„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Biztos szakmai és anyagi háttérrel kezdte meg az új esztendőt a DKKA

2019. jan. 07.
  • Facebook

Pénteken tartotta a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia (DKKA) évértékelő rendezvényét, amelyen bizonyossá vált, hogy az akadémiánál mára megteremtődtek a szakmai és – a tulajdonos önkormányzatnak, valamint a támogatóknak köszönhetően – a működés anyagi feltételei is.

forrás: DUOL (Várkonyi Zsolt)

 

 

 

Mint ismeretes a nyáron változás történt a DKKA Kft. élén. Szemenyei Istvánt az ügyvezető igazgatói pozícióban Nyakacska Zsolt váltotta, aki korábban az egyik legeredményesebb időszakban szakosztályigazgatóként már irányította a dunaújvárosi női kézilabdát. Ennek szervezése, működtetése ma – beleértve egyrészt az utánpótlás-nevelést, azaz az akadémia tevékenységét, másrészt az első osztályban, az NB I – ben játszó profi kézilabda csapatot – a DKKA Kft. intézményesített keretein belül folyik.

Fotó: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

 

Az új vezető érkezésével az akadémia működése és működtetése visszatért az alapító okiratában megfogalmazott alapelvekhez, amelyek szerint a felnövekvő nemzedékek számára biztosítja a lehetőséget az egészséges, sportos élethez, hozzájárulva a versenysport utánpótlás kineveléséhez. Mindez azt jelenti, hogy hosszú távon gondolkodnak, és a képzés akadémia jellegét erősítve azon dolgoznak, hogy az akadémia tehetséges fiataljait beépítsék a felnőtt csapatba. Munkájuk eredményességének fokmérője elsősorban az, hogy ezek a tehetségek hogyan tudnak hozzájárulni az egyetemes magyar kézilabda nemzetközi sikeréhez. Ennek munkának mára az akadémiánál megteremtődtek a szakmai és – a tulajdonos önkormányzatnak, valamint a támogatóknak köszönhetően – az anyagi feltételei is.

A váltás óta eltelt időszak első – évértékelő rendezvényén Nyakacska Zsolt meghívását elfogadva – a tulajdonos önkormányzat képviselőjeként – részt vett Cserna Gábor Dunaújváros MJV polgármestere, ezzel is mintegy hitet téve a DKKA-nál nyáron megkezdett szakmai munka folytatása mellett. Az eseményt a DKKA szakmai stábja és munkatársai mellett megtisztelte jelenlétével a kft. felügyelő bizottságának elnöke és egyik tagja, azaz Hingyi László, az önkormányzat gazdasági és területfejlesztési bizottságának elnöke és Kovács Judit, a DVG Zrt. igazgatóságának tagja is.

Elkötelezettek a támogatásban

Cserna Gábor lapunknak elmondta, hogy a városnak és neki személyesen is szívügye a sport támogatása. Megerősítve elkötelezettségüket kiemelte, hogy anyagi lehetőségeikhez mérten a jövőben is partnerként fogják támogatni –, mint ahogy azt eddig is tették– a kézilabda akadémia rövid és hosszú távú céljainak megvalósítását. Biztosítják ehhez a létesítményi hátteret, illetve annak üzemeltetését is. Egyúttal teljes támogatásáról biztosította az új ügyvezetőt.

Szükségszerű váltás

Nyakacska Zsolt lapunknak megerősítette, hogy közismert Magyarország kormányának sport iránti elköteleződése az egészséges életre nevelés, ezen belül a sport támogatásában. A nemzeti sportfejlesztési terv keretében, egy kormányzati támogatással megvalósuló sportcsarnok építése beruházása is szerepel, amely biztosítani tudja a dunaújvárosi kézilabda sport és utánpótlás-nevelés működési feltételeit. Mindez nagyon fontos a kézilabda akadémia működtetése szempontjából, mint ahogy a működés másik fontos feltétele a gazdasági alapok megteremtése is. Az elmúlt év közepére ugyanis nyilvánvalóvá vált, hogy komoly anyagi gondok voltak a kézilabda akadémiát működtető gazdasági társaságnál.

A szükségszerű váltást követően – a tulajdonos önkormányzattal közösen – megkezdett és elvégzett munka eredményeként mára rendeződött és biztos alapokon nyugszik az akadémia helyzete, amelynek szakmai és anyagi háttere is teljes körűen biztosított. Ennek köszönhetően az év végén nagy értékű szerelés, felszerelés érkezett be az akadémiához, amelynek valamennyi utánpótláskorú játékosa megkapja ezt. Sajnos hosszú ideje nem volt ilyenre lehetőség, többek között az előbb már említett okok miatt.

Fotó: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

Mindamellett két új, a felkészülés és a hatékony munka támogatása érdekében a legmodernebb típusú rádiófrekvenciás és mágnesterápiás készüléket vásároltak. Ezekkel a rehabilitáció során elősegíthető, hogy a sportolók újra a legjobb állapotba kerüljenek. Ezek az eszközök nem csak a felnőtt csapat felkészülését szolgálják, hanem az akadémia valamennyi utánpótlás korú játékosa számára hozzáférhetők, használhatók lesznek.

Fontosnak tartotta azt is elmondani, hogy a kósza híresztelések ellenére a társaság nem lesz kiemelt akadémia, és továbbra is az önkormányzat, mint egyedüli tulajdonos üzemelteti. Az ügyvezető megerősítette, hogy a felnőtt NBI osztályban szereplő csapatuk finanszírozása hosszú távra biztosított és megalapozott, ami tulajdonos önkormányzat mellett jelentős mértékben köszönhető dr. Dorkota Lajosnak, a MEKH elnökének, akinek hathatós segítségével sikerült a támogatók megnyerése és bevonása.

Megalapozott gazdasági háttér

Hingyi László szerint amióta személy változás történt a DKKA Kft. élén, egyértelműbbé vált a társaság működése. A vezetés rendbe hozta a cég gazdasági tevékenységét is, mindezt szabálykövető, átlátható módon, a nyilvánosság bevonásával tette. Ezek bíztató jelek a jövőre nézve is. Fontos, hogy minél több fiatal bevonásával a sport iránti szeretet, a sport közösségteremtő szerepe is erősödjön!

Kovács Judit elmondta, nagyon fontos, hogy a felnőtt csapatot és az akadémiát működtető gazdasági társaság anyagi helyzete rendeződött, hiszen mindez elengedhetetlen ahhoz, hogy további támogatók legyenek, hiszen ők is egy biztos és transzparens működéshez adják csak a pénzüket. A város természetesen erejéhez mérten ellátja feladatát, de e mellett szükség van a támogatókra is, és a DKKA jó úton halad, hogy a megteremtett gazdasági háttérrel, ebben a bizalmi környezetben tovább növelje azok számát.

 

Főoldali kép: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

További hírek

Fontos siker Békéscsabán

Fontos siker Békéscsabán

2023. okt. 20.

Nagy csatában, az utolsó negyed órában mutatott jobb és pontosabb játékának is köszönhetően aratott háromgólos győzelmet együttesünk Békéscsabán.

Ismét idegenben az akadémisták

Ismét idegenben az akadémisták

2023. okt. 19.

Nagy csatára számíthatunk a bajnokság következő fordulójában, melyen a Békéscsaba vendégeként lép pályára akadémiánk felnőtt csapata.

 

A painful defeat

Vereség a hibák ára

2023. okt. 07.

Az első félidőben a támadásokkal, a másodikban a védekezéssel gyűlt meg a baja kézilabdázóinknak a NEKA otthonában, így pedig nem volt esély a pontszerzésre.

Fontos meccs vár a Kohászra

Fontos meccs vár a Kohászra

2023. okt. 06.

Balatonbogláron, a NEKA elleni mérkőzésen lép pályára akadémiánk felnőtt együttese, szombaton délután négy órától.

Defeat in Debrecen

A Debrecen örülhetett

2023. szep. 20.

Szűk negyed óráig tudta megnehezíteni a házigazda Debrecen helyzetét akadémiánk felnőtt csapata a két együttes ma délutáni bajnokiján.

  • további hírek

Következő mérkőzés

K&H női liga

DKKA
máj. 17.
18:00
Vasas SC
Vasas
Városi Sportcsarnok Dunaújváros
2025-05-17T18:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat