„ACÉL A SZÍV!”
Hazai bajnoki az Eger ellen
A sereghajtó Eszterházy SC lesz akadémiánk felnőtt csapatának ellenfele a K&H női kézilabda liga szombati fordulójában.
Igen megterhelő heteken van túl akadémiánk felnőtt együttese, mely a közelmúltban a bajnokság első három helyezettjével is farkasszemet nézett a K&H női kézilabda ligában, valamint a Magyar Kupában. Az előttünk álló hétvégén talán könnyebb feladata lesz csapatunknak, mely szombaton este hat órától a bajnokságban sereghajtó Eger gárdáját látja vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. Az Eszterházy SC csapata eddigi tizenkilenc mérkőzéséből mindössze egyet tudott megnyerni, s emellett tizennyolc alkalommal vereséget szenvedett, ám György László vezetőedző szerint nem szabad elbízniuk magukat, s ezúttal is a maximumot kell nyújtaniuk.
- Természetesen nyerni kell szombaton, de nem szabad a tabellán elfoglalt helyezésből kiindulnunk. Fontos számunkra a győzelem, de fontos az is, hogy milyen tempóban játszunk, hogy kézilabdázunk, mert a következő hetekben is nagyon fontos meccsek várnak ránk, s ezekre már jó formában kell érkeznünk. Természetesen tisztességgel felkészülünk az Eger elleni mérkőzésre is, s egyértelműen az a célunk, hogy itthon tartsuk a bajnoki pontokat. Camila Micijevicre további vizsgálatok várnak sérülése miatt, így rá nem számíthatunk, ám a többiek egészségesek és motiváltan várják a szombati találkozót.
További hírek
Željana Stojakkal beszélgettünk
2019. júl. 28.Új kapusunkat interjúvoltuk meg a szekszárdi edzőtábor előtt.
Győzelem a megyeszékhelyen
2019. júl. 26.Szoros küzdelemben aratott kétgólos győzelmet az Alba FKC vendégeként akadémiánk felnőtt együttese.
Fehérvári fellépés
2019. júl. 25.A felkészülés a legkevésbé sem a pihenésről szól, ezúttal Fehérvár felé vesszük az irányt!
Újabb egygólos győzelem!
2019. júl. 24.Akadémiánk felnőtt csapata az MTK és az FTC játékosaiból összeálló vegyes csapatot fogadta a sportcsarnokban.
A második edzőmérkőzés következik
2019. júl. 23.Szerda délután öt órától ismét pályára lép felnőtt csapatunk.
2015-16 EHF Kupagyőztes




