„ACÉL A SZÍV!”
A kiváló védekezés ezúttal kevés volt
Csődöt mondott a Kohász Akadémia felnőtt csapatának támadójátéka pénteken a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, s ezt könyörtelenül kihasználta rutinos ellenfelünk. Ebben a bajnokságban eddig kétszer nem sikerült elérni a 20 dobott gólt, mindkétszer a Fehérvár KC volt az ellenfél. Mindegy, túl vagyunk rajta, a lényeg, hogy sorsunk továbbra is saját kezünkben van...
DKKA - FKC NB I. felnőtt 18:21 (9:13)
DKKA: Pisák - Berta(1), Gera(2), Sánta(1), Takács D.(2), Ferling(8), Bódi(1) cserék: Gáspár, Takács F., Kővári(1), Rádl(2), Vadász
A szurkolói összefogásra tett mozgósítás megtette hatását: újabb nézőcsúcs a bajnokságban, külön köszönet az acélbikáknak, akik "testületileg" tekintették meg a találkozót. Nagyon bíztunk a sikerben, amikor a játékvezetői jelre megindult a találkozó. Ez a bizakodás csak fokozódott, hiszen Ferling Detti ellenállhatatlannak tűnt az első percekben: mire felocsúdtunk, már 3:1 ide. Aztán a puskaporról kiderült, hogy inkább csak petárda: először egyenlített, majd zsinórban 5 gólt dobva ellépett mellőlünk a fehérvári együttes. Rossz volt látni a vergődést támadásban, a kevés ötletből sem született jó megoldás, sok hiba, pontatlanság jellemezte a mérkőzés ezen szakaszát.
Az időkérés és cserék után némileg rendeződtek a sorok, de a félidőig nem sikerült csökkenteni a hátrányt.
A második félidő első szakaszában felcsillant a remény, hogy átszakad a gát, és az újvárosi rohamok elsöprik az ellenfelet, de a különbséget csak enyhíteni tudtuk, egalizálni nem. A védőmunka és kapusteljesítmény a helyén volt, hiszen a szezonban ilyen kevés gólt még nem kaptunk, de a támadások rengeteg hibával épültek. Ferling Dettin kívül nem volt senki, aki tartósan veszélyt jelentett volna az ellenfél kapujára, sem a széleken, sem a beállós poszton nem bírtuk feltörni a szilárd fehérvári védelmet. Tanulságos este volt, még időben önvizsgálatra késztető. Három fordulóval a bajnokság alapszakaszának vége előtt nagyon közel állunk a csodához, a középházat jelentő 8. helyhez. Ehhez azonban nem vezet könnyű út: csak "vér, verejték és könnyek". Következik Nőnapon egy férfias csata Debrecenben...
További hírek
Itthon vághat vissza a Budaörsnek a Kohász
2024. már. 08. #DKKA felnőtt csapatHazai környezetben, a Budaörs elleni találkozóval folytatja az NB I-es pontvadászat küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.
Ez már nagyon kellett!
2024. már. 02. #DKKA felnőtt csapatSzorosabb első félidő után jó játékkal aratott 32-19-es győzelmet a Kozármisleny elleni bajnokin akadémiánk felnőtt együttese a sportcsarnokban ma este.
Nem hibázhat a DKKA
2024. már. 01. #DKKA felnőtt csapatNem vár könnyű csapata kézilabdázóinkra a sereghajtó Kozármisleny ellen, de most már muszáj lesz itthon tartani a nagyon fontos bajnoki pontokat.
Nagyon fájdalmas hazai vereség
2024. feb. 23.Rendkívül hullámzó teljesítményt nyújtva szenvedett 29-27-es vereséget akadémiánk felnőtt együttese a Vasas elleni hazai bajnokin.
Fontos pontokra hajt a DKKA
2024. feb. 23.Itthon kell tartania a két pontot a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda akadémia felnőtt együttesének a Vasas elleni bajnokin.