„ACÉL A SZÍV!”
Újabb egygólos győzelem!
Akadémiánk felnőtt csapata az MTK és az FTC játékosaiból összeálló vegyes csapatot fogadta a sportcsarnokban.
Az edzések második hetében járunk, és az előző hét pénteki felkészülési mérkőzés után ma egy újabb megmérettetés várta a lányainkat. A találkozó nem feltétlenül kezdődött jól a mieink számára, hiszen az ellenfél hamar ellépett. Öt perc játék után négy, tíz perc után pedig már hat találat választotta el a két csapatot (2-8). György László magához hívta tanítványait és ez hatni látszott, az időkérés után merőben megváltozott a mérkőzés képe, jóval kegyenlítettebbé vált a játék. A Kohász ráadásul szép lassan elkezdett felzárkózni ellenfelére, Ferenczy Fruzsináék elsősorban kiváló védekezésükkel bizonytalanították el a vendégeket. A félidő végére akár utol is érhette volna a fővárosiakat a csapatunk, azonban emberelőnyben az kétszer is a kapufa mentette meg a látogatók üresen tátongó kapuját a góltól, illetve beállóból kialakított ziccerünk is hasonló eredményt hozott. A Kohász lányok így két gólos hátránnyal vonulhattak a szünetre (10-12).
Lehet jó vagy adott esetben rossz periódusnak is tekinteni a félidő környékét, hiszen a második játékrész úgy kezdődött, ahogy az első befejeződött, azaz kimaradt Kohász ziccerekkel. A védekezésünk ekkortájt volt a legkeményebb, viszont elől valamiért csak nem akart a labda utat találni a fővárosiak kapujába. Aztán megtört a jég, Triscsuk Krisztina egy percen belül két találatot jegyzett, mellyel a 36. percben sikerült kiegyenlítenünk a találkozó állását (13-13), és három perccel később, fiatal szélsőnk, Mihály Petra ötödik találatával már a mieink vezettek. Ekkor egy kiváló, 4-0 szériát produkáltak a lányaink. A félidő derekára sikerült állandósítani a 2-3 gólos vezetésünket (23-20), azonban egy időkérés az Elek-Golovin edzőpárostól, és az ezt követő zsinórban lőtt 5 vendég gól újabb fordulatot hozott a mérkőzésbe (23-25). Szerencsére a mérkőzés vége megint a Kohásznak sikerült jobban, Triscsuk, Szalai és Mihály Petra vezetésével az utolsó öt percben ismét sikerült megfordították az állást. Ezzel csapatunk a második nyári felkészülési mérkőzésén újabb egy gólos győzelmet aratott.
György László: - Összességében elégedett vagyok, a felkészülési mérkőzés elérte célját, hiszen mind védekezésben, mind támadásban voltak olyan elemek, melyek visszaköszöntek az edzésen gyakoroltakból.
DKKA - FTC & MTK 27-26 (10-12)
DKKA: Csapó, Bouti 1, Mihály 8, Kazai 2, Ferenczy 5, Triscsuk 5, Cavlovic 1. Csere: Stojak (kapus) Szalai 3, Sirián, Nick 1, Molnár 1, Braun, Fodor, Takács. Vezetőedző: György László
FTC&MTK: Suba, Szemerey (kapusok), Christensen 2, Malovic 6, Snelder 3, Mészáros 1, Fekete 4, Sallai, Tóth 2, Kovács, Sziráki, Horváth, Geráth 4, Mihálffy, Dávid-Azari 1, Dakos 3, Juhász. Vezetőedzők: Elek Gábor és Golovin Vlagyimir
További hírek
Bajnoki rajt: Érd helyett Rácalmás, szombat helyett péntek!
2020. szep. 03.A koronavírus-járvány újbóli erősödése folyamatosan felülírja a csapatok és a bajnokság menetrendjét. Ennek köszönhetően a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia szezonkezdése az utolsó pillanatban megváltozott. Az Érd aréna helyett Rácalmáson és szombat helyett pénteken 18 órakor fogadja a Szombathely csapatát a DKKA és a járványügyi ajánlás szerint, zárt kapuk mögött.
Bajnoki nyitány zárt kapuk mögött - Forrás: dunaujvaros.com
2020. szep. 03.A Szombathely elleni mérkőzéssel kezdi meg a 2020/2021-es szezon küzdelmeit pénteken este hat órától a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese.
DKKA - Szombathelyi KKA Serdülő és Ifjúsági mérkőzés
2020. szep. 02.Elkezdődik a Serdülő I. és Ifjúsági I. bajnokság. ÉLŐ-ben jelentkezünk.
ZÁRT KAPUS MÉRKŐZÉS!
A vírushelyzet ismét közbeszólt
2020. szep. 01.A K&H Liga 2020/21-es bajnoki szezonnyitó mérkőzésén a Szombathelyi KKA csapatát fogadjuk. A kialakult járványügyi helyzetre tekintettel a sportolók és a közösség egészségének védelme érdekében a DKKA vezetősége a zárt kapus lebonyolítás mellett döntött.
Horváth Nikolett Emléktorna
2020. aug. 26. #DKKA utánpótlás26 csapat nevezésével rendezzük meg a HORVÁTH NIKOLETT EMLÉKTORNÁT
Az Egyetemen zajló mérkőzéseket ÉLŐ-ben közvetítjük a DKKA TV Youtube csatornáján