„ACÉL A SZÍV!”
Felhívás szurkolóinkhoz!
A DKKA évadnyitó sajtótájékoztatóval egybekötött közönség- és közösségszervező ankétot tart szurkolói számára július 10-én a Campus étteremben
Tisztelt Szurkolók!
A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia vezetésének eltökélt szándéka, hogy minőségi javulást tudjon elérni az egységes, kulturált szurkolásban a Kohász mérkőzései alatt és ebben partnerekre találjon azok személyében, akik bizonyítottak már, hogy jóban-rosszban is kiállnak a csapatunk mellett. Ennek megfelelően Akadémiánk a felkészülési szezon elején évadnyitó sajtótájékoztatóval egybekötött közönség- és közösségszervező ankétot tart a leglelkesebb szurkolói számára.
Az esemény tervezett időpontja 2019.07.10. (szerda) 18:00, a helyszín pedig a dunaújvárosi Campus étterem lesz.
A részvétel regisztrációhoz kötött, melynek meghosszabbított határideje: 2019.07.05.
Regisztrálni az alábbi linken található űrlap segítségével lehet, illetve munkanapokon 8.00 és 16.00 között telefonon Kovács Sándor sportmunkatársnál, a +36302978885-ös mobilszámon.
Link az űrlaphoz: https://forms.gle/kxphvRqoiX6TyWDZ6
Az ankéton az érkező játékosaink bemutatkozása mellett szó lesz az új csarnok építése miatti szervezési feladatokról, illetve szurkolóink is feltehetik felmerülő kérdéseiket.
Az összejövetel második fele egy szurkolói „Baráti kör” kialakításáról szól, amely reményeink szerint az előttünk álló, kihívásokkal teli szezon során is Kohász csapata mellett áll majd. Ezzel kapcsolatban minden dunaújvárosi érzelmű, szurkolni szerető embert várunk.
Célunk nem más, mint egy összetartó, kölcsönös bizalmon alapuló közösség támogatása, amely felélénkíti azt a híres "családias" légkört, amely mindig is a dunaújvárosi kézilabdasport sajátossága volt.
Hajrá Kohász!
További hírek
Remek nyitány Dániában
2017. aug. 02. #DKKA utánpótlásMind a hét meccsüket megnyerték a Generation Handball elnevezésű nemzetközi torna első napján akadémiánk utánpótlás együttesei.
Biztos siker a Vasas ellen
2017. júl. 28.Magabiztos játékkal aratott 34-21-es győzelmet a Vasas elleni felkészülési találkozón akadémiánk felnőtt együttese.
Irány Viborg!
2017. júl. 27.A pénteki edzőmeccs után Viborgban folytatják a felkészülést akadémiánk felnőtt kézilabdázói.
Felkészülési menetrend
2017. júl. 27.Tizennégy edzőmérkőzés vár együttesünkre a szeptemberi bajnoki nyitányig.
Sorsoltak az EHF Kupában
2017. júl. 18.A bosnyák HZRK Grude és a román CSM Roman párharcának győztesével játszik együttesünk az EHF Kupa második fordulójában.