„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

A Debrecen következik

2019. jan. 12.
  • Facebook

A mieinket egy ponttal és egy helyezéssel megelőző Debrecen látogat ma este hat órától a Dunaújvárosi Sportcsarnokba.

Egy kisebb megingástól eltekintve magabiztos, ötgólos győzelmet aratott akadémiánk felnőtt csapata a Budaörs otthonában lejátszott legutóbbi bajnoki mérkőzésen. Együttesünk így már egymás után aratott negyedik sikerének örülhetett a K&H női kézilabda liga küzdelmeiben, ám ahhoz, hogy tovább nyújtsa győzelmi sorozatát, egy igen nehéz ellenféllel szemben kell bizonyítania ma este hat órától. György László tanítványai ezúttal a több volt dunaújvárosi játékossal, Bulath Anitával, Kovács Annával, Oguntoye Viktóriával és Triffa Ágnessel felálló Debrecent látják vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban egy igen keménynek ígérkező összecsapáson.

Kézilabdázóink mai vetélytársa a hetedik helyen áll a tabellán, egy ponttal megelőzve a mieinket úgy, hogy eddig lejátszott tizenegy mérkőzésből ötöt megnyert, s egy döntetlen mellett öt alkalommal szenvedett vereséget. A debreceniek keretében több rendkívül rutinos és jó játékos mellett tehetséges fiatalok is találhatók, s mint azt György László vezetőedző elmondta, a csapat minden egyes tagjának a maximumot kell nyújtania ahhoz, hogy itthon tartsák a rendkívül fontos bajnoki pontokat.

- Az ember olyan, hogy ha jóllakott, akkor elkényelmesedik. Annak, hogy a legutóbbi négy bajnoki mérkőzésünket megnyertük, természetesen örülünk, de annyira azért nem laktunk jól a sikerekkel, hogy lenne okunk a lazításra, szóval továbbra is nagyon nagy koncentrációval kellett készülnünk az edzéseken a mai mérkőzésre. Senki nem engedheti meg magának a lazaságot, senki sem elégedhet meg az eddigi teljesítményével, hiszen mindig van javítani való, mindig van lehetőség az előrébb lépésre a fejlődésre. Mivel mai ellenfelünk igen erős egyéniségekből áll össze, ezért nekünk fokozott figyelem és koncentráció kell ahhoz, hogy sikerrel vegyük az előttünk álló újabb akadályt. A Debrecen egy nagyon jó csapat, egyénileg jó játékosokból áll, ismerjük őket, ahogy ők is valószínűleg minket, győzni akarnak ők is, mi is, szóval nagy csata várható, de remélem, hogy közönségünk támogatásával képesek leszünk olyan elszánt, jó játékra, amivel itthon tarthatjuk a bajnoki pontokat.

Éppen mai vetélytársunktól érkezett akadémiánkhoz Sirián Szederke, aki szintén nagyon várja már a DVSC elleni találkozót.

- Kicsit izgatottabb vagyok ezúttal, de nem sokkal jobban, mint más mérkőzés előtt. Nagyon várom a találkozót, szerintem a hangulat is nagyon jó lesz, mert, ha jól tudom, a két szurkolótábor jóban van egymással. A debreceniek egy ponttal előttünk állnak a tabellán, szóval nagyon izgalmas és szoros meccsre számítok. Támadásban higgadtan kell játszanunk, de védekezésben is kiemelkedőt kell nyújtanunk ahhoz, hogy győzni tudjunk.

További hírek

We won the second leg too!

Kettős sikerrel tovább

2021. ápr. 10.

Ötgólos, 32-27-es győzelmet aratott akadémiánk felnőtt együttese a Mosonmagyaróvár ellen, így kettős sikerrel jutott be a Liga Kupa elődöntőjébe.

Nem az előnyre figyelnek

Nem az előnyre figyelnek

2021. ápr. 10.

Hazai környezetben is nyerni szeretne a Mosonmagyaróvár elleni Liga Kupa negyeddöntőben akadémiánk felnőtt együttese.

A painful defeat

Fájdalmas vereség

2021. ápr. 02.

Hiába vezetett négy találattal a második félidő derekán, a véghajrában sokat hibázva szenvedett 28-26-os vereséget akadémiánk felnőtt csapata a Balatonbogláron.

Balatonboglárra látogatunk!

Balatonboglárra látogatunk!

2021. ápr. 01.

A Boglári Akadémia-SZISE elleni összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese pénteken délután négy órától.

Advantage gained

Előnyből várjuk a folytatást!

2021. már. 30.

Szoros első félidő után 31-24-es sikert aratott akadémiánk felnőtt együttese a Mosonmagyaróvár elleni Liga Kupa negyeddöntő első felvonásán.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga
Kisvárda Master Good SE
Kisvárda
nov. 15.
18:00

DKKA
Halasy Gyula Városi Sportcsarnok Kisvárda
2025-11-15T18:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat