„ACÉL A SZÍV!”
Tétre, befutóra.., avagy miről szól az utolsó két forduló az NB I-ben
Lassan végéhez érkezik az NB I. női bajnokságának alapszakasza, a kérdések nagy része eldőlt. Számunkra a legfontosabb jó hír, hogy csapatunk az 5-8. helyért folytatja a küzdelmet, ami előzetes várakozásainkhoz képest nagyszerű teljesítmény. De nézzük a részleteket!
A Versenykiírás szerint az 1-4. helyezett az alapszakasz után play-off rendszerben dönti el a végső helyezések sorsát, vagyis 1-4, 2-3 elődöntő, aztán helyosztók. A Győr és FTC mellett a Vác biztos befutónak látszik, az Érd és a Fehérvár még egy nagy menetre készül. Jelenleg az Érd előnye két pont, ők a következő fordulóban a Fradit fogadják, míg a Fehérvár Győrbe látogat. Ha egyikőjük sem szerez pontot, az utolsó fordulóban a Fehérvár - Érd mérkőzés dönt. Mivel a Fehérvár ősszel idegenben nyerni tudott, így minimális hazai diadal is bajnoki elődöntőt ér megyei riválisunknak.
Az 5-8. helyezettek egy újabb kört játszanak, az alapszakasz sorrendje szerinti 1-2-3-4 bónusz ponttal. Az Érd/Fehérvár versenyfutás vesztese mellett a Kiskunhalas, a Veszprém és a Kohász tartozik ehhez a mezőnyhöz. A sorrend csak annyiban változhat, hogy a Kiskunhalas lehet még 5., mi pedig 7. helyezettek, ha kétszer nyerünk, a Veszprém pedig csak egy pontot szerez. (Ennek van realitása, hiszen először Békéscsabára utaznak, majd a Vác gárdáját fogadják.)
Az alsóház hatalmas küzdelmet ígér a bennmaradást jelentő két helyért. (Abba a találgatásba most ne menjünk bele, hogy lesz-e feljutó, lesz-e kieső.) A Siófok szeretne a 9. helyről rajtolni pontelőnnyel, ehhez bennünket és a BSE csapatát kell legyőzniük az utolsó fordulókban. A Békéscsaba és a Debrecen még beleszólhat ebbe a tervbe, a BSE utolsó helyről várhatja a végjátékot.
Junior csapatunk a 9-12. helyért játszik majd, s mivel a lebonyolítási rend a 9. helyezettnek ajánlja fel a kétnapos torna rendezésének jogát, így mi fogadhatjuk a BSE, Veszprém, Kiskunhalas triót.
Az ifjúságiaknál a középházi 7-8. helyért még három csapat harcol. Lépéselőnyben szerencsére mi vagyunk, egy ponttal vezetünk a BSE és a Fehérvár előtt. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az utolsó fordulóban a sereghajtó Kiskunhalas ellen kötelező begyűjteni a két pontot, akkor igazából jók az esélyek, de egy siófoki diadal akár idő előtt rendezheti a kérdést.
Nincs tehát üresjárat, hajrá lányok Siófokon is!
További hírek
Bemutatkozik: Sziráki Boglárka
2020. ápr. 23.Szakmai előrelépésként éli meg a DKKA-hoz szerződését és Dunaújvárosban is mindent elkövet majd a győzelemért!
Tájékoztatás!
2020. ápr. 20.Akadémiánk ügyvezetője az alábbi közleményben tájékoztatja a szurkolókat a DKKA-nál meghozott intézkedésekről április, május, június hónapokat illetően.
Alakul a DKKA kerete!
2020. ápr. 16.Jelentősen átalakul akadémiánk felnőtt együttesének játékoskerete, melyhez hét új játékos már biztosan csatlakozik a 2020/2021-es szezonban.
Élő: Sajtótájékoztató bejelentésekkel
2020. ápr. 16.11 órától élőben jelentkezünk!
Csapatunk sajtótájékoztató keretében jelenti be a jövő évi keretét, illetve egyéb fontos információkkal is igyekszik szolgálni a szurkolók számára a jövőre vonatkozóan. A tájékoztató online figyelemmel követhető.
Tagdíjak fizetése
2020. ápr. 15. #DKKA utánpótlásÜgyvezetőnk a következő tájékoztatással fordul a szülőkhöz és játékosokhoz a tagsági díjak fizetésével kapcsolatban.