„ACÉL A SZÍV!”
Remek hozzáállás, biztos siker
Camila Micijevic visszatért, csapatunk pedig nagyon simán, 33-20-ra verte a kínai válogatottat a Dunaújvárosi Sportcsarnokban lejátszott edzőmérkőzésen.
A Magyarországon edzőtáborozó kínai válogatott ellen lépett pályára ma délután öt órától akadémiánk felnőtt együttese. György László tanítványai közül hiányoztak a felnőtt és utánpótlás válogatottakban szereplő játékosok, így a felnőtt keret állandó tagjai közül Kazai Anitára, Szekerczés Lucára és Grosch Vivienre sem számíthatott a szakvezetés. Ott volt viszont a kezdőben Camila Micijevic, aki 2018 júliusában szenvedett súlyos térdsérülést, ám György László már támadásban és védekezésben is pályára küldte a horvát válogatott átlövőt.
Ugyan a meccs első gólját a kínaiak szerezték, erre hat találattal válaszolt a Kohász, mely remekül védekezve állta útját a vendégek akcióinak. A folytatásban is egyértelműen a mieink irányították a játékot, szűk negyed óra elteltével már nyolc góllal vezettek, s látva a játék képét, innentől már csak az lehetett a kérdés, hogy milyen különbséggel győzik le lelkes, ám nem túl képzett vetélytársukat (13-5). A félidő derekától egyre többet cserélt György László, ám ez sem törte meg a DKKA lendületét, mely a szünetre már tízgólos, 18-8-as vezetéssel vonulhatott.
A térfélcserét követően Cifra, Nick, Szalai találataival növelte tovább előnyét a Kohász, s bár a folytatásban egy-két technikai hiba miatt is bosszankodhattunk azért, így sem csökken jelentősen a két gárda közti különbség (25-14). A mérkőzés hajrájában Nick szélről és átlövésből növelte góljai számát, a fiatal Takács Cecília is betalált, s bár a vendégek is egyre többször játszották át a hazai védelmet, a mieink sima győzelmét semmi nem veszélyeztette (33-20).
György László: - Az első perctől az utolsóig nagy akarattal, elszántan játszottunk, s helyenként a játékunk is igen szép volt. Fontos mérkőzés volt ez számunkra a Kisvárda elleni bajnoki előtt, de ma elsősorban a hozzáállással voltam nagyon elégedett.
DKKA – Kína 33-20 (18-8)
DKKA: Csapó 1 – Nagy Zs. 1, Ferenczy 4, Szalai 3, Cifra 3, Micijevic 4, Molnár 5. Csere: Vártok (kapus), Nick 4, Bouti 3, Monori 3, Dombi, Takács 2, Frányó. Vezetőedző: György László.
További hírek
Jó meccsben reménykedve
2021. máj. 07.Hazai környezetben, a Vác elleni találkozóval folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután.
Könnyed győzelem az elődöntő első meccsén
2021. máj. 04.Magabiztos, 40-22-es sikert aratott akadémiánk felnőtt csapata a Liga Kupa elődöntőjének első mérkőzésén a Vasas ellen.
Sikerben bízva várjuk a Liga Kupa elődöntőjét
2021. máj. 04.Már a fináléba jutás lesz a tét akadémiánk felnőtt együttese számára a Vasas elleni Liga Kupa találkozón ma délután.
Csak negyed óráig élt a remény
2021. máj. 01.A mindkét kapu előtt jóval hatékonyabb MTK tizenegy góllal, 34-23-ra győzte le akadémiánk felnőtt együttesét a két gárda szombat esti bajnokiján.
Egyszer már sikerült a bravúr!
2021. ápr. 30.A dobogóra hajtó MTK vendégeként folytatja a K&H női kézilabda liga küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese szombaton este hat órától.