„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Továbbjutás a kupában!

2019. feb. 08.
  • Facebook

Az első félidő végére megtörte a Békéscsabát, s végül 35-25-ös győzelmet aratva jutott be a Magyar Kupa négyes döntőjébe akadémiánk felnőtt együttese.

A Vác elleni bajnoki sikert követően ma este hat órától már a Magyar Kupa negyeddöntőjében volt érdekelt akadémiánk felnőtt csapata, mely a Békéscsabát látta vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. A párharc egy mérkőzésen dőlt el, ezért a továbbjutáshoz mindenképpen nyernie kellett együttesünknek, mert már a döntetlen is a vendégeknek kedvezett volna.

A kezdésre nem is lehetett panasza a hazai drukkereknek, mert Grosch és Szekerczés találataival hamar kétgólos előnyt szerzett együttesünk, s bár ezt követően a vendégek többször mattolták Csapó Kyrát, a túloldalon rendre jött a válasz sőt, két újabb kivédekezett békéscsabai támadás után 7-3-ra megléptek a mieink, így a 11. perc elején már időt kellett kérnie a vendégeknek. A rövid pauza segített is az ellenfélnek, mely két perc alatt megfelezte hátrányát, ám tovább nem jutott, mert előbb Grosch, majd Kazai, aztán Szekerczés nyugtatta meg a dunaújvárosi szurkolókat, s mikor Csapó védése után Kazai már a harmadik gólját szerezte, ismét négyfás előnynek örülhettünk (11-7). György László a 20. percben, háromgólos vezetésnél kérte ki idejét, valószínűleg a félidő véghajrájának fontosságára hívta fel a figyelmet, ám a 24. percre, két eladott labda után mégis felére olvadt a mieink előnye (12-10). Szerencsére nem sokáig, mert a vendégek hibáit könyörtelenül kihasználták a mieink is, s az utolsó hat percben egymás után öt gólt szereztek úgy, hogy ellenfelük egyet sem, így a szünetre már biztos, 17-10-es vezetéssel vonulhattak.

A második felvonás elején szimpla, majd kettős hátrányba került a Kohász, ám így is sikerült bravúros gólokkal tartani a biztos előnyt sőt, mikor a 40. percben egy gyors lerohanás végén Nick Viktória is megszerezte első találatát, már 25-15-ös dunaújvárosi vezetést mutatott az eredményjelző. Jött is azonnal a békéscsabai időkérés, ám ezzel sem voltak beljebb a vendégek, mert a Kohász továbbra is jól védekezett, támadásban is hozzátette mindenki a magáét, s mikor Koronczai, majd Mihály is betalált, már 30-19-re vezettek a mieink. A véghajrához közeledve már minden játékosának lehetőséget adott György László vezetőedző, s bár ekkor akadtak azért kisebb hullámvölgyek már a játékban, izgulnia nem kellett senkinek sem, mert a Kohász végül nagyon sima, 35-25-ös győzelmet aratva jutott be a Magyar Kupa debreceni négyes döntőjébe.

 

DKKA – Eubility Group-Békéscsabai Előre NKSE 35-25 (17-10)

DKKA: Csapó Kyra – Kazai 3, Ferenczy 5, Nick 1, Cifra, Szekerczés 6, Grosch 6. Csere: Vártok, Csapó Kincső (kapusok), Bouti 1, Sirián 3, Szalai 3, Molnár 1, Mihály 2, Koronczai 2, Jovovic 2. Vezetőedző: György László.

 

 

További hírek

Közel voltunk a bravúrhoz

Közel voltunk a bravúrhoz

2022. ápr. 13.

Óriási küzdelemben, az utolsó másodpercekben kapott góllal szenvedtünk 22-21-es vereséget a Debrecen elleni hazai bajnokin, a látottak alapján legalább egy pontot érdemelt volna csapatunk.

Hazai csata a Debrecen ellen

Hazai csata a Debrecen ellen

2022. ápr. 12.

A tabella harmadik helyén álló DVSC ellen is jó meccset játszana akadémiánk felnőtt együttese az NB I-es pontvadászat hétközi fordulójában.

Győzelem a megyei rangadón

Győzelem a megyei rangadón

2022. ápr. 09.

Hiába a visszafogott kezdés, magabiztos, 29-26-os győzelemnek örülhetett akadémiánk felnőtt együttese az Alba FKC elleni székesfehérvári bajnokin.

Mindenkitől kicsit több kell

Mindenkitől kicsit több kell

2022. ápr. 08.

Kulcsjátékosai nélkül várja az Alba FKC elleni megyei rangadót akadémiánk felnőtt együttese szombaton este hat órától.

Hiába a nagy hajrá

Hiába a nagy hajrá

2022. ápr. 03.

Kétgólos, 32-30-as vereséget szenvedett akadémiánk felnőtt együttese az MTK elleni fővárosi bajnokin.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat