„ACÉL A SZÍV!”
Vereség a hibák ára
Kétgólos, 26-24-es vereséget szenvedett akadémiánk felnőtt csapata a Budaörs elleni hazai bajnokin.
A siker reményében várta a tabella utolsó előtti helyén álló Budaörs elleni hazai bajnoki mérkőzést ma este hat órától akadémiánk felnőtt csapata. György László tanítványai idegenben öt góllal győztek mai vetélytársuk ellen, ezért elvárható volt az együttessel szemben az, hogy itthon tartsa a két bajnoki pontot. A mérkőzés előtt városunk új díszpolgárát, Jankó Árpádot köszöntötte a csapat vezetése, de ekkor még nem gondoltuk, hogy az ünnepi pillanatokból ma mindössze ennyi jut a hazai szurkolóknak.
Kézilabdázóink ugyanis nagyon rosszul kezdték az összecsapást, az első öt támadásukból négyet elrontottak, miközben a vendégek Csapó Kíra két nagy bravúrja ellenére is négy alkalommal bevették a hazai kaput, így György Lászlónak már a 7. percben időt kellett kérnie (1-4). A rövid pauza sem hozta meg a remélt változást, mert a mieink játékában továbbra is rengeteg volt a hiba, tucatnyi perc elteltével még mindig csak két hazai gólt mutatott az eredményjelző. Ugyan a félidő derekától valamelyest sikerült rendezni a védelmet, s Kazai, valamint Szekerczés találataival sikerült visszajönni kettőre, a kulcspillanatokban rendre jött egy technikai hiba, egy kihagyott ziccer, így nem tudtuk utolérni a vendégeket (7-10). A hajrához közeledve úgy tűnt, hogy mégis összejöhet az egyenlítés, mert Szekerczés újabb gólja után már csak egy volt a hátrány, ám az utolsó percekben emberelőnyben is ziccert hibázunk, majd védekezésben aludt el szinte mindenki, így Pálos-Bognár utolsó másodperces találatának köszönhetően a Budaörs vonulhatott 13-10-es vezetéssel a pihenőre.
Abban bíztunk, hogy a szünetben sikerül rendezni a sorokat, erre a fordulás után egy újabb kihagyott ziccerrel, majd egy eladott labdával kezdtük a játékot, így a vendégek pillanatok alatt visszaállították négygólos előnyüket, melyet a 41. percig tartani is tudtak (14-18). Szalai felvillanásaival és Csapó védéseivel sikerült egy 3-0-s szakaszt produkálnia kézilabdázóinknak, s újra nyílt lett a meccs, de a vendégek időkérése után ismét jöttek a bosszantó hibák, kihagyott helyzetek, s újra megléptek Dávid-Azariék (17-20). Nagy hajrára volt szükség a mieinktől ahhoz, hogy legyen esélyük a pontszerzésre, s ezt bő tíz perccel a meccs vége előtt meg is indították az akadémisták, s öt perccel a meccs vége előtt Szekerczés bombájával végre sikerült kiegyenlíteniük (23-23). A lélektani előnnyel azonban nem tudtak élni a Kohász játékosai, akik mindkét kapu előtt bizonytalankodtak, s ezt könyörtelenül kihasználta a Budaörs, mely végül 26-24-re megnyerte a találkozót, a látottak alapján sajnos teljesen megérdemelten.
György László: - Sajnos megérdemelten nyerte a mérkőzést a Budaörs. Egész meccsen csak rohantunk az eredmény után, de a rossz kezdés után hasonlóan rossz volt a folytatás is. Szégyenletes teljesítményt nyújtottunk ma, elnézést kérünk az értünk szurkolóktól. Sajnos nemcsak a játékunk, hanem a küzdőszellemünk is hagyott kívánnivalót maga után.
DKKA – Budaörs 24-26 (10-13)
DKKA. Csapó Kyra – Kazai 3, Ferenczy 3, Nick, Cifra, Szekerczés 9, Grosch. Csere: Csapó Kincső (kapus), Szalai 6, Sirián 3, Bouti, Dombi, Molnár. Vezetőedző: György László.
Főoldali kép forrása: dunaujvaros.com (Sándor Judit felvétele)
További hírek
Sima győzelmek hazai pályán
2019. okt. 10. #DKKA utánpótlásAkadémiánk serdülő és ifjúsági együttese is magabiztos sikereknek örülhetett a korosztályos bajnokságok újabb fordulójában.
Döntetlen Dorogon
2019. okt. 08. #DKKA utánpótlásKiélezett küzdelemben ért el 24-24-es döntetlent harmadik felnőtt NB I/B-s mérkőzésétén akadémiánk U19-es együttese.
Csapatépítő tréning a szigeten: előre főztek a medve bőrére...
2019. okt. 08.Séfek csatájának „álcázott” csapatépítő tréninget tartottak a Szalki szigeten.
Vasvárisokat avattak felnőtt játékosaink
2019. okt. 03.A Vasvári-Élményhét keretein belül tartották meg az elsősök avatását városunk legrégebbi oktatási intézményében.
Egy pont az MTK ellen
2019. szep. 21.Óriási küzdelemben, a hajrában háromgólos hátrányból felállva ért el 27-27-es döntetlent akadémiánk felnőtt csapata az MTK otthonában.