„ACÉL A SZÍV!”
Az ősi, megyei rivális érkezik
Négy fordulóval a bajnokság alapszakaszának vége előtt egy újabb hatalmas lépést tehet a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata a középmezőny felé, ami a rájátszásban a biztos bennmaradást jelentő 5-8. helyért vívott mérkőzéseket jelentené. Mindenki a sportcsarnokba!
Az ifjúságiak kezdték a heti programot, szerdán kupamérkőzést játszottak Debrecenben. A bajnoki tabellát is vezető hajdúságiak nem udvariaskodtak: 31:20 arányban győzték le Szabó Jankáékat. Visszavágó március 6-án nálunk, de ez a 11 gól nagyon soknak tűnik a négyes döntőbe jutáshoz, ahol a Győr, Fradi és Haladás VSE várja a párharc győztesét.
Sok idő nincs az elmélkedésre, a tavasz legfontosabb találkozója következik ma, hiszen a Fehérvár KC alakulatai érkeznek a sportcsarnokba. Van miért visszavágni, hiszen ősszel mindhárom fronton fehérvári siker született, de azóta sokat változott a játék képe az akadémián. Az ifjúságiak és a juniorok is szinte azonos helyen állnak a tabellán ellenfeleikkel, így az utánpótlás találkozók is fokozott izgalmat ígérnek. Kezdés 14.00 és 16.00 órakor.
A felnőtt keret jó hangulatban és igen elszántan készül a mai összecsapásra. A játékosok zömével lezárultak a tárgyalások, ezzel kapcsolatos sajtótájékoztatót jövő hétre tervezi a klubvezetés. A biztos jövőt jelentő 8. hely megtartása a cél a hátralévő fordulókban, olyan sorsolás alapján, amibe sok minden belefér. De mindig a következő hídon kell átmenni, így számolgatás helyett következzen egy kőkemény rangadó. Az akadémia több gesztussal is kedveskedik szurkolóinak: a DAB.docler bérletesei ingyen jöhetnek a mérkőzésre, a Dunaferr Ifjúsági Szervezet pedig 50 jegyet kapott ajándékba, hogy dolgozói között szétossza. A diákok továbbra is jegyvásárlás nélkül látogathatják a találkozókat.
További hírek
Kupafeladatok előtt a Kohász
2019. feb. 07.Győznie kell akadémiánk felnőtt együttesének a Békéscsaba ellen ahhoz, hogy bejusson a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé.
Együttműködési megállapodás
2019. feb. 06. #DKKA utánpótlásEgyüttműködési megállapodást kötött akadémiánk a Duna-Pent NKSE-vel.
Visszavontuk az óvásunkat!
2019. feb. 05.Marad a pályán elért eredmény, miután akadémiánk visszavonta óvását a mosonmagyaróvári mérkőzésen történtekkel kapcsolatban.
Tizedik hely a Főnix Kupán az U13-as mezőnyben
2019. feb. 05. #DKKA utánpótlásHárom győzelemmel és két vereséggel fejezte be a debreceni Főnix Kupa küzdelmeit akadémiánk U13-as együttese.
A csapategység diadala
2019. feb. 02.Remek első félidei játékkal alapozta meg a Vác elleni 35-29-es csodálatos hazai sikert akadémiánk felnőtt együttese.