„ACÉL A SZÍV!”
Siófoki győzelem a Balaton partján
A második félidőben rogyott meg felnőtt együttesünk a Siófok otthonában, így nem kerülhettel el a nagyobb arányú verteséget.
Idegenben, a bronzéremre hajtó, remek légiósokkal felálló Siófok elleni találkozóval folytatta a K&H női kézilabda liga küzdelmeit ma este hat órától akadémiánk felnőtt együttese. Az összecsapásnak egyértelműen a házigazdák voltak az esélyesei, ám György László vezetőedző abban bízott, hogy fegyelmezett, jó játékkal képesek lehetnek a jó eredmény elérésére.
A kezdés azonban nem a legjobban alakult, mert hiába szerezte meg Dombi már az első támadásból a vezetést, erre hárommal válaszoltak a hazaiak úgy, hogy a mieink csak 6. percben szerezték második találatukat. Nem volt könnyű helyzetben a Kohász, mely nem nagyon találta Solberg kapus és a hazai védelem ellenszerét, ráadásul Szekerczés, majd Nick kiállítása sem jött jókor, s mikor a 12. percben Auostin is bevette Csapó kapuját, már néggyel álltak jobban a Balaton-partiak (7-3). Tovább romlott a helyzet Szekerczés második kiállítása alatt, mert Kobetic is megkezdte a gólgyártást, s alig hagytuk el a félidő derekát, már 10-4-es hazai előnyt mutatott az eredményjelző. A tetemes hátrány ellenére sem adták fel azonban kézilabdázóink, kicsit feljavult a védekezés, támadásban is sikerült végre kihasználni az adódó lehetőségeket, s Szekerczés, Grosch, valamint Szalai találataival a 24. percre sikerült megfelezni a hátrányt (11-8). Tovább azonban nem jutottak a mieink, mert a félidő hajrájában felváltva szerezték góljaikat a csapatok, így a szünetre 14-10-es siófoki vezetéssel vonultak a felek.
A térfélcserét követően Szekerczés szép góljával sikerült még feljönni egyszer háromra, ám a folytatásban ismét jöttek a bosszantó hibák támadásban és védekezésben egyaránt, s ezeket könyörtelenül kihasználta a Siófok, mely a 33. és a 39. perc között sorozatban négy gólt szerezve húzott el hét találattal a Kohásztól (20-13). Jött is az időkérés azonnal, majd két dunaújvárosi gól is, ám erre sorozatban lőtt újabb négy találattal válaszoltak a vendéglátók, miközben a mieink naggyá tették a bravúrok sorozatát bemutató Solberg kapust (24-15). György László harmadszor is magához hívta tanítványait, ám ez sem segített, mert támadásban teljesen leblokkoltak a mieink, így az 55. percben már 28-15-ös hátrány miatt szomorkodhattunk. A mieink negyed órás gólcsendjét Szekerczés törte meg, ám ez már nem sokat számított, mert a Siófok mindent összevetve igen simán győzte le kézilabdázóinkat, akik a 31-17-os vereség után maradtak a tabella kilencedik helyén.
Siófok KC – DKKA 31-17 (14-10)
DKKA: Csapó – Grosch 2, Szekerczés 7, Szalai 2, Dombi 1, Ferenczy, Kazai 3. Csere: Vártok (kapus), Cifra, Nick, Bouti 1, Molnár 1, Sirián, Mihály. Vezetőedző: György László.
További hírek
Könnyes búcsú a bajnoki szezontól és Bulath Anitától
2022. máj. 21.A Kisvárda elleni hazai, egygólos vereséggel zárta le a 2021/2022-es bajnoki szezont csapatunk, mely a mérkőzést követően elbúcsúztatta a pályafutását befejező Bulath Anitát is.
Hazai szezonzáró a Kisvárda ellen
2022. máj. 20.Egyértelműen a győzelem reményében vág neki a Kisvárda elleni szezonzáró bajnokinak akadémiánk felnőtt csapata a Dunaújvárosi Sportcsarnokban szombaton délután
Együtt marad a csapat!
2022. máj. 16.Örömmel jelentjük be, hogy akadémiánk vezetősége sikeres tárgyalásokat folytatott az elmúlt időben az idei játékoskeret tagjaival.
Farkas Johanna Újvárosban!
2022. máj. 16.Nagyszerű szezonbeli teljesítményével a fiatal irányító komolyan letette a névjegyét a felnőttek között is.
Nem borult a papírforma
2022. máj. 14.Húsz percig remekül tartotta magát együttesünk a Győr otthonában, ám a folytatásban alaposan meggyűlt a bajunk a feljavuló hazai védekezéssel, így az ETO biztos sikerrel tartotta otthon a bajnoki pontokat.