„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Ez nem a mi napunk volt

2019. ápr. 13.
  • Facebook

Támadásban és védekezésben is elmaradt a remélt jó teljesítmény, így 26-24-es vereséget szenvedett felnőtt csapatunk az MTK otthonában.

Idegenben, az MTK elleni mérkőzéssel folytatta a K&H női kézilabda liga küzdelmeit ma délután öt órától akadémiánk felnőtt csapata, melyre nem várt könnyű meccs a hazai pályán igen veszélyes fővárosiak ellen. A találkozó első gólját ugyan a mieink szerezték, ám a folytatásban egyáltalán nem úgy alakult a játék, ahogy azt a szakvezetés eltervezte. Támadásban sajnos igen sok volt az eladott labda, helyzeteket, hetest is hibáztak a mieink, így a vendéglátók át is vették a vezetést, s György Lászlónak már a 10. percben időt kellett kérnie (5-4). A rövid pauza alatt és azt követően sem sikerült azonban feljavítani a védekezést, így az MTK játékosai viszonylag könnyedén szerezték góljaikat, s továbbra is tartották egy-kétgólos előnyüket (10-8). A mieinktől Szekerczés igyekezett tartani a lépést a vendéglátókkal, de az egyenlítés Nick Viktóriának volt köszönhető, aki a 24. percben szemfülesen labdát szerzett, majd megszerezte önmaga második, míg a Kohász tizenkettedik találatát (12-12). Nem sokáig örülhettünk azonban ennek sem, mert egy újabb védekezési hiba, majd egy eladott labda után is könnyű gólt szerzett a fővárosi alakulat, mely ismét meglépett kettővel, s előnyét a félidei szünetig meg is tudta tartani (15-13).

Elsősorban védekezésben kellett volna feljavulnia a mieinknek a folytatásra ahhoz, hogy sikerrel zárják a mérkőzést, ám a fordulás után sem tűnt úgy, hogy ez ma összejön kézilabdázóinknak. A hazaiak egy percen belül lőtt két góllal duplázták meg vezetésüket, s ugyan Ferenczy és Nick igyekezett csökkenteni a hátrányt, a 40. percben még mindég az MTK állt lényegesen közelebb a győzelemhez (19-15). Küzdött, de inkább csak küszködött együttesünk, mely támadásban rengeteget hibázott, így a 46. percben ismét muszáj volt időt kérnie György Lászlónak, hogy rendezze a sorokat (20-16). A "pihenő" után Szalai és Grosch találataival sikerült megfelezni a különbséget, ám sokáig ezúttal sem reménykedhettünk, mert elég volt két újabb védekezési hiba, s újra néggyel ment a hazai csapat (22-18). Nagy hajrára volt szükség a pontszerzéshez, s ugyan sikerült kétszer is feljönni kettő gólra, az utolsó percekben magabiztosan őrizte előnyét az MTK, így hiába zártuk két találattal a meccset, végül a fővárosiak örülhettek a 26-24-es győzelemnek, a látottak alapján sajnos teljesen megérdemelten.

MTK – DKKA 26-24 (15-13)

DKKA: Csapó – Kazai 4, Ferenczy 4, Szalai 3, Sirián 1, Szekerczés 5, Grosch 3. Csere: Vártok (kapus), Cifra, Nick 3, Dombi, Bouti 1, Mihály, Molnár. Vezetőedző: György László.

További hírek

Zárt kapus meccsek!

Zárt kapus meccsek!

2020. szep. 11.

TÁJÉKOZTATÁS!

Tisztelt szurkolók, szülők, sportegyesületek, sportbarátok!

Fehérváron hagytunk 2 pontot!

Fehérváron hagytunk 2 pontot!

2020. szep. 10.

Sajnos pont nélkül jöttünk el Fehérvárról pedig az első félidei teljesítményünk alapján (10:12) bizakodhattunk a győzelemben. Bulath Anita nélkül döcögött a gépezet, ami főleg a támadásokban érződött.

Fejér megyei rangadó: Alba Fehérvár KC - DKKA

Fejér megyei rangadó: Alba Fehérvár KC - DKKA

2020. szep. 08.

Fantasztikusi győzelem után idén először idegenben kell a lányoknak varázsolni. Bulath Anita kiesésével Vágó Attillának ismét újra kellett gombolni a DKKA kabátját. De az vezetőedző és a lányok is elszántak, két pontért utaznak Fehérvárra szerdán.

Vágó Attila: Azt vártam, mikor tud megnyugodni a csapat végre

Vágó Attila: Azt vártam, mikor tud megnyugodni a csapat végre

2020. szep. 06.

Nagyon fontos 2 pontot szereztünk, kemény csatában, egygólos győzelemmel az első bajnoki meccsünkön.

A "RÁCALMÁSI-CSATA" 

A "RÁCALMÁSI-CSATA" 

2020. szep. 05.

Végletekig kiélezett küzdelemben, izgalmas meccsen nyert csapatunk Rácalmáson első bajnoki mérkőzésén. A DKKA YouTube TV-n több, mint 700 néző követte élőben a sporttörténelemben majd csak a: "rácalmási-csata" címmel bevonuló DKKA győzelmet. 

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat