„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Hajrávereség Debrecenben

2019. máj. 09.
  • Facebook

Óriásit küzdött együttesünk Debrecenben, de hiába vezetett a mérkőzés nagy részében, az utolsó másodpercben kapott góllal 21-20-as vereséget szenvedett.

A hatodik helyezett Debrecen otthonában lépett pályára ma este hat órától aakadémiánk felnőtt együttese. Az összecsapásnak a házigazdák voltak az esélyesei, ám György László vezetőedző abban bízott a kezdés előtt, hogy tanítványai lényegesen pontosabban játszanak, mint a Budaörs ellen, s képesek lesznek egy jó meccset játszani vetélytársukkal.

A kezdésre nem is lehetett panasz, a mieink láthatóan motiváltan vágtak neki a találkozónak, s bár a házigazdák kétszer is vezetést szereztek, együttesünk Ferenczy és Szekerczés két-két góljának köszönhetően átvette a vezetést, s Köstner Vilmosnak már a 10. percben időt kellett kérnie (2-4). A folytatásban sem szórták a gólokat a csapatok, mindkét oldal jól óvta kapuját, így a félidő derekán is csak 4-5-ös állást mutatott az eredményjelző. György László a18. percben 4-6-os állásnál kért időt, ám a hazaiak is rendezték közben soraikat, s Bulath és Despotovic találataival a 22. percre sikerült is egyenlíteniük. A mieinktől ráadásul előbb Grosch, majd Szekerczés is a kiállítás sorsára jutott, ám a DKKA emberhátrányban is remekül védekezett sőt, Mihály, Szekerczés, valamint Kazai találataival sikerült 10-7-re meglépnie ellenfelétől, s mivel a debreceniek az utolsó nyolc percben képtelenek voltak bevenni Csapó Kyra kapuját, így a szünetig már nem változott az állás.

A második felvonás első gólját ugyan a házigazdák szerezték, ám ezt követően Csapó Kíra újabb védései, valamint Bouti és Szalai találatai szomorították a hazai drukkereket, így a 35. percben már néggyel állt jobban ellenfelénél a Kohász (8-12). Bouti kiállítása alatt azonban Kovács újabb két alkalommal mattolta Csapó Kírát, s bár Sirián és Szekerczés góljaival igyekezett tartani előnyét a DKKA, miután Ferenczyt is kiállították a játékvezetők, Vantara-Kelemen révén minimálisra csökkentette hátrányát a Loki (13-14). Erre szerencsére Szalai és Szekerczés válaszolt fontos gólokkal, s mivel a hetedik dunaújvárosi két perc után Sirián is betalált, az utolsó tíz percnek 15-17-es állással vágtak neki a csapatok. Jött is újra Köstner Vilmos időkérése, majd Kazai kiállítása, s Kovács Anna duplájával egyenlíteni tudott a Debrecen (17-17).

Ferenzczy, majd Szekerczés találataira is volt sajnos válasza a házigazdáknak, akik az 59. percben ismét magukhoz ragadták az előnyt. Azonnal időt kért György László is, majd Kazai egyenlített, ám az idegek csatáját a Loki bírta jobban, mely Kovács utolsó másodpercben szerzett góljával kiharcolta a győzelmet, így hiába vezetett a mérkőzés szinte teljes egészében a kohász, végül pont nélkül kell hazajönnie Debrecenből (21-20).

DVSC Schaeffler – DKKA 21-20 (7-10)

DKKA: Csapó Kyra – Grosch, Szekerczés 6, Szalai 5, Sirián 2, Ferenczy 3, Kazai 2. Csere: Csapó Kincső (kapus), Nick, Cifra, Dombi, Bouti 1, Mihály 1. Vezetőedző: György László.

További hírek

Irány Debrecen!

Irány Debrecen!

2023. szep. 19.

Debrecenben, az idei szezonban még hibátlan Loki otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt csapata, szerdán délután.

Victory in the capital

Végül biztos siker a fővárosban

2023. szep. 16.

Második félidei jó játékának köszönhetően aratott magabiztos, hatgólos győzelmet a Vasas otthonában akadémiánk felnőtt csapata.

Az újonchoz látogatunk

Az újonchoz látogatunk

2023. szep. 15.

A bajnokságot egy győzelemmel és egy vereséggel kezdő Vasas otthonában folytatja az NB I küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese, szombaton este hat órától.

Remek siker a megyei rivális ellen

Remek siker a megyei rivális ellen

2023. szep. 10.

Egy ideig úgy tűnt, sima lesz, végül mégis nagyon meg kellett küzdenie kézilabdázóinknak a két pontért az Alba Fehérvár KC elleni hazai bajnokin.

Megyei rangadó előtt a Kohász

Megyei rangadó előtt a Kohász

2023. szep. 09.

Tanulna a Ferencváros ellen elkövetett hibákból, s az Alba FKC ellen már megszerezné első győzelmét a bajnokságban a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat