„ACÉL A SZÍV!”
Hazai bajnoki az Eger ellen
A sereghajtó Eszterházy SC lesz akadémiánk felnőtt csapatának ellenfele a K&H női kézilabda liga szombati fordulójában.
Igen megterhelő heteken van túl akadémiánk felnőtt együttese, mely a közelmúltban a bajnokság első három helyezettjével is farkasszemet nézett a K&H női kézilabda ligában, valamint a Magyar Kupában. Az előttünk álló hétvégén talán könnyebb feladata lesz csapatunknak, mely szombaton este hat órától a bajnokságban sereghajtó Eger gárdáját látja vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. Az Eszterházy SC csapata eddigi tizenkilenc mérkőzéséből mindössze egyet tudott megnyerni, s emellett tizennyolc alkalommal vereséget szenvedett, ám György László vezetőedző szerint nem szabad elbízniuk magukat, s ezúttal is a maximumot kell nyújtaniuk.
- Természetesen nyerni kell szombaton, de nem szabad a tabellán elfoglalt helyezésből kiindulnunk. Fontos számunkra a győzelem, de fontos az is, hogy milyen tempóban játszunk, hogy kézilabdázunk, mert a következő hetekben is nagyon fontos meccsek várnak ránk, s ezekre már jó formában kell érkeznünk. Természetesen tisztességgel felkészülünk az Eger elleni mérkőzésre is, s egyértelműen az a célunk, hogy itthon tartsuk a bajnoki pontokat. Camila Micijevicre további vizsgálatok várnak sérülése miatt, így rá nem számíthatunk, ám a többiek egészségesek és motiváltan várják a szombati találkozót.
További hírek
Semmiről nem maradunk le!
2021. feb. 17. #DKKA utánpótlásA héten média csapatunk több élő közvetítést is tervez, hogy szurkolóink követni tudják csapataink mérkőzéseit.
Búcsú a Magyar Kupától!
2021. feb. 16.Nagyot küzdött, egészen a véghajráig volt esélye a továbbjutásra is, ám végül 29-25-ös vereséget szenvedett együttesünk a Kisvárda elleni kupamérkőzésen.
Kupafeladatok előtt!
2021. feb. 16.A hétvégi bajnoki után ezúttal a Magyar Kupában látogat Kisvárdára akadémiánk felnőtt csapata.
Idegenben kellett helyt állni
2021. feb. 14. #DKKA utánpótlásUtánpótlás csapataink közül egyedül az U14-esek küzdhettek hazai pályán a héten.
Kár érte!
2021. feb. 13.Nem tudott egyenletesen jó teljesítményt nyújtani, így pont nélkül zárta kisvárdai túráját akadémiánk felnőtt együttese.