„ACÉL A SZÍV!”
Negyedik hely a kupában
Szoros első félidőt követően nyolcgólos, 31-23-as vereséget szenvedtünk a Magyar Kupa bronzmérkőzésén.
A Ferencváros ellen 33-26-ra elveszített elődöntő után ma délután háromnegyed négytől az Érd ellen húztak szerelést akadémiánk felnőtt csapaátnak játékosai a Magyar Kupa bronzmérkőzésén. A debreceni összecsapás esélyesének a bajnokság harmadik helyén álló érdiek számítottak, ám a mieink abban bíztak, hogy a tegnapinál lényegesen pontosabb, jobb teljesítményt nyújtva meglephetik ellenfelüket.
A meccs első gólját Grosch révén a Kohász szerezte, ám a folytatás az érdiek számára alakult jobban, ugyanis az ellenfél hamar fordított, majd emberhátrányban is növelni tudta előnyét, miközben a mieink több helyzetet is elhibáztak (2-4). A kezdeti megilletődöttség után Csapó védéseire alapozva, Szekerczés és Szalai találataival egyenlített, majd jobbátlövőnk harmadik góljával a vezetést is visszavette ellenfelétől (7-6). Nem sokáig örülhettek az előnynek a mieink, mert Cifra kiállítása alatt fordított az Érd, de Szekerczés és Szalai továbbra is remekelt, így ismét egalizált, majd a Szalai ötödik találata után megint vezetett a Kohász a 22. percben (11-10). Az emberelőnyök értékesítése azonban továbbra is nehezen ment a mieinknek, ráadásul a 26. percben Cifra megkapta harmadik kiállítását is, így számára igen hamar véget ért a mérkőzés. Cifra harmadik két percénél is érdekesebb volt Grosch kiállítása, mely után megszerezte 13. gólját is az érdi alakulat, s mivel Mihály Petra lövését védte Janurik, így a szünetre az ellenfél vonulhatott minimális vezetéssel (12-13).
A második felvonást sajnos nagyon rosszul kezdték a mieink, s a sorozatban elrontott támadásokat egymás után négy góllal büntette az ellenfél, így György Lászlónak már a 34. percben muszáj volt időt kérnie (12-17). A hosszú gólcsendet Ferenczy törte meg, ám sem védekezésben, sem támadásban nem sikerült megismételni az első félidő teljesítményét, így a 40. perc elején eldőlni látszott a mérkőzés (13-20). György László kockáztatott, hét a hat elleni játékra váltott, s bár elkezdtek jönni végre a gólok is, a védekezés sajnos továbbra sem működött, így az érdiek magabiztosan tartották hét-nyolcgólos előnyüket (16-24). A lényegi kérdések így bő tíz perccel a meccs vége előtt sajnos eldőltek, a hátralévő időben felváltva szerezték góljaikat a csapatok, így az Érd végül 31-23-as győzelemmel szerezte meg a Magyar Kupa harmadik helyét.
DKKA – Érd 23-31 (12-13)
DKKA: Csapó – Kazai 3, Ferenczy 2, Szalai 8, Sirián, Szekerczés 7, Grosch 2. Csere: Vártok (kapus), Nick 1, Cifra, Monori, Molnár, Mihály, Dombi. Vezetőedző: György László.
További hírek
Visszatér a fiatal jobbszélső
2021. máj. 17.A dunaújvárosi nevelésű Kukucska Viktória a Boglári Akadémia-SZISE együttesétől tér vissza akadémiánkhoz.
A döntőbe jutásért játszunk
2021. máj. 17.Tetemes, tizennyolc gólos előnyből várjuk a Vasas elleni Liga Kupa-elődöntő ma délutáni visszavágóját.
Szoros vereség idegenben
2021. máj. 14.Hiába vezetett az első félidő után még három góllal, 28-25-ös vereséget szenvedett Mosonmagyaróváron akadémiánk felnőtt együttese.
Tovább fejlődhetnek a felnőttek között
2021. máj. 14.Fodor Neszta, Husti Hanna, illetve Takács Cecília is marad akadémiánk felnőtt együttesénél.
Dunaújvárosban maradnak kapusaink is!
2021. máj. 13.Hlogyik Petra és Wéninger Alexa is akadémiánk felnőtt együttesének tagjaként vág neki a 2021/2022-es szezonnak.