„ACÉL A SZÍV!”
Hasznos edzőmeccs a Kispest ellen
Gólokban gazdag felkészülési találkozón aratott 42-30-as győzelmet a Kispest ellen akadémiánk felnőtt együttese.
Az NB I/B Keleti Csoportjának ötödik helyén álló Kispest elleni hazai találkozóval folytatta edzőmérkőzéseinek sorozatát ma este hat órától akadémiánk felnőtt csapata. György László vezetőedző ezúttal is igen tartalékos felállásban küldte pályára együttesét, melyből Tomasevics, Micijevic, Szalai, Kazai, Klujber, Erdősi, Grosch és Dombi is hiányzott, ám ez sem akadályozta meg a mieinket abban, hogy korán magukhoz ragadják a kezdeményezést. Az első felvonás ezzel együtt nem a védekezésről szólt, mindkét csapat viszonylag könnyen szerezte újabb és újabb találatait, s bár a mieink helyzetkihasználása is lehetett volna jobb, a szünetre így is magabiztos, 21-15-ös vezetéssel vonulhattak kézilabdázóink.
A térfélcserét követően egyszer még feljött négy találatra a fővárosi alakulat, ám innentől ismét átvette a játék irányítását együttesünk, melyben a fiatal Mihály Petra szinte hiba nélkül használta ki lehetőségeit, így ismét nőni kezdett a két gárda közti különbség. György László vezetőedző minden benevezett játékosának lehetőséget adott a bizonyításra a nagy iramot hozó, mindkét fél számára hasznos összecsapáson, melynek végén a DKKA örülhetett a 42-30-as győzelemnek. Együttesünk legközelebb csütörtökön lép pályára: délután fél háromtól a Mosonmagyaróvár vendégeként méretik meg magukat Szekerczés Lucáék.
DKKA – Kispest NKK 42-30 (21-15)
DKKA: Csapó – Mihály 11, Szekerczés 8, Ferenczy 5, Sirián 5, Monori 3, Molnár 2. Csere: Vártok (kapus), Cifra, Bouti 2, Nick, Jovovic 2, Braun 4. Vezetőedző: György László.
Főoldali kép: dunaujvaros.com (Sándor Judit felvétele)
További hírek
Kőkemény csata előtt!
2021. feb. 05.A mezőny egyik legjobb formáját mutató együttese ellen lép pályára akadémiánk felnőtt csapata szombaton délután öt órától.
Élő: DKKA II. - Szentendrei NKE (Serdülő II.)
2021. feb. 04. #DKKA utánpótlásMa 16.45-kor kezdődik utánpótlás élő közvetítésünk a serdülő másodosztályú bajnokságból. Hajrá Kohász!
Élő: DKKA I. - Alba Fehérvár KC (serdülő I.)
2021. feb. 03. #DKKA utánpótlásMa 15.00-kor kezdődik élő a közvetítésünk a Leány serdülő I. osztályú bajnokságból. Kövessük együtt a mérkőzést és szurkoljunk a fiataloknak együtt a képernyőn keresztül is!
A Liga Kupában is sorsoltak
2021. feb. 01.A Magyar Kézilabda Szövetség megtartotta a Női Magyar Liga Kupa sorsolását.
Ellenfelet kaptunk a Magyar Kupában
2021. feb. 01.A Magyar Kézilabda Szövetség közzétette a Tippmix Női Magyar Kupa következő fordulójának sorsolását.