„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Hazai szezonzáró az Érd ellen

2019. máj. 17.
  • Facebook

Mindenkitől a maximum kell ahhoz, hogy akadémiánk felnőtt együttese szépen búcsúzzon el a 2018/2019-es szezontól.

Idei utolsó bajnoki mérkőzésére készül akadémiánk felnőtt csapata, mely szombaton este hat órától az Érd együttesét látja vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. Kézilabdázóink a legutóbbi fordulóban óriási csatában, az utolsó másodpercben kapott góllal szenvedtek vereséget a Debrecen otthonában, s bár papíron a szombati meccsnek sem a mieink az esélyesei, természetesen a szép búcsúban reménykednek a játékosok és a szakvezetés is. Ez persze nem ígérkezik könnyű feladatnak, ugyanis az érdiek évek óta a bajnokság élcsapatai közé tartoznak, s bár idén már nincs esélyük a bronzérem megszerzésére, a negyedik helyet még megtarthatják, ám ehhez győzniük kell Dunaújvárosban.

A két gárda az idei szezonban két alkalommal találkozott egymással, s mindkétszer az érdiek örülhettek a győzelemnek. A bajnokságban 29-24-re nyertek januárban Szabó Edina tanítványai hazai környezetben, míg a Magyar Kupa bronzmérkőzésén 31-23-ra, ám mindkét összecsapás első félideje hatalmas küzdelmet hozott. Szakvezetésünk abban bízik, hogy ezúttal hatvan percen keresztül meg tudják nehezíteni a vendégek dolgát, ám mint azt György László vezetőedző elárulta, ehhez hozzáállásban és játékban is maximumot kell nyújtaniuk szombaton este hat órától, de a helyzetet nehezíti, hogy a régóta sérült játékosok mellé Monori Orsolya is csatlakozott, így rá sem számíthat hétvégén a szakvezetés.

- Megfelelő játékkal szeretnénk befejezni a bajnokságot és elbúcsúzni a szurkolóinktól. Nagyon fontos, hogy a saját elvárásainknak megfeleljünk ezen a mérkőzésen, s a legjobbat hozzuk ki magunkból. Legutóbbi hazai mérkőzésünkön rossz felfogásban mentünk ki a pályára, rá is fáztunk rendesen, nagy pofonba szaladtunk bele. Annak ellenére, hogy Debrecenben is kikaptunk, úgy érzem, hogy sikerült rendezni azért a sorainkat, hozzáállásban, akaratban teljesen más képet mutatott az a mérkőzés, mint a Budaörs elleni, s ezt a felfogást kell átmentenünk az Érd elleni szezonzáróra is. Ez persze önmagában még nem lesz elég, az akarati tényezők mellett fontos lesz az is, hogy egységesen, csapatként játsszunk, de szükség lesz a jó egyéni teljesítményekre is. Nagyon szeretném, ha a saját tudásunknak megfelelően játszanánk, s lerakjuk a pályára azt a munkát, amit a mögöttünk hagyott évben elvégeztünk. Tudunk mi futni, küzdeni, gólokat dobni, védekezni, tudatosan játszani, de ehhez elengedhetetlen, hogy legyen tűz és akarat a csapat tagjaiban. Az Érd egy nagyon jó csapat, remek játékosai vannak minden poszton, szóval tudásunk legjavára lesz szükség ahhoz, hogy szépen búcsúzzunk az idei szezontól.

 

 

További hírek

Hazai pályán kezdjük a szezont

Hazai pályán kezdjük a szezont

2022. júl. 05.

Ma délelőtt elkészült az NB I sorsolása a 2022/2023-as bajnoki szezonra, így a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata számára is ismertté váltak az aktuális fordulók ellenfelei.

Játék határok nélkül

Játék határok nélkül

2022. jún. 14. #DKKA utánpótlás

A DKKA akadémistáival felálló Rudasosok megnyerték a dunaszerdahelyi felkészülési tornát.

Wéninger Alexa kölcsönben folytatja

Wéninger Alexa kölcsönben folytatja

2022. jún. 14.

A szezonban kiváló teljesítményt nyújtó hálóőrünk a frissen feljutott bajnoki riválisnál tölti a 2022/23-as szezont.

Horváth Petra is Dunaújvárosban folytatja

Horváth Petra is Dunaújvárosban folytatja

2022. jún. 10.

A gólerős átlövő a Szombathely mezét cseréli akadémiánk felnőtt együttesének szerelésére a 2022/2023-as szezonban.

Szerb jobbátlövőt igazoltunk

Szerb jobbátlövőt igazoltunk

2022. jún. 07.

A korábban Kisvárdán szereplő Ana Tomkovic is csatlakozik akadémiánk felnőtt együtteséhez a 2022/2023-as szezonra.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat