„ACÉL A SZÍV!”
Nemzetközi színvonalú csarnok
Cserna Gábor, Dunaújváros MJV polgármestere az új sport – és rendezvénycsarnok beruházás kapcsán csütörtökön bejárást tartott a média képviselőinek jelenlétében. (forrás: DUOL.hu/Várkonyi Zsolt)
A polgármester a helyszínen emlékeztetett arra, hogy a Magyar Közlönyben három, Dunaújváros számára mérföldkőnek számító kormányhatározat jelent meg március 5-én: a kormány döntött a Modern Városok Program keretében az Aquantis élményfürdő felújítását és fürdőpark kialakításának, valamint ehhez kapcsolódóan szálloda és rendezvényközpont létesítésének támogatásról, továbbá a dunaújvárosi Kézilabda Akadémia módosított beruházási programjának támogatásáról.
A Kézilabda Akadémia két ütemben megvalósuló beruházásának megvalósítására hatmilliárd forintot biztosított a kormány a megjelent határozat szerint. Első ütemben – idén ősztől – elbontják a kézilabdacsarnokot, majd egy korszerű újat építenek fel, második ütemben szállás, egyéb létesítmények, parkolók felújítása történik meg a tervek szerint 2021. év végéig. A polgármester felelevenítette azt, hogy Dunaújváros már közel húsz éve a Nemzet Sportvárosa, és ma nincs olyan dunaújvárosi család, akinek baráti, rokoni környezetében ne lenne olyan sportot szerető polgár, aki ne érdeklődne valamelyest a sport és a sportberuházások iránt.
A két ütemben megvalósuló beruházás megvalósítására hatmilliárd forintot biztosított a kormány
A polgármester elmondta, hogy a kormány nemzetgazdasági szempontból is kiemelt módon kezeli ezt a beruházást, ami annyit jelent, hogy a különböző közigazgatási eljárások soron kívül történnek majd meg. Most pedig a forrás biztosítása történt meg a kormányhatározatban. A polgármester bemutatta az új csarnok koncepció és látványterveit, amelyek megvalósulását követően méltó körülmények között lehet majd lebonyolítani a sporteseményeket és a város közösségi életéhez köthető iskolai, kulturális rendezvényeket is. Fontos kiemelni, hogy az új sport- és rendezvénycsarnok építtetője és a tulajdonosa is a város lesz.
Cserna Gábor külön megköszönte a bejáráson résztvevő Nyakacska Zsolt, a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia (DKKA) ügyvezető igazgatója és Sági Péter, az önkormányzat nevében eljáró DNV Zrt. vezérigazgatója eddigi korrekt és rugalmas együttműködését, hiszen ez a beruházás közös érdeke a városnak, a sportszerető közönségnek, a sportlétesítményt használó sportolóknak, az akadémiának egyaránt, hogy ez mielőbb időben, a jogszabályi környezetnek megfelelően megvalósuljon.
Cserna Gábor tisztelettel adózott Kulcsár Anita emlékének Fotó: Hankusz Kálmán
A polgármester nagy tisztelettel adózott a fiatalon elhunyt válogatott kézilabdázó, Kulcsár Anita emlékének, akiről amennyiben a közgyűlés is jóváhagyja, az új sportcsarnokot is elnevezhetik majd.
Méltó körülményeket teremt majd Nyakacska Zsolt, a DKKA ügyvezető igazgatója elmondta, sok emlék kötődik a „régi” sportcsarnokhoz és bízik abban, hogy majd az újhoz is. Azok a sikerek, amelyek ennek falai között születtek, játékosoknak, edzőknek, sportvezetőknek és a szurkolóknak is életük részévé váltak. Csak az emlékekből azonban nem lehet megélni, újakat kell teremteni! És ahhoz a szakmai munkához, amely a kézilabda akadémián folyik, a hamarosan felépülő új sportcsarnok méltó körülményeket is nyújt majd. Egyúttal a városvezetés támogatását megköszönve hozzátette: Jó itt élni! |
Forrás: duol.hu
További hírek
Közel volt!
2024. máj. 12. #DKKA felnőtt csapatÖtven percig reális esélye volt a pontszerzésre akadémiánk felnőtt csapatának a Vác otthonában, de a hajrát a hazaiak bírták jobban.
A szép eredményben bízva lépünk pályára
2024. máj. 10. #DKKA felnőtt csapatIdegenben, a tabellán ötödik Vác elleni találkozóval folytatja a bajnoki pontvadászatot akadémiánk felnőtt együttese szombaton este hat órától.
Hiába a nagy hajrá
2024. máj. 04. #DKKA felnőtt csapatFordulatos, gólokban gazdag mérkőzésen szenvedett kétgólos vereséget akadémiánk felnőtt együttese az MTK ellen a sportcsarnokban ma délután.
Utolsó hazai meccsére készül a Kohász
2024. máj. 03. #DKKA felnőtt csapatKérjük szurkolóinkat, hogy az eseményre piros felsőben érkezzenek és hangukkal biztassák a csapatot a mérkőzés alatt. Szurkoljuk ki együtt ezt a sikert!
Nem volt esély a Mosonmagyaróvár otthonában
2024. ápr. 26. #DKKA felnőtt csapatCsak szűk negyed óráig tudta szorossá tenni akadémiánk felnőtt együttese a Mosonmagyaróvár elleni bajnoki összecsapást.