„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

A csapategység diadala

2019. feb. 02.
  • Facebook

Remek első félidei játékkal alapozta meg a Vác elleni 35-29-es csodálatos hazai sikert akadémiánk felnőtt együttese.

A Vác elleni hazai találkozóval folytatta a K&H női kézilabda liga küzdelmeit ma este hat órától akadémiánk felnőtt csapata. György László tanítványainak felkészülését sérülések, betegségek sújtották, s bár Szalai Babett, Szekerczés Luca, valamint Sirián Szederke is játékra jelentkezett, nem lehetett tudni, hogy meddig bírják majd szuflával a jó erőkből álló vendégek ellen.

Sajnos Szalai Babettnek mindössze négy perc jutott, ekkor szerezte meg első gólját csapatunk irányítója, majd erősen sántítva cserét kért, s többet már vissza sem tért a pályára. A váciak ekkor két góllal vezettek, s minimális előnyüket egészen a 10. percig sikerült is tartaniuk, mert a Kohász védekezése nem állt össze, s így a kapuban sem sikerült labdákat fogni (6-7). György László kapust cserélt, a hátsó alakzat végre összeállt, s a labdaszerzésekből többször is leindította ellenfelét a Kohász, így 12-9-es hazai vezetésnél muszáj volt időt kérnie a vendégeknek. Ez sem segített azonban a váciakon, mert kézilabdázóink lendülete nem tört meg, Kazai, Bouti és Ferenczy is bevette a világbajnok Arenhart kapuját (14-10).

Vezetőedzőnk a 19. percben kérte ki első idejét, s bármit is mondott a csapat tagjainak, nagyon jól sült el, mert a folytatásban állva hagyta ellenfelét a Kohász. Vártok Ramóna fontos védésekkel, Ferenczy és Kazai újabb gólokkal járult hozzá ahhoz, hogy tovább növelje előnyét a DKKA, mely a 25. percben már nyolc góllal állt jobban ellenfelénél (20-12). A félidő hajrájában ugyan kissé visszaestek a mieink, ám a záró öt percben csak egy gólt tudott csökkenteni hátrányán a Vác, így a szünetre 21-14-es vezetéssel vonulhattak a mieink.

A térfélcsere után sajnos ismét jobban kezdtek a váciak, mert 22-14 után háromszor is bevették a dunaújvárosi kaput, így György Lászlónak már a 35. percben magához kellett hívnia tanítványait (22-17). Nem javított a mieink helyzetén az sem, hogy sorozatban kapta a kiállításokat együttesünk, így a 40. percben már csak négy gól volt a hazai előny (24-20). Közben egy teljesen szabályos gólt is elvettek a játékvezetők a Kohásztól, s mikor a 46. percben Arenhart üres kapura betalált, újra teljesen nyílt volt a meccs (27-25). Szerencsére ez sem törte meg együttesünket, Szekerczés két nagyon fontos hetest értékesített, a visszatérő Csapó ziccert védett, s hiába kért időt a Vác is, a következő találatot Ferenczy jegyezte, így az 51. percben ismét valamivel nyugodtabban szemlélhettük a meccset (30-25). A vendégek mindent megpróbáltak, ám ezen az estén mindig volt valaki a Kohászban, aki hozzá tudott tenni valami pluszt a játékhoz, így a véghajrá már nem hozott izgalmakat, mert a mieink nemcsak megtartották, még növelték is előnyüket, s végül teljesen megérdemelten arattak 35-29-es győzelmet.

Óriási dicséret illeti együttesünket a mai találkozó után, a betegségektől és sérülésektől sújtott csapat rendkívül egységesen, motiváltan játszotta végig a hatvan percet, s bár voltak azért megtorpanásai, ezúttal fejben is nagyon erős volt mindenki, így joggal fogadhatták a hazai drukkerek vastapsát kézilabdázóink.

György László: - Nagyon örülünk annak, hogy megszereztük a két pontot. Nagyon jó mérkőzés volt, jól küzdöttek a lányok, természetesen voltak mélypontjai a meccsnek, de most volt egy-egy olyan játékos, aki át tudott ezen lendíteni bennünket, így az egész mérkőzést tekintve megérdemelt sikert arattunk.

 

DKKA – GVM Europe-Vác 35-29 (21-14)

DKKA: Csapó – Grosch 4, Szekerczés 9, Bouti 4, Sirián 1, Ferenczy 6, Kazai 5. Csere: Vártok (kapus), Cifra, Szalai 1, Molnár 2, Nick 1, Dombi, Mihály 2. Vezetőedző: György László.

 

Főoldali kép forrása: dunaujvaros.com (Sándor Judit felvétele)

 

 

További hírek

Negyven percig küzdenie kellett a címvédőnek

Negyven percig küzdenie kellett a címvédőnek

2022. már. 19.

A végére azonban kinyílt az olló és sima vereséget szenvedett akadémiánk felnőtt csapata a Ferencváros otthonában.

Látogatás a címvédőnél

Látogatás a címvédőnél

2022. már. 18.

A bajnoki tabellán második Ferencváros otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután kettő órától.

Játékosaink új szerepkörben

Játékosaink új szerepkörben

2022. már. 15. #DKKA utánpótlás

Felnőtt keretünk két tagja, Horváth Gréta és Polics Tímea megtisztelő feladatot kapott.

A címvédőt kaptuk

A címvédőt kaptuk

2022. már. 15.

Az M4 Sport Kézilabda Magazin c. műsorában élő soroláson derült ki, kivel elődöntőzik csapatunk.

Kár az első félidőért

Kár az első félidőért

2022. már. 12.

Korán tetemes hátrányba került, s bár nagyot küzdött és közel volt a pontszerzéshez, végül 30-29-re kikapott a Mosonmagyaróvár elleni hazai bajnokin akadémiánk felnőtt csapata.

  • további hírek

Következő mérkőzés

LU18 I. osztály-Nyugat

DKKA
szep. 03.
14:00
Győri Audi ETO KC
Győri Audi ETO
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-03T14:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat