vendéglátók sajnos a vezetést is átvették, s ugyan Szekerczést továbbra sem tudta tartani a spanyol bajnok, az utolsó másodpercekben kihagyott dunaújvárosi ziccer miatt az ellenfél vonulhatott 11-10-es előnnyel a szünetre.
A térfélcserét követően sajnos a spanyolok voltak valamivel élesebbek, két elrontott Kohász-támadást is megbüntettek, s pillanatok alatt megléptek három góllal a mieinktől (13-10). György László tanítványai azonban nem omlottak össze, Kazai és Grosch remek találataival felzárkóztak, majd Kazai újabb találatával a 39. percben utol is érték vetélytársukat (14-14). Innen ugyan még kétszer visszaszerezte az előnyt a házigazda, ám 16-14 után Sirián, Grosch és Szalai vette be a hazai kaput válasz nélkül, így a 43. percben végre ismét a mieink álltak közelebb a győzelemhez (16-17). Ekkor azonban ismét megtorpant támadásban a Kohász, melyet három góllal használt ki a házigazda, de Szalai és Ferenczy a lehető legjobbkor villant meg, így az utolsó tíz percnek egálból vágtak neki a felek (19-19). György László ekkor küldte pályára a nyolc hónapos kihagyás után visszatérő Monori Orsolyát, ám ezúttal nem ő, hanem a két bombagólt szerző Szekerczés vette hátára a csapatot, így az 57. percben ismét a csapatunk került közelebb a sikerhez (20-22). A hét a hat elleni játékban azonban ziccert hibáztak a mieink, s a házigazdák két üres kapus góllal kiegyenlítettek, de Szekerczés nyolcadik góljára már nem volt válaszuk, így a mieink végül kicsikarták a győzelmet, de az EHF Kupa harmadik selejtezőköréből így is a spanyolok jutottak tovább (22-23).
Super Amara Bera Bera – DKKA 22-23 (11-10)
DKKA: Tomasevics – Kazai 3, Ferenczy 2, Cifra, Nick, Szekerczés 8, Grosch 2. Csere: Csapó (kapus), Szalai 3, Sirián 5, Bouti, Dombi, Molnár, Monori. Vezetőedző: György László.
További hírek
Új korszak kezdődik! Hosszú idő után ismét Dunaújvárosban játszik a DKKA!
2020. okt. 04.2020. október 9. 16:00 DKKA - MTK
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT ODAFENT!
2020. okt. 02.44 éves lenne ma! A magyar válogatott és a Dunaferr női kézilabda-csapatának világhírű beállósa 28 évesen, 2005. január 19-én vesztette életét autóbalesetben. KULCSÁR ANITA éppen edzésre tartott Dunaújvárosba, amikor autója megcsúszott és fának csapódott, majd kigyulladt.
Zumba dobta fel a hangulatot
2020. okt. 01.A válogatott-összetartás miatt szünet van a női kézilabda-bajnokságban, így most több lehetőség van azokat a dolgokat gyakorolni, amiket a sűrű versenynaptár miatt a meccsek között nem nagyon lehet. A csütörtök reggeli tréning egészen különleges volt.
Meglepetésre készültünk, közel voltunk hozzá!
2020. szep. 24.Újabb fejezet a "Rácalmási-csaták" sorozatból. Most nem sikerült győzni és a meccs képe alapján a döntetlen lett volna az igazságos eredmény. A csapat viszont akkorát alkotott, hogy a jövőre nézve nagyon pozitív a kép.
Bulath Anita más szerepkörben
2020. szep. 22.Szerdán, szeptember 23-án 18 órától a DKKA zárt kapus mérkőzésen fogadja a Debrecent Rácalmáson. A felkészülésben nagy segítséget nyújtott a sérült Bulath Anita, aki nagyon jól ismeri az ellenfelet.