„ACÉL A SZÍV!”
A Budaörs ellen javíthatunk
Támadásban és védekezésben is javulni kell a székesfehérvári meccshez képest ahhoz, hogy hazai pályán is legyőzzük szombaton a Budaörs együttesét.
Volt egy igen rossz hatperces periódusa, így végül négygólos vereséget szenvedett az Alba FKC vendégeként akadémiánk felnőtt együttese a bajnokság legutóbbi fordulójában. György László tanítványai így huszonhárom fordulót követően a kilencedik helyen állnak a K&H női kézilabda liga tabelláján, s ahhoz, hogy sikerüljön előrébb lépniük, le kell győzniük szombaton a Budaörs gárdáját. Az este hat órakor kezdődő dunaújvárosi összecsapás előtt a mieink számítanak az esélyesnek, hiszen a budaörsiek a kiesést jelentő utolsó előtti helyen állnak a tabellán úgy, hogy eddig lejátszott huszonhárom találkozójukon két győzelmet arattak, s két döntetlen mellett tizenkilenc alkalommal szenvedtek vereséget.
A két gárda budaörsi mérkőzésén a mieink örülhettek a 28-23-as győzelemnek, ám a január 6-i összecsapáson alaposan meg kellett szenvednie csapatunknak a két pontért, melyet csak a véghajrában sikerült bebiztosítania Szekerczés Lucáéknak. Bizakodva várja a találkozót csapatunk szakvezetője is, ám mint azt György László elárulta, ahhoz, hogy legyőzzék ellenfelüket, muszáj lesz jobb teljesítményt nyújtaniuk, mint legutóbbi, székesfehérvári fellépésükön.
- Ha az előző meccsből indulunk ki, akkor a védekezésünkön, a támadójátékunkon és a visszarendeződésünkön kell elsősorban javítanunk. A Fehérvár ellen utóbbival voltak komoly problémáink, sok könnyű gólt kaptunk, ezeket most muszáj lesz elkerülni, mert a Budaörs hasonlóan gyors csapat, s erre nagyon fel kell készülnünk. Az Alba FKC ellen támadásban is sokszor hoztunk rossz döntést, volt egy különösen rossz időszakunk a második félidőben, ahol saját magunktól vettük el az esélyt a szoros végjátékra. Ezt sem engedhetjük meg magunknak szombaton, muszáj lesz az első perctől az utolsóig koncentrálnunk, s ha ez sikerül, akkor itthon fogjuk tartani a két pontot.
További hírek
Támadásban nem ment a Kohásznak
2023. feb. 18.Sajnos nem tudta megtörni rossz sorozatát akadémiánk felnőtt együttese, mely a kétgólos, 22-20-as vereséget szenvedett az Alba FKC elleni hazai összecsapáson.
Itthon javíthatnak akadémistáink
2023. feb. 17.Az Alba FKC elleni megyei rangadóval folytatja a bajnokság küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.
Debreceni továbbjutás a kupában
2023. feb. 15.Negyed óráig tudta tartani a lépést a házigazda DVSC gárdájával akadémiánk felnőtt csapata a Magyar Kupa negyedik fordulójában.
Kupacsata előtt az akadémisták
2023. feb. 14.Debrecenben, a Magyar Kupa negyedik fordulójában lép pályára akadémiánk felnőtt csapata szerdán délután öt órától.
Kár az első félidőért
2023. feb. 11.Komoly hátrányba került az első félidőben, így hiába hajrázott nagyot, végül vereséget szenvedett akadémiánk felnőtt együttese Békéscsabán.