„ACÉL A SZÍV!”
Visszavontuk az óvásunkat!
Marad a pályán elért eredmény, miután akadémiánk visszavonta óvását a mosonmagyaróvári mérkőzésen történtekkel kapcsolatban.
Mint arról beszámoltunk, akadémiánk vezetése megóvta a Mosonmagyaróvár - DKKA (23-22) találkozót azzal az indokkal, hogy annak ellenére, hogy a hazaiak szakvezetője az utolsó eprcben kikérte harmadik idejét is, a mérkőzés hivatalos időmérője nem szakította meg a játékot, s ez a hibája döntően befolyásolta a mérkőzés végkimentelét. Együttesünk vezetése azonban hétfőn visszavonta óvását, s Imre Vilmos sportigazgató azt is megindokolta, hogy miért.
- Tegnap valóban visszavontuk az óvást, mivel a kézilabdázás játékszabályai 2018-as EHF és IHF állásfoglalásában valóban van egy olyan kitétel, hogy amennyiben az időmérő, vagyis a hivatalos versenybíró, vagy a játékvezető nem adja ki a kért időt a csapatoknak, az nem minősül óvási indoknak. Ettől függetlenül továbbra is tartjuk azt, hogy az óvásunk figyelemfelkeltő, mert úgy érezzük, hogy a szabályok túlságosan rugalmasak, nincs pontosan megadva, mi is számít időkérésnek, ezért kezdeményeztük, hogy minél előbb be kellene vezetni itthon is az elektromos időkérési rendszert. Ezzel együtt kértük a kivizsgálását a történteknek, mert azt is fenntartjuk, hogy a versenybíró súlyos, az eredményt döntően befolyásoló hibát követett el, ami mellett azért sem mehetünk el szó nélkül, mert ez máskor is előfordulhat.
További hírek
Nem feltett kézzel lépünk pályára
2022. feb. 24.A Budaörs ellen mérkőzés hajrájában látott tartással, küzdeni tudással lehet esély a bravúrra a tabellán negyedik Vác otthonában.
A végén nagyot dobbant a Kohász-szív!
2022. feb. 19.Óriásit hajrázva, az utolsó hét percben hétgólos hátrányból fordítva aratott 27-26-os győzelmet a Budaörs ellen akadémiánk felnőtt együttese a sportcsarnokban ma este.
Itthon is legyőznénk a Budaörsöt
2022. feb. 18.Hazai környezetben egyértelműen a két pont megszerzése a célja akadémiánk felnőtt együttesének a Budaörs elleni szombati bajnokin.
Együttműködési megállapodás a DVSC-vel
2022. feb. 16.A két csapat közötti szorosabb együttműködésről, illetve játékosok kölcsönadásáról is döntöttek a felek.
Fontos győzelem idegenben
2022. feb. 13.Szinte végig vezetve aratott 33-28-as sikert a Szombathely elleni bajnoki találkozón a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese.