„ACÉL A SZÍV!”
Tartalékosan is a sikerben bízva
A Vác elleni hazai mérkőzéssel folytatjuk a K&H női kézilabda liga küzdelmeit.
Az Érd elleni 29-24-es vereséget követően egy hete volt akadémiánk felnőtt csapatának arra, hogy felkészüljön következő mérkőzésére a K&H női kézilabda liga küzdelmeiben. Szombaton este hat órától ugyanis hazai környezetben, a tabella ötödik helyén álló Vác ellen lépnek pályára kézilabdázóink, akik a két gárda őszi, váci találkozóján ötgólos, 29-24-es vereséget szenvedtek holnapi ellenfelüktől. Nem vár tehát könnyű mérkőzés együttesünkre, mely várhatóan több kulcsjátékosát is nélkülözi majd a holnapi bajnokin, s mint azt György László vezetőedző elmondta, éppen ezért kell minden pályára lépő játékosának tudása legjavát nyújtania ahhoz, hogy sikerrel zárjuk a szombati találkozót.
- Monori Orsolya körülbelül négy hétre esett ki bokaszalag-szakadás miatt, Szekerczés Luca influenzás beteg volt, csütörtökön edzett először, Sirián Szederke szintén influenzás, Szalai Babett még mindig nem épült fel a mosonmagyaróvári meccsen összeszedett sérüléséből, Katarina Tomasevics és Camila Micijevic játékára már régóta nem számíthatunk, szóval nem a legjobb előjelekkel várjuk a szombati mérkőzést, s ha esetleg valaki rontást tett ránk, akkor arra kérném, most már vegye le rólunk. Az biztos, hogy védekezésünk bal oldalán nagyon oda kell figyelnünk az egy-egy elleni párharcokra, míg a jobb oldalon a mélységi kilépésekre, hogy megakadályozzuk az átlövéseket, s a bejátszásokat. Egyébként sem várt volna ránk könnyű feladat, így tartalékosan meg pláne nem, nagyon oda kell figyelnünk hatvan percen keresztül, s a maximumot kell nyújtania mindenkinek a jó eredmény eléréséhez.
További hírek
A sereghajtóhoz látogatunk
2023. ápr. 28.Ezúttal szeretné elkerülni a meglepetést akadémiánk felnőtt együttese a NEKA elleni bajnoki összecsapáson, melyet Balatonbogláron vívnak meg a mieink szombaton este hat órától.
Túl jól zárt a győri retesz
2023. ápr. 18.Hiába a jó kezdés, nem volt esélye a szoros meccsre akadémiánk felnőtt csapatának a remekül védekező címvédő ellen.
A címvédő ellen folytatjuk
2023. ápr. 17.A bajnoki aranyérem legnagyobb esélyese látogat a Dunaújvárosi Sportcsarnokba kedden délután öt órától.
A Vác is meghajolt a Kohász előtt
2023. ápr. 15.Remek csapatmunkával, kiváló egyéni teljesítményekkel aratott 34-31-es győzelmet a Vác elleni hazai bajnokin akadémiánk felnőtt együttese.
Pastrovics Melinda is Dunaújvárosban!
2023. ápr. 14. #DKKA utánpótlásA korábbi válogatott, a Ferencvárossal magyar bajnok, EHF Kupa, valamint KEK győztes hálóőr a jövőben utánpótlás kapusedzői feladatokat lát el Akadémiánkon.