„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Egy rossz tíz perc mindent eldöntött

2019. jan. 26.
  • Facebook

A fordulás után nem tudta megismételni első félidőben nyújtott játékát, így 29-24-es vereséget szenvedett akadémiánk felnőtt csapata az Érd otthonában.

A tabella negyedik helyén álló Érd otthonában folytatta a K&H női kézilabda liga küzdelmeit ma este hat órától akadémiánk felnőtt együttese, melyből sajnos hiányzott a Mosonmagyaróvár ellen megsérült Szalai Babett. A mérkőzésnek egyértelműen a hazaiak voltak az esélyesei, ám éppen ezért várta azt György László vezetőedző, hogy a mieink minden teher nélkül, felszabadultan játszhatnak a bronzéremre hajtó érdiek ellen.

A mieink vállalkozó kedvével nem is volt probléma, mert hiába szerzett hamar vezetést a házigazda, Szekerczés duplájával egyenlített, majd Molnár szép betörése után fordítani is tudott a DKKA, mely a 9. perc derekához érve már két góllal állt jobban ellenfelénél (3-5). Nem sokáig, mert a hazaiak a 12. percre utolérték a mieinket (6-6), s bár továbbra is rendre előnybe kerültek kézilabdázóink, az érdieknek minden Kohász-gólra volt válaszuk. Együttesünk helyzete a 18. percben lett még nehezebb, mikor Monori Orsolya súlyosnak tűnő bokasérülést szenvedett, s 11-11-nél György László ki is kérte idejét, hogy rendezze a sorokat. A rövid pauzát követően Grosch és Szekerczés góljaival ismét "meglépett" kettővel a Kohász, s ekkor Szabó Edinának kellett magához hívnia tanítványait (12-14). Az utolsó hat percben a csereként beállt Vártok Ramóna, valamint francia válogatott Foggea is bemutatott pár bravúrt, így a hajrában már csak egy hazai gólt láthattak a drukkerek, ami azt jelentette, hogy a szünetre minimális dunaújvárosi vezetéssel vonultak a csapatok (13-14).

A térfélcsere után az volt a legnagyobb kérdés, hogy meddig bírja erővel és koncentrációval a tempót a több kulcsjátékosát is nélkülöző Kohász. Sajnos a ziccerek értékesítésénél Foggea többször is túljárt a mieink eszén, majd jött két eladott labda, s ezeket a hibákat könyörtelenül kihasználta az érdi alakulat, így György Lászlónak már a 35. percben muszáj volt időt kérnie (17-15). Ez sem segített azonban a mieinken, mert a következő három gólt is az érdiek szerezték, s Nick, valamint Bouti kiállítása után a 42. percre eldőlni látszott a találkozó (23-16). A folytatásban sikerült valamelyest faragnia hátrányából a Kohásznak, ám a félidő dereka után újra gondok adódtak a támadások befejezésével, ezért a 48. percben harmadszor is meg kellett szakítania a játékot György Lászlónak (25-18). A pihenő alatt újra sikerült rendeznie sorait együttesünknek, mely Mihály, Kazai és Bouti találataival jött fel négy gólra, ám tovább már nem tudott zárkózni, így a házigazdák örülhettek végül a 29-24-es győzelemnek.

 

Érd – DKKA 29-24 (13-14)

DKKA: Csapó – Kazai 3, Ferenczy 6, Nick, Cifra, Szekerczés 7, Grosch 2. Csere: Vártok (kapus), Bouti 1, Sirián 1, Molnár 1, Monori 2, Dombi, Mihály 1. Vezetőedző: György László.

 

 

További hírek

A serdülők is tornagyőztesek

A serdülők is tornagyőztesek

2021. aug. 20. #DKKA utánpótlás

Felnőtt csapatunk mellett ifjúsági és serdülő csapataink is részt vettek az I. Szabó Károly Emléktornán.

Továbbképzés telt ház előtt

Továbbképzés telt ház előtt

2021. aug. 15.

Akadémiánk utánpótlás és felnőtt csapatainak edzői, illetve játékosainak gyakorlati bemutatóival tartották meg a "C" és "D" licenszes edzők továbbképzését az egyetemi sportcsarnokban.

Serdülők csatája a sportcsarnokban

Serdülők csatája a sportcsarnokban

2021. aug. 14. #DKKA utánpótlás

Érdi győzelemmel ért véget a Dunaújvárosi Sportcsarnokban megrendezett négycsapatos serdülő kézilabda torna.

Végül biztos siker!

Végül biztos siker!

2021. aug. 13.

Hétgólos, 32-25-ös győzelmet aratott akadémiánk felnőtt együttese a Vasas otthonában lejátszott felkészülési találkozón.

Érdi visszavágás

Érdi visszavágás

2021. aug. 06.

Ezúttal az Érd volt a pontosabb: kétgólos, 29-27-es vereséget szenvedett akadémiánk felnőtt együttese az Érd elleni edzőmeccsen.

  • további hírek

Következő mérkőzés

LU18 I. osztály-Nyugat

DKKA
szep. 03.
14:00
Győri Audi ETO KC
Győri Audi ETO
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-03T14:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat