„ACÉL A SZÍV!”
Győzelem a megyeszékhelyen
Szoros küzdelemben aratott kétgólos győzelmet az Alba FKC vendégeként akadémiánk felnőtt együttese.
Az Alba Fehérvár KC otthonában folytatta felkészülési mérkőzéseinek sorozatát ma délután öt órától akadémiánk felnőtt együttese. György László tanítványai nem kezdték túl jól az összecsapást, korán három-négygólos hátrányba kerültek, ám a szünetig sikerült minimálisra csökkenteniük a két gárda közti különbséget. A fordulást követően pontosabban, jobban játszott együttesünk a házigazdáknál, s ez az eredmény alakulásában is megmutatkozott, mert szinte végig nálunk volt az előny. Ugyan a hajrában egyszer még egyenlíteni tudott a hazai csapat, ám a véghajrát a DKKA bírta jobban, mely végül 29-27-es sikert aratott a székesfehérvári összecsapáson. Akadémistáink számára most másfél nap pihenő vár, ám vasárnap már útra kelnek Szekszárdra, ahol délután már újabb edzés vár a felnőttekre.
György László: - Ugyanolyan küzdelmes mérkőzés volt a mai, mint az első kettő edzőmérkőzésünk. Sajnos ezúttal is nagyobb előnyt adtunk ellenfelünknek, s a játékunk is nagyon hullámzó volt, ám a küzdőszellemre ezúttal sem lehetett panaszunk. Nagy öröm, hogy Szekerczés Luca visszatért a csapatba, egy félidőt támadott és védekezett is, ez többet jelentett számunkra, mint a győzelem.
Alba FKC – DKKA 27-29 (14-13)
Gólszerzőink: Szalai 6, Szekerczés 5, Ferenczy 4, Mihály 3, Triscsuk 3, Braun 3, Sirián 3, Bouti 1, Kazai 1.
További hírek
ÉLŐ közvetítés
2020. dec. 15.Élőben közvetítjük a DKKA - TEMPO SE Liga Kupa női-C. csoport mérkőzést a DKKA TV Youtube csatornán
kezdés: 2020.12.15 18:00
DKKA Toborzó 2021
2020. dec. 13. #DKKA utánpótlásA Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felvételt hirdet a 2006, 2007 és 2008-ban született kézilabdás lányok számára.
Ne csak iskolát, hanem egy sikeres közösséget is válassz magadnak!
Új játékszabályokat tesztelünk!
2020. dec. 08.A passzív játék, a kapus fejbedobása és a kezdődobás elvégzése terén szabálymódosítások készülnek a kézilabdában. A jövő júliustól bevezetendő új regulákat a Nemzetközi Kézilabda Szövetség felkérésére a magyar csapatok tesztelhetik mérkőzéseiken. Köztük a DKKA is!
Anastasija Babovic: Ez volt az álmom, minden pillanatát élvezem!
2020. dec. 05.Fantasztikusan rajtolt tegnap Montenegro a női kézilabda EB-n. A franciák ellen végig vezetett Kim Rasmussen csapata, csak az utolsó tíz percben sikerült fordítania az ellenfélnek, így végül egy gólos hátránnyal zártak (24-23). A DKKA fiatal kapusa, Anastasija Babovic nem kapott ugyan játéklehetőséget, de így is nagyon boldog.
“Úgy érzem, az utolsó napra megérkeztem” - Szabó Aida a serdülő válogatott összetartás táborról
2020. nov. 29. #DKKA utánpótlásA DKKA serdülő csapatának rendkívüli tehetségű irányító, balátlövője meghívást kapott a serdülő válogatott keretösszetartás táborába. Szabó Aida négy napot töltött a héten Gyálon, ahol lehetőséget kapott rá, hogy bizonyítsa, a korosztálya legkiválóbb hazai játékosai között tarthatják számon.
2015-16 EHF Kupagyőztes




