„ACÉL A SZÍV!”
Látogatás a címvédőnél
A bajnoki címvédő, jelenleg is listavezető Győri Audi ETO KC vendégeként lép pályára akadémiánk felnőtt együttese a bajnokságban.
Fontos győzelmet aratott legutóbb a Békéscsaba ellen akadémiánk felnőtt együttese, melyre szerdán lényegesen nehezebb feladat vár a K&H női kézilabda liga újabb fordulójában. Együttesünk ugyanis este hat órától a bajnokságban és a BL-ben is címvédő Győri Audi ETO KC vendégeként lép pályára, egy olyan találkozón, melynek egyértelműen a házigazdák az esélyesei. A világsztárok sorát felvonultató Rába-parti alakulat az idei szezonban még nem szenvedett vereséget, a Bajnokok Ligájában is csak két alkalommal veszített pontot, így kézilabdázóink minden teher nélkül várhatják a találkozót, árulta el érdeklődésünkre György László vezetőedző.
- Győzelmi kényszer nélkül léphetünk pályára szerdán este Győrben, s természetesen tisztában vagyunk ellenfelünk erejével, erősségeivel, ám ennek ellenére bátran kell játszanunk, nem szabad megilletődnünk. A célunk az lehet, hogy minél tovább mérkőzésben legyünk, minél tovább szorosan tudjuk tartani a találkozót. Ezt persze nem lesz könnyű megvalósítani, hiszen ehhez tőlünk mindenkinek a tudása legjavát kell nyújtania. Sportemberhez méltóan persze megpróbáljuk a lehetetlent, de az is biztos, hogy számunkra nem ez lesz most a szezon legfontosabb mérkőzése számunkra. Dombi Luca torokgyulladással küzd, a Kispest elleni edzőmérkőzésen Molnár Beatrix bokasérülést szenvedett, nem tudjuk még, hogy rájuk számíthatunk-e a holnapi összecsapáson.
További hírek
Élő: DKKA - MTK Budapest (NB I)
2021. jan. 27.Élő közvetítésünk a felnőtt bajnoki mérkőzésről 17 órakor kezdődik.
Bravúr kell a győzelemhez
2021. jan. 26.Az idei szezonban kiválóan szereplő MTK elleni hazai összecsapással folytatja a bajnokságot akadémiánk felnőtt együttese.
Továbbjutás a kupában!
2021. jan. 23.Továbbjutott a Magyar Kupa negyedik fordulójába akadémiánk felnőtt csapata, miután szinte végig vezetve aratott 29-27-es győzelmet Szombathelyen.
Nagyon ki voltak éhezve már erre a sikerre!
2021. jan. 23. #DKKA utánpótlásTízgólos győzelmet aratott U20 csapatunk az NB I/B-s felnőtt bajnokságban.
Élő: DKKA U20 - Szentendrei NKE (NB I/B)
2021. jan. 23. #DKKA utánpótlás11 órakor kezdődik élő a közvetítésünk a felnőtt NB I/B-s bajnokságból, ahol U20-as csapatunk szerepel. Hajrá Kohász!
2015-16 EHF Kupagyőztes




