„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Ismét az FTC örülhetett

2019. már. 30.
  • Facebook

Hiába a remek első félidő, a Fradi végül tíz góllal, 35-25-re legyőzte kézilabdázóinkat a K&H női kézilabda liga ma esti fővárosi összecsapásán.

A Ferencváros elleni találkozóval folytatta a K&H női kézilabda liga küzdelmeit ma este hat órától akadémiánk felnőtt együttese. Az összecsapásnak egyértelműen a bajnoki címre is esélyes zöld-fehérek voltak a favoritjai, ám György László vezetőedző abban bízott, hogy együttesének sikerül átmentenie a Kisvárda ellen nyújtott formát, s képes lesz egy jó meccset játszani a fővárosiakkal.

A kezdésre nem is lehetett panasza a dunaújvárosi drukkereknek, mert az első öt percben kétszer is vezetést szereztek a mieink, s bár a Fradi kétszer is egyenlített, még 3-2-nél is a Kohásznál volt az előny. Szekerczés kiállítása alatt azonban harmadszor is egalizált a fővárosi alakulat, mely a 8. percben előnybe is került, s mivel a mieink több támadásukat is pontatlanul fejezték be, a 11. percben muszáj volt időt kérnie György Lászlónak (5-3). A rövid pauza alatt sikerült is összekapnia magát csapatunknak, mely továbbra is ott loholt a hazaiak nyomában sőt, könyörtelenül kihasználta a Fradi hibáit, s mikor a 16. percben Ferenczy egész pályáról lőtt az üres kapuba, már Elek Gábornak kellett magához hívnia tanítványait (7-7).

Sajnos az időkérés a Fradinak is bejött, mert látványosan feljavult a fővárosiak védekezése, míg a túloldalon Klujber két hetest is értékesített. A mieink közel ötperces gólcsendjét Monori törte meg, majd két kivédekezett fővárosi támadás után Szekerczés előbb átlövésből, majd hetesből is eredményes volt, így a 23. percben átvette a vezetést a Kohász (9-10). Nem sokáig, mert a negyedik találatát jegyző Pena révén egalizált, majd Szekerczés és Grosch kiállításai alatt Faluvégi és Klujber is mattolta Csapó Kyrát, de az utolsó másodpercekben Sirián is betalált, így a szünetre 14-13-as hazai vezetéssel vonultak a csapatok.

A térfélcsere után a Fradi kezdett erősebben, s bár a mieink is betaláltak kétszer, a Fradi ekkor támadásban nem tudott hibázni, s a 36. percben először vezetett három találattal (18-15). Láthatóan megtorpantak a mieink, míg a túloldalon Szikora kapus is elkapta a fonalat, így a 37. percben György Lászlónak másodszor is időt kellett kérnie, mert kezdett meglógni a Fradi (19-15). 20-17-ig úgy is tűnt, hogy tudja tartani a lépést ellenfelével a Kohász, ám ekkor nagyon beragadtak a mieink, s Fradi sorozatban négy gólt szerezve húzott el héttel a mieinktől, így a 44. percben már a harmadik időkérését is fel kellett használnia György Lászlónak, hogy rendezze a sorokat (24-17). Sajnos ez sem segített, mert támadásban teljesen szétesett a mieink játéka, így a mérkőzés hajrájában már csak az lehetett a kérdés, hogy milyen arányban nyeri a meccset a házigazda. Az utolsó tíz perc így már nem hozott izgalmakat, mert a Fradi még növelni is tudtak előnyét, s végül 35-25-re legyőzte az első félidőben még kiválóan küzdő, de a második felvonásban sokat hibázó akadémistákat.

FTC-Rail Cargo Hungaria – DKKA 35-25 (14-13)

DKKA. Csapó Kyra – Kazai 2, Ferenczy 2, Szalai 5, Cifra, Szekerczés 8, Grosch 1. Csere: Csapó Kincső (kapus), Sirián 3, Nick 1, Monori 2, Mihály 1, Bouti, Dombi, Molnár. Vezetőedző: György László.

 

 

További hírek

Gólzápor és vereség

Gólzápor és vereség

2022. okt. 12.

Hiába a harmincegy lőtt gól, nem volt esélye a szoros meccsre akadémiánk felnőtt együttesének a Mosonmagyaróvár elleni bajnokin.

Mosonmagyaróvárra látogatunk

Mosonmagyaróvárra látogatunk

2022. okt. 11.

A bajnoki tabellán éppen a mieink mögött álló Mosonmagyaróvár vendégeként lépnek pályára kézilabdázóink szerdán este hat órától.

Új érkezőt köszönthetünk

Új érkezőt köszönthetünk

2022. okt. 11.

Farkas Kata személyében egy fiatal, ám rutinnal felvértezett játékos csatlakozik a keretünkhöz.

Izgalmas, fordulatos csatában hazai győzelem

Izgalmas, fordulatos csatában hazai győzelem

2022. szep. 24.

Rettentően hullámzó játékot, de fontos mérkőzésen kétgólos hazai sikert hozott akadémiánk felnőtt együttesének MTK elleni mérkőzése a sportcsarnokban ma délután.

Újra itthon a Kohász

Újra itthon a Kohász

2022. szep. 23.

Az MTK elleni hazai összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután négy órától

  • további hírek

Következő mérkőzés

K&H női liga
DVSC SCHAEFFLER
DVSC
máj. 10.
18:00

DKKA
Hódos Imre Rendezvénycsarnok Debrecen
2025-05-10T18:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat