„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Vereség nagy küzdelemben!

2019. jan. 12.
  • Facebook

Fordulatos, kemény csatában szenvedett egygólos, 25-24-es vereséget akadémiánk felnőtt csapata a Debrecen elleni hazai bajnokin.

Sorozatban ötödik bajnoki győzelmére készült ma este akadémiánk felnőtt együttese, mely a remek erőkből álló Debrecen együttesét látta vendégül a sportcsarnokban. Mivel az összecsapás előtt a két gárdát mindössze egyetlen pont választotta el egymástól a K&H női kézilabda liga tabelláján, kiélezett küzdelemre számíthattak a mérkőzést megtekintő sportbarátok, akik közt ott volt dr. Dorkota Lajos, Fejér megye és Dunaújváros díszpolgára, Kovács Judit, a DVG Zrt. igazgatósági tagja, Cserna Gábor polgármester, Szepesi Attila alpolgármester, valamint városunk önkormányzatának több képviselője is.

Együttesünk nagyon elszántan vetette magát a küzdelembe, s valósággal állva hagyta a debrecenieket. Ugyan az első támadást még kihagyták kézilabdázóink, a folytatásban Csapó Kyra lehúzta a rolót, sorozatban hárította a vendégek próbálkozásait, s bármivel kísérleteztek a debreceniek, a szerződését tegnap meghosszabbító fiatal dunaújvárosi kapus eszén képtelenek voltak túljárni. Közben a társak elől tették a dolgukat, Szekercézs Luca két hetest is bevágott, majd Ferenczy Fruzsina pillanatai következtek, így a 9. perc derekán 5-0-s hazai előnyt mutatott az eredményjelző.

A vendégek ekkor törték meg gólcsendjüket, ám hiába talált be a dán válogatott Lotte Grigel, valamint Tóvizi Petra is, a túloldalon rendre jött a gyors válasz, így a dunaújvárosi drukkerek Grosch Viven és Kazai Anita góljai után is ünnepelhettek (9-4). A mieink egészen a 21. percig tartották ötgólos előnyüket, ám ekkor óriásit változott a játék képe, nem kis mértékben a csereként beállt Triffa Ágnesnek köszönhetően, mert a mieinkkel EHF Kupát nyert kapus sorozatban hárította a ziccereket, átlövéseket. Ettől látványosan el is bizonytalanodtak kézilabdázóink, míg a debrecenieket érthetően felhozta kapusuk remeklése, támadásban is összeszedettebbé váltak, s ahogy a mieink a félidő elején, úgy ezúttal ők vágtak ki egy 5-0-s rohamot, így a pihenőre 13-13-as állással vonultak a csapatok.

Sajnos a debreceniek lendületét a szünet sem törte meg, alig telt el nyolc perc a második felvonásból, mikor György Lászlónak már időt kellett kérnie. Ebben az időszakban Despotovicot nem tudták tartani a mieink, ráadásul Triffa eszén is csak kétszer sikerült túljárni, s szűk tíz perc alatt három góllal meglépett a vendégcsapat (15-18). A rövid pauza alatt sikerült azonban összerántania a csapatot a hazai szakvezetésnek, újra összeállt a védekezés, Csapó Kyra ismét elkapta a fonalat, míg a túloldalon a csereként beállt tehetségünk, Mihály Petra góljával előbb felzárkózott egyre a Kohász, majd Kazai találatával végre kiegyenlített (20-20).

Mihály Petra képtelen volt hibázni, így a 47. percben már a DKKA állt közelebb a győzelemhez, de elég volt két elrontott lövés, s ismét fordítottak a debreceniek, így a meccs hajrája óriási izgalmakat tartogatott (22-23). A vendégek kemény védekezése ellen egyre nehezebb dolga volt a mieinknek, akik 23-25-ös állásnál hetest hibáztak, ám Mihály negyedik hibátlan lövése után mégis megnyílt az esély a pontszerzésre. Az utolsó másfél percet szinte teljes egészében végigtámadó debreceniek azonban egy égbe lőtt labdával csorgatták le az időt, s a hátralévő nyolc másodperc már nem volt elég az egalizálásra, így a Loki végül 25-24-es győzelmet aratva vitte el a két pontot Dunaújvárosból. Megszakadt tehát kézilabdázóink jó sorozata, négy győztes meccs után vereséget szenvedett az egyébként remekül küzdő Kohász, így a mieink tíz szerzett ponttal jelenleg a 9. helyen állnak a bajnokságban.

György László: - Rendkívül kiélezett mérkőzést játszottunk a jó erőkből álló Debrecennel. Sajnos a fontos szituációkban nem tudtunk élni azokkal a lehetőségekkel, amiket megteremtettünk magunknak, sok helyzetet hibáztunk. Sajnálom a mai mérkőzést, jól küzdöttünk, talán egy pontot megérdemeltünk volna, voltak remek periódusaink, de sajnos olyanok is, amikor gyakorlatilag semmi nem sikerült.

DKKA – DVSC Schaeffler 24-25 (13-13)

DKKA: Csapó – Kazai 2, Ferenczy 7, Szalai 1, Sirián 2, Szekerczés 5, Grosch 2. Csere: Cifra, Nick, Dombi, Monori 1, Mihály 4, Bouti. Vezetőedző: György László.

DVSC: Oguntoye - Vantara-Kelemen 1, Grigel 5, Bulath 2, Tóvizi 4, Punko 1, Varsányi. Csere: Triffa (kapus), Kovács 1, Bordás 1, Zamfirescu, Szabó 2, Arany 1, Despotovic 7. Vezetőedző: Köstner Vilmos.

Főoldali kép forrása: dunaujvaros.com (Ónodi Zoltán felvétele)

További hírek

Vegyes eredmények az utánpótlásban

Vegyes eredmények az utánpótlásban

2021. nov. 15. #DKKA utánpótlás

Fiataljaink nem kevesebb mint 13 mérkőzést játszottak az elmúlt hét során, a szép sikerek mellett tanulságos vereségek is becsúsztak. Íme az eredmények

A szív és az akarat diadala; immáron négyből négy!!

A szív és az akarat diadala; immáron négyből négy!!

2021. nov. 13.

Négygólos hátrányból fordítva aratott 28-26-os győzelmet az Alba FKC elleni megyei rangadón akadémiánk felnőtt együttese a sportcsarnokban ma este.

Megyei rangadó vár kézilabdázóinkra

Megyei rangadó vár kézilabdázóinkra

2021. nov. 12.

Az Alba FKC elleni hazai összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.

Továbbjutás a Magyar Kupában!

Továbbjutás a Magyar Kupában!

2021. nov. 09.

Az első félidő után még hátrányban volt, de remekül küzdött, s végül 32-29-re legyőzte a Szombathely alakulatát akadémiánk felnőtt együttese a Magyar Kupa harmadik fordulójában.

Hazai csata a továbbjutásért

Hazai csata a továbbjutásért

2021. nov. 09.

A Szombathely elleni kupamérkőzésen lép pályára akadémiánk felnőtt együttese a Dunaújvárosi Sportcsarnokban ma délután öt órától.

  • további hírek

Következő mérkőzés

K&H női liga

DKKA
máj. 17.
18:00
Vasas SC
Vasas
Városi Sportcsarnok Dunaújváros
2025-05-17T18:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat