„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Parádés hazai győzelem

2019. már. 27.
  • Facebook

Összeszedett, jó játékkal aratott nagyon fontos, 31-28-as sikert a Kisvárda elleni hazai bajnokin akadémiánk felnőtt együttese.

A hetedik helyezett, remek légiósokkal felálló Kisvárda elleni hazai mérkőzéssel folytatta a K&H női kézilabda liga küzdelmeit ma este hat órától akadémiánk felnőtt együttese. Az izgalmasnak ígérkező összecsapáson az idei szezonban először kapott helyet a kezdőcsapatban Camila Micijevic, aki még a nyári felkészülés alatt sérült meg súlyosan, s ha már bekerült a kezdőbe, az első dunaújvárosi támadást ő fejezte be góllal. Ezt további kettő sikeres hazai akció követte, így pillanatok alatt sikerült meglógni hárommal az ellenféltől, s bár erre két gyors találattal válaszoltak a vendégek, egy újabb 3-0-s dunaújvárosi rohamot követően a 10. percben már 6-2-es előnynek örülhettünk. Remekül működött ekkor a mieink védelme, támadásban is ötletesen, jól játszottak kézilabdázóink, s mikor Micijevic, Szekerczés és Szalai mellett Ferenczy is bekapcsolódott a gólgyártásba, már időt kellett kérnie a vendégeknek (10-5).

A rövid pauza jót is tett a Kisvárdának, mely feljött háromra, s egy idei tartani is tudta ezt a hátrányát, ám Ferenczy és Szalai ellen nem volt ellenszere a vendégeknek, így a 24. percre visszaállt a mieink ötgólos vezetése (15-10). A hajrában azonban Micijevicért kellett aggódnia a sportcsarnokba kilátogatóknak, ugyanis horvát válogatott átlövő egy kisvárdai szabálytalanság után fájdalmas arccal esett el, majd miközben megpróbált felállni, egy rövid időre elveszítette eszméletét. Jött az orvosi segítség azonnal, szerencsére Micijevic is magához tért, s bár leült a kispadra, a mérkőzésből hátralévő időben már nem tért vissza a pályára. Kézilabdázóinkat szerencsére nem fogta meg az eset, a hajrában is jól sült a kéz, így a szünetre magabiztosnak tűnő, 19-13-as vezetéssel vonulhattunk.

Fontos volt, hogy a második félidőt is összeszedetten kezdjék a mieink, ám a félidei szünet sem törte meg kézilabdázóink lendületét, így hiába szerezte az első gólt a Kisvárda, Szekerczés, Kazai és Ferenczy találataival tartotta előnyét együttesünk (22-16). Igyekezett, ment előre becsülettel a vendégcsapat, ám Csapó védései után újabb könnyű gólokat szerzett a Kohász, mely a 39. percben Szalai újabb pontos lövése után már nyolc góllal állt jobban ellenfelénél (25-17). A folytatásra valamelyest visszavett a tempóból együttesünk, s bár a vendégeknek sikerült feljebb jönniük, a mieink vezetése továbbra sem forgott veszélyben (29-23). Az 52. percben György László másodszor is időt kért, hogy felhívja a figyelmet a véghajrá fontosságára, de izgulni nem kellett, mert Szekerczés kilencedik és Kazai harmadik találata után végleg eldőlt a találkozó (31-24). Így még az is belefért, hogy az utolsó négy percben már csak a vendégek szerezzenek gólokat, ám hiába jött fel háromra a Kisvárda, a két pontot a Kohász szerezte meg, méghozzá a látottak alapján teljesen megérdemelten (31-28).

György László: - Nagyon örülünk a győzelemnek, sokat dolgoztunk a héten, sokat tettünk ezért a sikerért, s úgy gondolom, hogy meg is érdemeltük ezt a győzelmet. Nagyon jó hangulatban, jó felfogásban kezdtük a találkozót, masszív, kemény védekezés mellé kreatív, gyors támadójáték párosult, éppen ez is volt a kérésünk a meccs előtt, hogy már a kezdéssel határozzuk meg a mérkőzést. Fontos volt, hogy tudjunk cserélni sokat, masszívan tartottuk az előnyünket a fordulás után is, s bár a hajrá a vendégeknek sikerült jobban, a két pontot mi szereztük meg, s ez az, ami igazán számított.

DKKA – Kisvárda Master Good SE 31-28 (19-13)

DKKA: Csapó – Kazai 3, Micijevic 2, Szalai 6, Cifra 1, Szekerczés 9, Grosch 2. Csere: Vártok (kapus), Mihály, Ferenczy 8, Sirián, Nick, Dombi, Molnár, Bouti, Monori. Vezetőedző: György László.

Főoldali kép: dunaujvaros.com (Ónodi Zoltán felvétele)

További hírek

Közel voltunk a bravúrhoz

Közel voltunk a bravúrhoz

2022. ápr. 13.

Óriási küzdelemben, az utolsó másodpercekben kapott góllal szenvedtünk 22-21-es vereséget a Debrecen elleni hazai bajnokin, a látottak alapján legalább egy pontot érdemelt volna csapatunk.

Hazai csata a Debrecen ellen

Hazai csata a Debrecen ellen

2022. ápr. 12.

A tabella harmadik helyén álló DVSC ellen is jó meccset játszana akadémiánk felnőtt együttese az NB I-es pontvadászat hétközi fordulójában.

Győzelem a megyei rangadón

Győzelem a megyei rangadón

2022. ápr. 09.

Hiába a visszafogott kezdés, magabiztos, 29-26-os győzelemnek örülhetett akadémiánk felnőtt együttese az Alba FKC elleni székesfehérvári bajnokin.

Mindenkitől kicsit több kell

Mindenkitől kicsit több kell

2022. ápr. 08.

Kulcsjátékosai nélkül várja az Alba FKC elleni megyei rangadót akadémiánk felnőtt együttese szombaton este hat órától.

Hiába a nagy hajrá

Hiába a nagy hajrá

2022. ápr. 03.

Kétgólos, 32-30-as vereséget szenvedett akadémiánk felnőtt együttese az MTK elleni fővárosi bajnokin.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat