„ACÉL A SZÍV!”
A gyors gyógyulásban bízva
A súlyos betegséggel küzdő Gereben Lívia minél gyorsabb gyógyulásában igyekeztek segíteni akadémiánk csapatának tagjai.
Mint arról a minden bizonnyal sokan értesültek, a magyar női kosárlabda egyik nagy tehetségénél, a mindössze tizenkilenc esztendős Gereben Líviánál május elején leukémiát diagnosztizáltak. A KSC-Szekszárd és a magyar válogatott kosárlabdázójának minél gyorsabb felépüléséhez azonban kezelése folyamán többször is vérre lesz szüksége, ezért akadémiánk is csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, mely segíthet a fiatal kosárlabdázó gyógyulásában.
Akadémiánk felnőtt csapatának játékosai és a szakmai stáb tagjai ma délelőtt a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórházba látogattak, ahol irányított véradással igyekeztek segítséget nyújtani Gereben Líviának, s mint azt Imre Vilmos sportigazgató elmondta, nagyon bíznak abban, hogy a fiatal játékos minél előbb felgyógyul betegségéből.
- A következő szezonban, várhatóan októbertől Szekszárdon fogjuk játszani a "hazai" bajnoki mérkőzéseinket, s ennek apropóján kapcsolatban vagyunk a szekszárdi sportcsarnokkal, a kosárlabdázókkal is, s így értesültünk arról, hogy Gereben Líviánál leukémiát diagnosztizáltak.
Nyilván a magunk eszközeivel szeretnénk segíteni, nemcsak most, hanem a jövőbe is, s most így tudtunk a leggyorsabban segíteni, hogy egy ilyen rendkívüli napot szervezve adtunk vért. A sport ezúttal is bizonyította összetartó erejét, s nagyon reméljük, ha minél többen összefogunk a nemes cél érdekében, annál nagyobb lesz a valószínűsége lesz Lívia biztos gyógyulásának.
További hírek
Vegyes eredmények az utánpótlásban
2021. nov. 15. #DKKA utánpótlásFiataljaink nem kevesebb mint 13 mérkőzést játszottak az elmúlt hét során, a szép sikerek mellett tanulságos vereségek is becsúsztak. Íme az eredmények
A szív és az akarat diadala; immáron négyből négy!!
2021. nov. 13.Négygólos hátrányból fordítva aratott 28-26-os győzelmet az Alba FKC elleni megyei rangadón akadémiánk felnőtt együttese a sportcsarnokban ma este.
Megyei rangadó vár kézilabdázóinkra
2021. nov. 12.Az Alba FKC elleni hazai összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.
Továbbjutás a Magyar Kupában!
2021. nov. 09.Az első félidő után még hátrányban volt, de remekül küzdött, s végül 32-29-re legyőzte a Szombathely alakulatát akadémiánk felnőtt együttese a Magyar Kupa harmadik fordulójában.
Hazai csata a továbbjutásért
2021. nov. 09.A Szombathely elleni kupamérkőzésen lép pályára akadémiánk felnőtt együttese a Dunaújvárosi Sportcsarnokban ma délután öt órától.