„ACÉL A SZÍV!”
Perger Zsolt visszatért
Egy újabb visszatérőt köszönthetünk Dunaújvárosban, ugyanis korábbi szakmai stábtagunk, Perger Zsolt csurgói és pestszentlőrinci kitérő után visszatér a DKKA-hoz.
Az egykori kiváló kapus előző munkaállomásain belekóstolhatott a másodedzői, a vezetőedzői, illetve a kapusedzői feladatokba is, emellett utánpótlás csapatokkal is dolgozott. Játékos karrierje során megfordult az Elektromos, a Pick Szeged, a Fotex Veszprém, a Százhalombattai KE, a Gyöngyösi FKK, az FTC és a PLER egyesületeiben, de védett Spanyolországban és Svédországban is. Ez idő alatt négy magyar bajnoki címet és ugyanennyi Magyar Kupa győzelmet szerzett.
Régi-új arccal erősödik a szakmai stábunk, Perger Zsoltnak (balra) nem kellett bemutatkoznia az edző kollégáknak
(fotó: Nagy Gergő - DKKA)
Perger Zsolt a magyar válogatott mezét nyolcvanhat alkalommal ölthette magára. Edzőként a női vonalon korábban szintén a Kohásznál próbálta ki magát, 2012-től 2014-ig már dolgozott Dunaújvárosban. Most a felnőtt és az utánpótlás csapataink mellett lát majd el kapusedzői feladatokat.
Kedves Zsolt, üdv ismét a csapatunknál, sok sikert kívánunk a munkádhoz!
További hírek
A DKKA nem változtat a feltételeken!
2020. máj. 07.Marad a korábban megállapított bércsökkentés a vészhelyzet esetére.
4 évvel ezelőtt EHF Kupát nyert csapatunk!
2020. máj. 06.2016. május 6-án a Veszprém Arénában csapatunk mennybe ment, miután a döntő második mérkőzésén 29-21-ra felülmúlta a német TUS Metzingen gárdáját.
Újra pattoghat a labda?
2020. máj. 04.Sok a kérdőjel még, nem lesz egyszerű feladat újraindítani a közös gyakorlásokat a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémiánál.
Ajánlja fel adójának 1%-át alapítványunk részére!
2020. máj. 03. #DKKA utánpótlásA "KEZEDBEN A JÖVŐD...” Alapítvány kuratóriumának nevében keressük Önt.
Fejben is erősnek lenni!
2020. ápr. 29.Csapatunk új játékosa szívügyeként tekint a fiatalok segítésére, s hiszi, hogy nemcsak fizikálisan, hanem fejben is erősnek kell lenni ahhoz, hogy sikereket érhessünk el.