„ACÉL A SZÍV!”
Szurkoljunk együtt, egymásért!
Rendkívül fontos mérkőzések előtt állnak jégkorong és női kézilabda csapataink a hévégén! A sikerhez összefogás kell, nem csak a pályán, de a lelátón is.
A DAB.Docler és a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia vezetősége közös szurkolásra invitálja hűséges nézőit.
Az akadémia csapata pénteken (március 1-én) 18.00 órakor fogadja a Fehérvár KC együttesét bajnoki találkozóra. A győzelem hatalmas lépést jelentene a rájátszás előtt a középszakaszbeli pozíciónk megerősítésében.
A jégkorongozóink szombaton (március 2-án) szintén 18.00 órakor kezdenek a Miskolci Jegesmedvék ellen. Tét a bajnoki döntőbe jutás: a három nyert mérkőzésig tartó párharc első állomása lesz a szombati.
A két sportszervezet megállapodott, hogy egymás bérletes szurkolóit ingyenesen beengedik, sőt, szeretettel várják a jelzett találkozókra. Legyünk minél többen, biztassuk együtt sportolóinkat a kemény csatákban!
További hírek
Végre találkozhattunk! Mindenki egészséges, kezdhetünk alkotni!
2020. máj. 18.Immár a DKKA teljes stábja megjelent hétfőn délelőtt a következő bajnoki szezont előkészítő szakmai egyeztetésen, melyre a csapat kapitánya, Szalai Babett is meghívást kapott. Természetesen mindenki betartotta a veszélyhelyzeti szabályokat.
Tehetséges fiatal szélső csatlakozik hozzánk
2020. máj. 16.Ahogy a labdát fogott, már tudta, örökre kézilabdázni szeretne, árulta el akadémiánk fiatal balszélsője, Schatzl Natalie.
Belevetettük magunkat a munkába!
2020. máj. 11.A DKKA-nál megkezdődött a felkészülés az új szezonra.
"Utolsó bástya" a Kohásznál
2020. máj. 11.Fiatal kora ellenére már a Bajnokok Ligájában is bemutatkozott, de folyamatosan fejlődni akar, s Dunaújvárosban is szép sikereket szeretne elérni Wéninger Alexa, felnőtt együttesünk új hálóőre.
Több fronton is kiválóan helyt álltak
2020. máj. 07. #DKKA utánpótlás[Ifjúsági I.]
Az ifjúsági csapatunk vezetőedzőjével, Illés Mártonnal beszélgettünk a nem várt csonka szezon tapasztalatairól.