„ACÉL A SZÍV!”
Végül biztos siker
A második félidőben mutatott jobb játékának köszönhetően aratott 32-27-es győzelmet az Alba Fehérvár KC elleni hazai évzárón akadémiánk felnőtt együttese.
Az idei esztendő utolsó bajnoki mérkőzését játszotta ma este hat órától akadémiánk felnőtt csapata, mely a tabella hatodik helyén álló Alba Fehérvár KC ellen lépett pályára a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. A mérkőzés elején mindkét csapaton látszódott, hogy közel két hónapja nem játszott tétmeccset, így kissé nehezen lendültek formába a felek, s bár az első két gólt a vendégek szerezték, Szalai, Grosch és Szekerczés találatai után már a Kohásznál volt az előny a 10. percben (3-2). A folytatásban felváltva szerezték góljaikat a csapatok, s ugyan a fehérváriak Temes révén még egyszer magukhoz ragadták a vezetést, ám Szekerczés és Sirián révén ismét magához ragadta a kezdeményezést a DKKA, mely a játékrész derekán először "lógott meg" két góllal ellenfelétől (8-6).
Igyekezett a megyei rivális, mely akkor sem adta fel, mikor György László tanítványai 11-8-ra elléptek, s elég volt két-három apróbb hazai hiba, s öt perccel a félidő vége előtt ismét egált mutatott az eredményjelző (11-11). A félidő hajrája fordulatos csatát hozott, hol a mieink, hol az FKC vezetett, ám a szünetre igazságosnak mondható 14-14-es állással vonultak a felek. A szünetben kisebb ünnepségre került sor, ugyanis a hazai csapatvezetés és a szurkolók ekkor búcsúztak el a pályafutását a Ferencvárosban folytató Klujber Katrintól, aki meghatódva, könnyek között mondott búcsút a dunaújvárosi közönségnek és a csapatnak.
A fordulás után az volt a legnagyobb kérdés, hogy melyik együttes tudja stabilizálni védekezését, valamint javítani kapusteljesítményén, s ezt szerencsére a mieink oldották meg jobban. A Kohász játékosai nagyon bekezdtek, Szekerczés, Monori és a fiatal Mihály Petra találataival húztak el vetélytársuktól, s hiába kért időt a 41. és a 45. percben is Deli Rita, a félidő derekára eldőlni látszott a találkozó, mert a támadásban és védekezésben, valamint Csapó Kyra révén a kapuban is kiválóan teljesítő DKKA 24-17-re vezetett.
A fehérváriak is gyorsítottak támadójátékukon, ám hiába sikerült egy-két gólt lefaragni hátrányukból, a kulcspillanatokban mindig volt valaki, aki betalált a házigazdáktól, így nem csökkent jelentősen a Kohász előnye (29-24). A véghajrára szerencsére már nem maradt izgalom, így kézilabdázóink végül magabiztos, 32-27-es sikerrel búcsúztak a 2018-as esztendőtől.
György László: - Nagyon fontos volt számunkra ez a győzelem. küzdöttünk, hajtottunk hatvan percen át, s úgy gondolom, hogy összességében megérdemelten szereztük meg a két bajnoki pontot, amiért jár a gratuláció a csapat tagjainak.
DKKA – Alba FKC 32-27 (14-14)
DKKA: Csapó – Kazai 2, Ferenczy 3, Cifra, Sirián 3, Szekerczés 11, Grosch 1. Csere: Vártok (kapus), Szalai 3, Monori 5, Nick 1, Mihály 3, Bouti, Molnár, Dombi. Vezetőedző: György László.
Alba FKC: Mistina - Pelczéder 5, Mendy 4, Zhilinskaite 3, Temes 2, Gorshenina 1, Boldizsár. Csere: Györkös (kapus) 1, Májer, Nascimento 6, Sztankovics 2, Szarka 3. Vezetőedző: Deli Rita.
Főoldali kép: dunaujvaros.com (Ónodi Zoltán felvétele)
További hírek
Fontos siker Békéscsabán
2023. okt. 20.Nagy csatában, az utolsó negyed órában mutatott jobb és pontosabb játékának is köszönhetően aratott háromgólos győzelmet együttesünk Békéscsabán.
Ismét idegenben az akadémisták
2023. okt. 19.Nagy csatára számíthatunk a bajnokság következő fordulójában, melyen a Békéscsaba vendégeként lép pályára akadémiánk felnőtt csapata.
Vereség a hibák ára
2023. okt. 07.Az első félidőben a támadásokkal, a másodikban a védekezéssel gyűlt meg a baja kézilabdázóinknak a NEKA otthonában, így pedig nem volt esély a pontszerzésre.
Fontos meccs vár a Kohászra
2023. okt. 06.Balatonbogláron, a NEKA elleni mérkőzésen lép pályára akadémiánk felnőtt együttese, szombaton délután négy órától.
A Debrecen örülhetett
2023. szep. 20.Szűk negyed óráig tudta megnehezíteni a házigazda Debrecen helyzetét akadémiánk felnőtt csapata a két együttes ma délutáni bajnokiján.