„ACÉL A SZÍV!”
Újabb siker a Fehérvár KC ellen
Jól kezdett, majd hátrányba került, ám végül hat góllal nyert az Alba FKC elleni szekszárdi felkészülési mérkőzésen akadémiánk felnőtt csapata.
Az Érd elleni tegnapi szoros vereség után ma az Alba Fehérvár KC ellen lépett pályára Szekszárdon akadémiánk felnőtt együttese. A két gárda pár napja már megmérkőzött egymással, s a székesfehérvári összecsapáson a mieink kétgólos sikert arattak, s bár a felkészülési időszakban nem az eredmény számít elsősorban, azért abban bíztunk, hogy ezúttal is legyőzzük a megyei riválisunkat.
A közelmúlt meccseivel ellentétben ezt most elég jól kezdte együttesünk, mely az első hat percben négy alkalommal is bevette ellenfele kapuját úgy, hogy közben sajátja érintetlen maradt. Idővel persze rendezte játékát a fehérvári alakulat is, ám a mieink Mihály, Szalai és Cavlovic találataival így is tartani tudták két-háromgólos vezetésüket (8-5). A félidő utolsó tíz percére azonban támadásban visszaesett csapatunk, s ezt ki is használta az Alba, mely 10-8-as állást követően egymás után háromszor is bevettek a Kohász kapuját, így a félidei szünet előtt sikerült is átvennie a vezetést (10-11).
A térfélcserét követően hamar egalizáltak akadémistáink, de a fehérváriaknak erre is volt válaszuk, s egy újabb 3-0-s rohammal 15-13-ra "megléptek" György László tanítványaitól. Együttesünk azonban nem esett kétségbe, feljavult védekezése, míg támadásban Sirián, Szekerczés és Triscsuk állította megoldhatatlan feladat elé az ellenfelet, így ismét a mieink álltak közelebb a sikerhez (16-15). Deli Rita együttese ekkor még tartotta magát, ám a mérkőzés utolsó negyedében már egyértelműen az történt a pályán, amit a mieink elképzeltek. Szekerczésék ugyanis 17-17 után állva hagyták ellenfelüket, s előnyüket fokozatosan növelve végül 28-22-es győzelmet arattak az Alba FKC ellen.
DKKA – Alba FKC 28-22 (10-11)
A DKKA gólszerzői: Szekerczés 6, Triscsuk 4, Grosch 4, Cavlovic 3, Sirián 3, Szalai 2, Bouti 2, Jovovity 1, Mihály 1, Molnár 1, Ferenczy 1.
Az Alba FKC gólszerzői: Temes 5, Walfisch 5, Boldizsár 2, Töpfner 2, Piller 2, Vukcevic 2, Mendy 1, Zazai 1, Szarka 1, Moutsogianni 1.
További hírek
Gólzápor és vereség
2022. okt. 12.Hiába a harmincegy lőtt gól, nem volt esélye a szoros meccsre akadémiánk felnőtt együttesének a Mosonmagyaróvár elleni bajnokin.
Mosonmagyaróvárra látogatunk
2022. okt. 11.A bajnoki tabellán éppen a mieink mögött álló Mosonmagyaróvár vendégeként lépnek pályára kézilabdázóink szerdán este hat órától.
Új érkezőt köszönthetünk
2022. okt. 11.Farkas Kata személyében egy fiatal, ám rutinnal felvértezett játékos csatlakozik a keretünkhöz.
Izgalmas, fordulatos csatában hazai győzelem
2022. szep. 24.Rettentően hullámzó játékot, de fontos mérkőzésen kétgólos hazai sikert hozott akadémiánk felnőtt együttesének MTK elleni mérkőzése a sportcsarnokban ma délután.
Újra itthon a Kohász
2022. szep. 23.Az MTK elleni hazai összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután négy órától