„ACÉL A SZÍV!”
Szoros vereség az Érd ellen
Kiélezett, nagy küzdelemben szenvedett 25-23-as vereséget az Érd elleni felkészülési mérkőzésen akadémiánk felnőtt együttese.
Az Érd elleni találkozóval folytatta felkészülési mérkőzéseinek sorozatát ma délután öt órától akadémiánk felnőtt együttese. A Szekszárdon megrendezett összecsapás eleje jobbára a védekezésről szólt mindkét oldalon, így az első négy percben mindössze egy-egy gólt szereztek a felek. A folytatásra sajnos az érdiek tudtak pontosítani támadójátékukon, a mieink láthatóan nehezen tudták átjátszani a "vendégek" falát, így György Lászlónak már a 12. percben időt kellett kérnie (2-4). Nem sokkal később az érdiek is kikérték idejüket, s úgy is tűnt, hogy a félidő derekától el is húznak kézilabdázóinktól, ugyanis a tíz perccel a játékrész vége előtt már négy találattal vezettek (4-8). A folytatásban felváltva szerezték góljaikat a csapatok, ám a hajrá a mieink számára sikerült jobban, így a szünetre sikerült minimálisra csökkenteni a hátrányt (9-10).
A térfélcserét követően hamar sikerült egalizálni, ám a vezetést még nem tudta megszerezni együttesünk, mely így is szorosan ott loholt ellenfele nyomában, s nem engedte meglógni az érdieket (11-12, 14-15). A félidő derekán ismét egyenlítettek a mieink, majd Sirián találatával a vezetést is átvették, ám sokáig nem örülhettek az előnynek, mert jött egy kiállítás, Szabó Edina időkérése, majd egy 3-0-s érdi roham, s máris az ellenfél állt közelebb a sikerhez (17-19). Hiába volt szoros az állás, György László lehetőséget adott a fiataloknak is, Braun, Mihály és Jovovity is pályára lépett, s utóbbi két góljának köszönhetően sikerült újra feljönni egy találatra (20-21). A véghajrát azonban most jobban bírták az érdiek, s az utolsó nyolc percet 4-2-re megnyerve arattak 25-23-as sikert kézilabdázóink ellen.
DKKA – ÉRD 23-25 (9-10)
Gólszerzőink: Kazai 5, Szalai 5, Grosch 3, Jovovity 2, Cavlovic 2, Molnár 2, Szekerczés 2, Sirián 1, Triscsuk 1.
További hírek
A Budaörs ellen folytatjuk
2019. jan. 05.Nem vár könnyű találkozó akadémiánk felnőtt együttesére a Budaörs otthonában.
Végül biztos siker
2018. dec. 30.A második félidőben mutatott jobb játékának köszönhetően aratott 32-27-es győzelmet az Alba Fehérvár KC elleni hazai évzárón akadémiánk felnőtt együttese.
Megyei rangadóval zárjuk az évet
2018. dec. 29.Az Alba Fehérvár KC elleni hazai mérkőzéssel búcsúzik a 2018-as esztendőtől akadémiánk felnőtt együttese.
Országos döntőben a Rudas!
2018. dec. 21. #DKKA utánpótlásKecskeméti és ferencvárosi ellenfelét is biztosan legyőzve jutott be az országos diákolimpiai döntőbe a Rudas iskola csapata.
Újabb siker a fővárosi "vegyes" ellen
2018. dec. 20.Hullámzó játékot nyújtva aratott 27-24-s sikert az MTK és a Fradi vegyes csapata ellen akadémiánk felnőtt együttese.