„ACÉL A SZÍV!”
Nincs idő pihenni!
Két nappal a sikeresen megvívott hazai felkészülési találkozónk után holnap ismét pályára lép felnőtt csapatunk, ezúttal a fővárosban.
Az MTK Budapest lesz Akadémiánk felnőtt csapatának ellenfele holnap délután négy órától. György László csapata eddig hatból öt felkészülési találkozóját sikeresen vívta meg. Az MTK csapatának felével már ebben a felkészülési szezonban is találkoztak a lányok, akkor egy, a ferencvárosi játékosokkal kiegészített vegyes csapatot láttak vendégül a dunaújvárosi sportcsarnokban. A találkozóról természetesen nem sokkal a mérkőzés vége után beszámolunk.
2019. augusztus 10., 16.00
Elektromos Sportcsarnok, Budapest, Népfürdő u. 18-20
MTK Budapest - Dunaújvárosi Kohász KA
(felkészülési mérkőzés)
További hírek
Az akadémisták hete
2021. nov. 28. #DKKA utánpótlásA felnőtt válogatott szünetben sem álltak le az utánpótlás bajnokságok.
Nagyszerű fiatalok!
2021. nov. 22. #DKKA utánpótlásÚjabb szép eredményekben gazdag hetet zárt Akadémiánk.
Csak harminc percig volt meg a lendület
2021. nov. 17.Az első félidőben jól tartotta magát, ám végül nyolcgólos, 35-27-es vereséget szenvedett a DVSC vendégeként akadémiánk felnőtt csapata.
Debreceni évzáró előtt
2021. nov. 16.A tabella harmadik helyén álló Debrecen elleni mérkőzéssel zárja az idei esztendőt akadémiánk felnőtt együttese a bajnokságban.
Ellenfelet kaptunk a Magyar Kupában
2021. nov. 16.A magyar kézilabda szövetségben kisorsolták a női magyar kupa IV. fordulójának párosítását.